Idén is érkezik a Kráter fesztivál: Új színfolt a hazai fesztiváltérképen
Az idei évben háromnaposra bővült a misztikus zalahalápi tájon megrendezett fesztivál, amely a Burning Man mikroverzióját hozza el a magyar pusztába. A posztapokaliptikus hangulatot árasztó rendezvény különleges élményt kínál a kísérletező fesztiválozóknak.
Az esemény: https://www.facebook.com/events/419860847405202
Üstökösként jelent meg, meteorként csapódott be nyomot hagyva a hazai fesztiválszcénában. Második alkalommal kerül megszerendezésre a nyár egyik legextravagánsabb bulija, a Kráter fesztivál. Az esemény az világhírű, nemzetközi alkotótáborairól és különleges épületeiről ismert Hello Wood és a népszerű elektronikus bulikat szervező KATTT együttműködésében valósul meg.
A tavaly a Hello Wood eddigi legnagyobb alkotótáborát, a Builder Summitot lezáró rendezvény sikerére való tekintettel a fesztivál idén már három napra költözik be a zalahalápi posztapokaliptikus hangulatot idéző Haláp-hegy kráterébe. Ez a helyszín mindeddig talán a Balaton egyik legjobban őrzött titka volt, most azonban a bányászati tevékenység okozta tájsebet a fesztivál ideje alatt ismét élettel töltjük meg. A fesztivál során színpadként és központi eseménytérként üzemelő installáció azonban az elmúlt év óta a bánya turisztikai attrakciójaként is szolgál.
Augusztus 22-24 között ebben a lenyűgöző környezetben zajló buli három színpada felett olyan, az alternatív elektronikus bulik szervezéséről ismert csapatok veszik át az irányítást mint a Blue Sun Radio, a Kamarave, a Nofear vagy a Santsat. A komoly hazai DJ-ék lineupja mellett pedig belföldi fesztiválkedvencek, illetve az elektronikus és hip-hop szcéna feltörekvő előadói is fellépnek majd.
A Kráter egyik headlinere az Analóg Balaton, akik nevéhez az utóbbi évek legnépszerűbb fesztivál live act fellépései kötődnek. Emellett a Bohemian Betyars örömzenéje, magával ragadó ritmusai zökkentik majd ki a közönséget a hétköznapokból és sodorják az önfeledtség játszóterére. A magyar underground megkerülhetetlen zenekara az Óperentzia pedig olyan zenei utazásra invitálja a fesztivál hallgatóságát, amelyben az archív folk, a trance és a lüktető dub egy hullámként sodorja el a külvilág zaját. Egzotikus színezet a fesztivál zenei palettáján OIEE, azaz Kocsis Bence, aki a tánczene eufóriáját egyesíti egyfajta lassú szemlélődő megértéssel.
A fesztivál nagyszínpadát a Hello Wood által kifejezetten erre a zenei eseményre épített központi land art installáció rejti majd. Ezek a “lángoló piramisok” csak tovább fokozzák a hely látomásszerű jellegét. A szabad ég alatt a felhőtlen táncolásba belefeledkezve szinte egy földönkívüli tájon, egy poszthumán világban érezhetjük magunkat. Ezt az egyedi fesztivál hangulatot idén két kisebb színpad egészíti ki. A mágikus összhatásért pedig a KATTT bulikról ismert izgalmas fényinstallációk felelnek.
Jegyinformáció és további részletek a Hello Wood, a KATTT és a Kráter Facebook oldalain.
https://www.facebook.com/events/419860847405202
www.instagram.com/kraterfesztival
További információ a Hello Woodról
https://www.facebook.com/HelloWood/
https://www.instagram.com/hellowood
További információ a KATTT-ról
hírek innen, onnan
Halálos diszkótűzre ébredtünk – eddig 23 halottról tudni
Tragédia rázta meg India egyik legnépszerűbb turisztikai régióját, Goát, ahol egy éjszakai klubban kitört tűz legalább 23 ember...
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk ezt a jelet a telefonunkon, pedig fontos dologra figyelmeztet
Mutatjuk, mikor kell elkezdni aggódni
Féltékenységből ölhette meg exbarátjának új barátnőjét egy nő
Nem szabadulhat a börtönből.
Ezek az ételek nagyot robbanhatnak a mikrohullámú sütőben, nehogy ott melegítsd fel őket
A mikrohullámú sütő megkönnyítette az életünket, de vannak bizonyos ételek, amiket nem szabadna benne melegíteni.
Magyar Péter is feltett egy kérdést Orbán Viktornak Kecskeméten
Kecskeméti fórumán Magyar Péter egyenesen Orbán Viktort szólította meg.
Verstappen megérezte a vérszagot, csak a két McLaren-pilóta megzavarására játszanak
A holland az élről indulhat az utolsó futamon, minden idők legnagyobb feltámadása lehet az övé.
Ez a nadrág 2025 telén is kortalan. Naomi Watts és Gigi Hadid is rajong ebben az évben ezért a stílusos és nőies darabért
Naomi Watts és Gigi Hadid ráadásul nagyon egyszerű szettekben mutatták meg azt, hogy tényleg nem kell túlgondolni ezt a darabot.
Influenza elleni oltások a 2025/2026-os szezonban
Az influenzát okozó vírusok változékonysága miatt évről évre más variáns fertőz, a védőoltás, illetve a betegség után kialakuló...
Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon
Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók...
Ez a japán mozgásforma lehet a megoldás az álmatlanságra – de másra is hihetetlen hatással van
A Tai Chi-t sokan csak lassú mozdulatok sorozataként ismerik, pedig egyre több kutatás bizonyítja: ez a keleti mozgásforma mélyebb hatást...
140 éve a legkeményebb bűnözők börtöne a Csillag - Az udvaron a mai napig áll a bitó, de a rabok bent már kedvezményre váltható krediteket kapnak
Előkelő épületként magasodik fölénk a Szegedi Fegyház és Börtön a Mars téren, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a Csillagbörtön. Hideg...
Az év Pantone színe a Cloud Dancer fehér, amit a Motorola Edge 70 Swarovski kristályokkal toldott meg
A Pantone 2026-os Év Színének bejelentése izgalmat és meglepetést keltett a design világában. Története során először a színek...
Sport
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Megtaláltuk a sportvilág legformásabb popsiját?
Kérdezzük. Nem állítjuk. De ha valaki állítja, azt is megértjük.
Norvégia a „bizarr” vb-sorsolást kritizálta, Trump Béke-díja sem maradt szó nélkül
A Norvég Labdarúgó-szövetség elnöke és a skandináv nemzeti csapat szövetségi kapitánya is megszólalt a péntek esti vb-sorsolást követően, az amerikai show-műsor mellett szóba került a FIFA által Donald Trumpnak
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Sir Alex Ferguson üzent a Liverpool vezetőségének
A Liverpool vezetőségére egyre nagyobb nyomás nehezedik Arne Slot gyenge formája miatt, Sir Alex Ferguson pedig egyértelművé tette, mit tenne, ha neki kellene döntenie az edző sorsáról.
„El volt mentve a felmondólevelem” – így került pont a Milák-ügy végére
Nincs benne harag, nem keres felelősöket, csak azt sajnálja, hogy az olimpiai aranyéremmel járó eufória nem adatott meg neki.
Ádám Martin: Ha valakinek lehet söre itthon, az én vagyok ezzel a pacekkal
Új, nagyszabású együttműködést jelentett be Ádám Martin és a Horizont Brewing: megszületett a Hungarian Viking, az a sör, amelyet a válogatott labdarúgóval közösen tervezett meg a budapesti kisüzemi sörfőzde. A
Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?
Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt
Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Bulvár
A fiatal rendőrnő könyörgött a beutalóért – már IV. stádiumú rákja van, gyógyíthatatlan
A brit Shanice Bennett, a Sittingbourne-ben élő 26 éves rendőrnő története az elmúlt hónapokban sokakat megérintett.
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől
Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.
Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről
Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.
Kozsó civil szakmájával milliókat keres: ezzel foglalkozik 60 évesen
Kozsónak gyermekkora óta szenvedélye a civil szakmája.
Valami mozog a Marson, brutális életjelet fogtak a NASA tudósai
Ez a felfedezés segíthet földön kívüli élet után kutatni, nem csak a Marson.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Európai válogatottat így még sosem aláztak meg női kézilabda-vb-n
Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.
Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető
Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.
Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


