Ezt olvasta már?

0

Idén nyáron is Siófokra költözik a Játékszín

Tavaly debütált a budapesti Játékszín előadássorozata a siófoki Színparton. Idén július 6-tól hat szombat estén ismét várják a déli part legnagyobb szabadtéri játszóhelyének közönségét.

A Játékszín tavaly nyári előadásaival új lendületet adott a nyári szabadtéri szórakoztatás hagyományainak. A nagy múltú, egykori Kálmán Imre Szabadtéri Színpad is megújult, tökéletes helyszínt ad a fővárosban már népszerűvé vált vígjátékoknak és komédiáknak. A balatoni közönség elsőként a Legyen a feleségem! című, fergeteges humorú produkciót láthatja Kovács Patrícia, Nagy Sándor és Gálvölgyi János főszereplésével július 6-án. A brókert a takarítónője próbálja kihúzni a csávából, ám a megoldástól egyre távolabb kerülnek.

13-án a spanyol Alfonso Paso remekbe szabott krimikomédiája, a H azudj inkább, kedvesem! lesz színen. A főbb szerepekben Tóth Enikő, Kerekes József, Csonka András és Vadász Gábor látható. 20-án Siófokon is megkezdődik a változás. Menopauza dalolva: Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő előadásában. A cím beszédes, a zene pezsdítő, a látvány fergeteges. 27-én a színház legújabb előadása látható, Szente Vajk Legénybúcsú című komédiája. A szerző, s egyben rendező partnerei: Nagy Sándor, Bálizs Anett, Szerednyey Béla, Kovács Gyopár és Lévay Viktória.

Legénybúcsú után két házasságot tesz próbára a társulat: a Kölcsönlakás , melyben a férj és a feleség azonos időpontra szervez randit a szeretőjével a barátai lakásába, augusztus 3-án érkezik a Színpartra. Félreértések, feszültség és röhögés – többek közt Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Dobó Kata előadásában. S ki zárhatná vajon méltóbban a sorozatot, mint a világ legrosszabb operaénekesnője? Tehetségtelenség, némi szeretet, báj és lelkesedés. Mennyei hang! Főszerepben Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János és Szemenyei János augusztus 24-én.Jegyek a helyszínen: Petőfi sétány 3. vagy elővételben online: szinpart.hu

 

 

 

forrás: hirbalaton.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0