Ezt olvasta már?

0

Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló a Forbes szerint

A tavaly három olimpiai aranyérmet szerzett Hosszú Katinka úszó lett ismét a legértékesebb sportoló a Forbes magyar kiadása által készített listán, amely a magazin márciusi számában jelent meg. - Pécsi Napilap -

Az ötkarikás bajnoki címét Rióban megvédő kardvívó, Szilágyi Áron a második a sorban, akit a magazin az egyik legjobban eladható férfi sportolónak tart. Ehhez szerénysége, intelligenciája és megnyerő külseje is hozzájárul sportsikerei mellett - véli a Forbes.

A harmadik helyre a 2016-os játékokon Hosszú Katinkához hasonlóan háromszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta került, a kajakossal kapcsolatban az újság megemlíti, hogy az állami győzelmi prémiumot illetően ő kereste eddig a legtöbbet olimpiai szerepléseivel, 169 millió forintot.

A rangsorban helyet kapott a Veszprém kézilabdázója, Nagy László (4.), illetve a két úszó, Gyurta Dániel (5.) és Cseh László (6.) is. A viszonylag sikeres Európa-bajnoki szereplés ellenére a legjobb helyezést elérő labdarúgó, Dzsudzsák Balázs csak nyolcadik lett.

A legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Babos Tímea már több mint hárommillió dollárt ütögetett össze, s 13. a Forbes listáján.

A 25-ös rangsorban mindössze egy téli sportot űző sportoló neve olvasható, Liu Shaolin Sándor világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó 24. a listán.

A szerkesztőség 60 sportoló tavalyi eredményeit pontozta összesen kilenc sportágban. A válogatott és a kluberedményeket számították be (csak a dobogós helyezéseket), az összpontszámot sportáganként súlyozták. Utóbbi két tényezőtől függött: milyen gyakran rendeznek világversenyt válogatott szinten az adott sportágban, illetve a nemzetközi adatok alapján egy-egy sportág mennyi pénzt mozgat meg. Az így kapott, 36 sportoló nevét tartalmazó listát megosztották hét nagy hirdetővel és egy ügynökséggel, arra kérték őket, jelöljék meg, egy márkaismertséget célzó kampányban mennyi pénzt áldoznának egy-egy sportolóra. A hirdetői véleményekből és a sporteredményekből (50-50 százalék) állt össze a végső pontszám, az értékeket 100-as skálára vetítették.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump tényleg megbünteti azokat, akik Oroszországgal üzletelnek?

Az amerikai kereskedelmi tárgyalók augusztus 25-29-re tervezett újdelhi látogatását lemondták, ami késlelteti a tervezett kétoldalú...

Callum V12-es shooting braket építene

Az autó vásárlás átlagos menete, hogy bemutatnak egy új terméket, amit aztán a vásárlók üléspróbáznak egy autószalonban, és...

A Szohó mester utolsó teája gyönyörű szöveg

Hogy érdemes a Szohó mester utolsó teája c. könyvet olvasni és másoknak is ajánlani, az köszönhető a dzsiszei lírai műfaj...

17 éves lett Matthew McConaughey fia, aki még az apjánál is helyesebb

Ifjú kora ellenére már kapott kisebb szerepeket, és divatmodellként kezd felfelé ívelni a karrierje.

A tengerillatnak az agyad is örül – meglepő kutatási eredmények

A tengerparti nyaralás nemcsak a homokban heverészésről vagy a napozásról szól. Van valami különleges abban, amit a legtöbben csak...

Parlagfű allergiás a gyereked? Ezek a természetes módszerek segíthetnek

Természeted módon is felvehető a harc a parlagfű ellen.

Macron elítélte a “gyűlöletcselekményt”, miután kivágták a meggyilkolt zsidó olajfáját

Emmanuel Macron francia elnök ígéretet tett arra, hogy minden erőfeszítést megtesznek annak a személynek a felkutatására és...

Jó hírt hoz a Szűz újholdja: 3 csillagjegyhez nagy szerencse érkezik az augusztus 18-ai héten

A jövő héten három csillagjegyhez is megérkezik a szerencse, mivel a Hold és a Vénusz augusztus 20-án, szerdán egyesül a Rákban. A Hold...

Megvan Díaz első müncheni trófeája, a játékos Liverpoolba is üzent

Ennél tökéletesebben nem is indulhatott volna a kolumbiai szélső időszaka a Bayernnél.

Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba

Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.

0

Sport

„Beszélgetni fogok vele" – Szoboszlai arról, hogy Szalah nem passzolt neki

Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitómérkőzésén a címvédő Liverpool hazai pályán 4–2-es győzelmet aratott a Bournemouth ellen. A párharc után Szoboszlai Dominik az Arena 4 stábjának nyila

Sallai Roland teljesítménye láttán csak ámulnak és bámulnak Törökországban

A magyar válogatott játékos hétről hétre bizonyítja, hogy jobbhátvédként is megállja a helyét.

Keane keményen reagált a Fradi vereségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be

A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.

Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott

Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke

A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot

Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.

Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget

A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.

Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet

Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.

Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”

A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.

Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta

Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.

Keane szerint játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.

Extázis Szolnokon: pokoli hőségben vágott vissza Romániának a magyar válogatott

A nemzeti csapat a második félidőben esélyt sem hagyott riválisának.

Bulvár

A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?

A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellené

Amit soha nem kérdez meg az orvosod – pedig alapvető lenne

Amikor orvoshoz megyünk, a legtöbben azt várjuk, hogy teljes körű figyelmet kapunk, és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálják meg egészségünket. Azonban előfordulhat, hogy nem kérdeznek rá bizonyos

„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek

A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.

Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla

Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény

Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés

Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.

Magyar Péter: Orbán Viktor bedobta a törölközőt

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány már „látszat kormányzást sem folytat".

Feljelentette a volt KDNP-képviselő Semjén Zsoltot aljas indokból elkövetett becsületsértés miatt

Gaal Gergely magánvádas eljárást kezdeményezett a KDNP-elnök ellen.

Kirobbant a botrány augusztus 20. kapcsán: erre nincsenek szavak

Megjelent a közösségi média oldalakon a közlemény.

Most kaptuk: lángokban áll Budapest, hatalmas erőkkel próbálják oltani a tüzet

A fővárosi hivatásos tűzoltók próbálják megfékezni a lángokat Zugló és Rákospalota határában.

35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el

Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s

blogmorzsák

Papsokai (Siskei) templomrom, Balatonfüred

Egy 1385-ös oklevél Siskét már "Fyred" részét említi, majd a XVI. századra a Siske elnevezés teljesen eltűnik.

Minek van szaga, és minek illata?

Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?

Gyöngyök Tamara Ralph szoborszerű ruháin

A világhírű divattervező mesés ruháiban a régimódi csillogás a mesteri kézművességgel találkozott.

„Sosem volt cicám… most meg tíz van”

Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.

0