Ezt olvasta már?

0

Hogyan kell alkalmazni a CBD olajat?

Bármilyen készítményt vagy gyógyszert szeretnénk használni, nagyon fontos, hogy annak megfelelően tegyük, ahogy azt a gyártó, illetve forgalmazó vagy adott esetben az orvos javasolja. Ez ugyanis a biztosítéka annak, hogy elérhessük vele azokat a céljainkat, amelyek miatt egyáltalán a fogyasztásra adtuk a fejünket.

 

Egyénre szabva…

 

A másik fontos szempont az lesz egy adott szer alkalmazása során, hogy szükséges-e, s ha igen, akkor hogyan érdemes a saját célkitűzéseinkhez, illetve a szervezetünkhöz igazítani. Ez talán elsőre furcsán hangzik, pedig sokszor cselekszünk így, hiszen nem egyformák az igényeink, ahogy a testsúlyunk vagy az életkorunk sem, hogy csak a legkézenfekvőbb dolgokat említsük.

 

A CBD olaj esetén is az lesz a feladatunk, hogy magunkra szabjuk az adagolást. Ugyanis a CBD az endokannabinoid rendszerhez kapcsolódik, ez azonban minden egyes szervezet esetében némileg eltérő lehet. Na, de hogy alakíthatjuk ki mi magunk egy készítmény adagolását? Természetesen úgy, hogy figyeljük a testünk reakcióit.


 

Azért nem kell megrémülni, mert nem vagyunk teljesen magunkra hagyva. Értelemszerűen megkapjuk az ajánlásokat is, amelyek mentén szabályozhatjuk a mennyiséget. Ez pedig 5-200 mg naponta.

 

Kis lépésekben haladjunk!

 

Amikor először vásárolunk CBD olajat, bölcsen tesszük, ha az alacsonyabb CBD tartalom mellett tesszük le a voksunkat. Egy 500 mg-os változat indulásnak tökéletes lehet. Hiszen kis mennyiséggel kezdünk, amit csak apránként növelhetünk.

 

Ennek a kivitelezését úgy érdemes megvalósítani, hogy nagyjából négy-öt naponta emelünk, és mindig csak keveset. A folyamat több hétig is eltart majd, de ez így van rendjén. Nem kell aggódni, mindent remekül csinálunk!

 

Hogyan kell alkalmazni a CBD olajat?

 

Nem csupán a mennyiség miatt merülhetnek fel bennünk kérdések, hanem azzal kapcsolatosan is, hogy hogyan érdemes használni a készítményt. A helyes módszer az, ha a nyelvünk alá cseppentjük, és néhány percen keresztül ott is tartjuk, hogy a hatóanyagok felszívódhassanak. Naponta többször javasolt az alkalmazás, de az idejét mi magunk határozhatjuk meg.

 

Itt is a szervezetünk jelzéseire érdemes hagyatkozni. Ha vezetünk egy alkalmazási naplót a tapasztalatainkról, akkor könnyedén ki tudjuk alakítani a saját ritmusunkat.

 

Használat előtt rázzuk fel az üvegcsét, majd szívjuk fel a szükséges mennyiséget a pipetta segítségével. Ezután cseppentsük a nyelvünk alá az olajat, és tartsuk ott rövid ideig. A javasolt adagolás napi három alkalommal 5-15 csepp. 15 csepp egy 1000 mg-os CBD olajnál 60 mg-nyi hatóanyagot jelent. Amennyiben ennél többre lenne szükségünk, akkor a 3000 mg-os változatot érdemes beszerezni.

 

Egy jó minőségű CBD olajban, mint amilyet az USA medicalnál is megrendelhetünk, nulla százalék a THC-tartalom, így nem kell tartani sem pszichoaktív hatásoktól, sem függőség kialakulásától. Használjuk bátran!







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Több szabadnapot hoz a február. Ekkor nem kell bemenni a munkahelyre

Februárban sokak számára hosszabb pihenő várható – nemcsak a hétvége miatt! Idén a Sretenje – vagyis a Szerb Államiság Napja –...

Megjelent a rezsistop rendelet: az eredeti terveknél milliárdokkal többe kerül a lakosság kimentése

A 2026-os esztendő a szokásosnál jóval hidegebb időjárással indult, ami a magyar háztartások fűtési igényét jelentősen megemelte. A...

Elismerték az ukránok: kritikus a helyzet Kijevben

Kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét Denisz Smihal első miniszterelnök-helyettes, energetikai miniszter kedden a...

Nincsenek szavak: megölte az anyját, a kutyájával együtt

Megdöbbentő részletek derültek ki.

Szijjártó Péter Thaiföldön diákok előtt ecsetelgette, hogy az európai mainstream egy nagyon agresszíven liberális irányzat

A külgazdasági és külügyminiszter a Thaiföldi Kereskedelmi Kamara Egyetemén Magyarországot „szárazföldi szigetnek” írta le Európa...

Drámai pillanatok A Nagy Ő-ben: Gina elsírta magát Stohl András előtt – „Nagyon sokat küzdöttem érte”

Egy ártatlannak tűnő kérdés mindent megváltoztatott. A Nagy Ő-ben váratlanul könnyekbe fulladt Stohl András és Gina romantikus...

Iráni drónt lőtt le az amerikai haditengerészet

A történtek ellenére az USA továbbra is tárgyalna a perzsa országgal.

Ez lesz Magyar Péter sorsa, ha a Tisza veszít a választásokon, nem akármi hangzott el az elemző szájából egy adásban

Egyre több a kérdés a 2026-os választások előtt, és néhányra már lehet válaszunk is.

Kékestető most nincs, a pécsi Bárány út dönthet a magyar bringás körversenyen

Bemutatták a Tour de Hongrie útvonalát, ami Alföld-nehéz.

Lenyűgöző NASA-kísérlet: robot irányította a Mars-járó drónt

Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456...

Vigyázz. Ezt a kerti munkát nem szabad khagyni februárban. Rengeteg időt nyersz vele.

A kert igazi kincs, amely azonban rendszeres odafigyelést és törődést igényel. Most bemutatjuk, melyek ezek a feladatok, amelyek...

0

Sport

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések

Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Bulvár

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett

Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok

Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Jöhet a szigorítás a kávénál, csak így lehet kapni a jövőben

Jelentősen szigorodhat a kávék és a pótkávék szabályozása Magyarországon.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

0