Horgászoknak tart oktatást a szabályváltozásokról a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.

Az új halászati törvényből fakadó változásokról tárgyalt, majd írt alá együttműködési megállapodást a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség és a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. – írja a Zala Megyei Hírlap.

Az állami cég hamarosan megkezdi a jogaszabály változásainak oktatását a szövetség halőri igazolvánnyal rendelkező tagjainak.

Nagyon fontos, hogy közösen védjék a Balatont az illegálisan halászókkal, horgászókkal szemben, kiemelt feladat az orvhorgászat visszaszorítása. Ahogy eddig, továbbra is szorosan együttműködnek a céggel – mondta a lapnak Bozsóky Ferenc, a polgárőr szervezet elnöke.

forrás:agromonitoring.hu

F.T.A.









0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0