Ezt olvasta már?

0

Hétfő éjfélig lehet pótfelvételire jelentkezni

Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, pótfelvételire jelentkezni kizárólag elektronikus formában lehet a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi rendszerben. Az űrlapok kitöltésére augusztus 6-án éjfélig van lehetőség, és azokat ugyanezen időpontig hitelesíteni is kell.

Ez megtehető Ügyfélkapun keresztül, vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre. Érdemes a borítékot elsőbbségi küldeményként feladni. A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat a jelentkezési kérelemmel egyidejűleg kell feltölteni

A pótfelvételi eljárásban egy felsőoktatási intézmény egy képzésére lehet jelentkezni. A meghirdetett képzések - kevés kivétellel - önköltséges formában indulnak - tették hozzá.

Közölték, az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás során már meghirdetett képzések esetében a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb, de egyes esetekben magasabb lehet a július 25-én meghatározott ponthatárnál. A ponthatár egyetlen képzés esetében sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 280, felsőfokú szakképzés esetén 240, mesterképzések esetén 50 pontnál.

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzések esetében - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményében jelzik. Ugyancsak a hirdetményben közlik a vizsga időpontját is, de az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek - írták a közleményben.

A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 24-én hirdetik ki. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően felsőoktatási intézményüktől kapják meg legkésőbb augusztus 31-ig - fűzték hozzá.

A pótfelvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzésekre és a szakokra vonatkozó információk a felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak címen olvashatók. A felvételi jelentkezéssel kapcsolatos általános információk pedig a https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato oldalon találhatók.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt a hibát szinte minden nő elköveti, amikor a férfi eltávolodik

Számtalan párkapcsolati tanácsadó könyv és internetes forrás próbálja megfejteni azt a rejtélyt, hogy miért is távolodnak el a férfiak...

Palvin Barbit évek óta kínozta rejtett betegsége, sürgősen műteni kellett

A magyar modell hónapokra eltűnt, most pedig felfedte, hogy egészségügyi probléma miatt hozta meg ezt a döntést.

Szegeden feltettek 108 millió forintot arra, hogy rájöjjenek, miért alakul ki valakinél az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór kialakulásának okait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A mintegy 108 millió forintos költségvetésű...

Egyenesen a sürgősségire vitték Valkusz Milánt a ValMar szombati koncertje után

Szombat este a Budapest Parkban lépett színpadra a ValMar. A koncert láthatóan rendben lement, azonban később Marics Peti megosztotta a...

Akár a Balaton közepéről is nézhetjük az ünnepi tűzijátékot

Különleges élményt kínál a Bahart az augusztus 20.-i ünnep alkalmából.

Kitömte a melltartóját ruhával a brit influencer, hogy ne kelljen plusz poggyászt fizetnie a fapadoson

A trükk tökéletesen működött, de azt mondta, hogy még egyszer nem csinálná végig ezt a tortúrát.

Megszólalt a sürgősségire került Valkusz Milán: „Volt egy ájulásom, térdre kényszerültem”

Rosszul lett és a SOTE sürgősségi osztályára került szombaton a Budapest Parkos koncertjük után a ValMar sztárja. A Bors megtudta a...

Közös ellenőrzést tartott a román és a magyar rendőrség az M5-ösön

Az akcióra a M5-ös autópálya inárcsi pihenőhelyénél került sor, 14 magyar és 6 román rendőr segítségével.

Magyar Péter: Takács Péternek az eltávolítását mérik

A Tisza Párt elnöke úgy tudja, a Fidesz már közvélemény-kutatással méri, el kell-e távolítani Takács Pétert.

Megnyílt Budapest új dunai szabadstrandja – galéria

A tervek szerint az Árasztó-parti strand 2025. augusztus 12. és 31. között, minden nap 10 és 18 óra között tart nyitva.

Új végállomása lesz a dunaújvárosi vonatoknak Budapesten

A MÁV bejelentette, hogy szeptember 1-jétől új menetrend lép életbe, ami az ingázók számára gyorsabb és kényelmesebb utazást tesz...

Régóta várt szupersportautóját villantotta meg a Lexus

Most már igazán mehetne sorozatgyártásba.

0

Sport

Keane keményen reagált a Fradi vere-ségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be

A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.

A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot

Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.

Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott

Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke

Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget

A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.

Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet

Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.

Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta

Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.

Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”

A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.

Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba

Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.

Keane szerint a játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.

Extázis Szolnokon: pokoli hőségben vágott vissza Romániának a magyar válogatott

A nemzeti csapat a második félidőben esélyt sem hagyott riválisának.

A kirúgott diósgyőri sportigazgató visszavág: „Vétkesek közt cinkos, aki néma”

Továbbra is győzelem nélkül áll a DVTK az NB I-ben, a kirúgott Horváth Csenger Babits-idézettel reagált.

Bulvár

„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek

A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.

Lassan csődbe mennek a szülők: egyre több fiatal dönt a Kipper életmód mellett

A jelenség egyre ismertebb: felnőtt gyerekek, akik még mindig a szülők pénzére támaszkodnak. A Kipper életmód sokaknál nemcsak kényelmi, hanem kényszerű döntés.

35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el

Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s

Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés

Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.

Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla

Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény

Kirobbant a botrány augusztus 20. kapcsán: erre nincsenek szavak

Megjelent a közösségi média oldalakon a közlemény.

Ez az ember áll Putyin mögött, végre sikerült levideózni és ez sok mindent megmagyaráz

Jól sikerült Putyin orosz elnök alaszkai útja, elégedetten dőlhet hátra az elért eredmények kapcsán. Egy nagy rejtély is megoldódott ugyanakkor vele kapcsolatban.

Óriási felháborodást váltott ki az új Balaton szelet

Nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában a Balaton szelet legújabb ízének bemutatása.

Tolmácsok mögé bújva mindenkit átvert Vlagyimir Putyin az angolnyelv-tudásával

A diplomáciai találkozókon úgy tesz, mintha meg sem értené az angolt, máskor viszont vígan dalolja a nyelvet.

„Gyerek után elmaradt a szex” – 10 férfi arról, miért léptek félre

Sokan vallják, hogy az emberiség nem monogámiára termett, főleg a férfiak. Elvégre a hímeknek az állatvilágban is az a dolguk, hogy minél több nőstényt megtermékenyítsenek, biztosítva a fajfenntartást. Valóban e

Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt

A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

blogmorzsák

Forgószárnyas Ünnep Szolnokon - Alakulat nap 2025

Augusztus 15-én Alakulatnapot tartottak a Légierő Napján Szolnokon.

Deadly Prey

Én kérek elnézést ezért a filmért.

Minek van szaga, és minek illata?

Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?

„Sosem volt cicám… most meg tíz van”

Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.

0