Ezt olvasta már?

NAV: százmilliós adóbírságot szabtak ki egy fiktív őrző-védő cégre

Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmilli...

0

Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás

Az őszi repülőgépes rókavakcinázás a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Kiemelték, a kampány nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az időpontokról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

Kifejtették, a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett - írják a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizzék Magyarország veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

 







0
0

hírek innen, onnan

Mitől ilyen ramaty a forint? Mi okozza a forint nagy arányú romlását?

Történelmi szintre gyengült tegnap a forint az euróval és a dollárral szemben is. Előbbi 423,8-ig, utóbbi 437,4-ig emelkedett tegnap napon...

A PSG elnöke szerint nem biztos, hogy törvényes az, amit a Barcelona művel

A Paris Saint-Germain elnöke nem tartja fairnek és törvényesnek a Barcelona legutóbbi húzásait.

Megmentené a Dunaferrt a kormány

A jövő heti kormányülésen napirendre kerül az ISD Dunaferr Zrt. helyzete.

Hatalmas gázfelhő kezdett keringeni Svédország és Norvégia fölött – videó is készült róla

Akár 80 ezer tonna metán is kiszabadulhatott az Északi Áramlat vezetékeinél történt robbanások után.

Putyin aláírta a megszállt ukrán régiók Oroszországhoz való csatolását

Ezt követően ismét felszólította Ukrajnát, hogy azonnal hagyjon fel minden katonai művelettel, és tartsa tiszteletben a „nép akaratát”.

Kirúgási hullám indult a Kölcsey Gimnáziumban a sztrájkok miatt

Rendkívüli felmondások a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

Polgári engedetlenség miatt rúghattak ki négy tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból

Pálya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára a 444.hu-nak mesélt arról, hogy éppen elkezdődött az órája, amikor az...

Kreml: az új területeket érő csapásokat agressziónak fogják tekinteni

Oroszország agressziónak fogja tekinteni az „új területeire" mért ukrán katonai csapásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki...

Putyin megtette a bejelentést: „Négy új régiója van Oroszországnak”

Az orosz elnök bejelentette az ukrajnai Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk régiók annektálását. 

Azonnali hatállyal rúgtak ki legalább öt tanárt egy budapesti gimnáziumból

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai közül is többen csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz. A tankerület ezt azonban nem vette jó...

Sport

Méltatlan? A volt válogatott focisták sem nézik jó szemmel Dzsudzsák búcsúmeccsét

Búcsúzni is tudni kell! Hétfőn este a szurkolók egy emberként éltették a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot, aki az olaszok ellen elbukott, csoportelsőségről döntő Nemzetek Ligája-meccsen (0-2) köszönt el

Dél-Koreában is felháborodtak a magyar-olasz meccs csaló bíróján

A helyi lapok egyöntetűen kiállnak Ádám Martin igaza mellett.

Meghalt a magyar alpesi sísport kiemelkedő alakja

A legtöbb magyar bajnoki címet szerző síelő két téli olimpián is képviselte Magyarországot.

A stadion parkolójában verte össze ellenfelét az angol focista a meccs után

A rendőrség súlyos testi sértés miatt letartóztatta a labdarúgót.

Évtizedek óta nem látott válságban van a Bayern München

Az edzőnek nincs tekintélye, a csapat már az első négy között sincs, a játékosok meg vedelnek. Mi van a háttérben?

Kubatov Gábor kimondta, amit eddig senki a Fradi Európa-liga-céljairól

Sztanyiszlav Csercseszov pedig még az FTC elnökénél is merészebben fogalmazott.

Őrült dobással sokkolta ellenfelét a dartsjátékos - videó

Nagy bajba kerülhetett volna, ha kicsivel odébb csapódik be a nyila.

Sajtóhírek szerint előszerződést kötött a Chelsea a Leipzig sztárjával

A Bild beszámolója szerint az RB Leipzig csatára, Christopher Nkunku az átigazolási időszak utolsó óráiban orvosi vizsgálaton vett részt és a Chelsea-hez készül.

Brutálisan kigyúrva várja a vb-címmeccset a magyar ketrecharcos - képek

Vasárnap hajnalban a sportág eddigi legnagyobb hazai sikerét érheti el Borics Ádám.

Dánia a mezekkel tiltakozik a katari vb ellen

A dán fociválogatott hagyományosan Hummel mezekben játszik, a sportszertgyártó most be is mutatta a szetteket, amikben Eriksenék játszanak majd a világbajnokságon. A mottó: észrevétlenek akarunk maradni.

Fényes jövőt jósol az angol lap a magyar tehetségnek

Szoboszlai Dominikhez hasonlítják.

Bulvár

Megtörtént az ingatlanpiacon, amit mindenki várt, brutális változás jön

A rezsicsökkentés megváltoztatása és az infláció a kisebb lakások felé tereli a vásárlókat.

Nincs tovább, Vlagyimir Putyin aláír

Ukrajna és Európa nem tartja legitimnek a „népszavazást”.

Valami nagyon nincs rendben a magyar élelmiszerárakkal – már a nyugati termékek is olcsóbbak a boltokban

Hogyan kerülhet többe itthon a magyar trappista, mint a francia nemespenészes brie? Miért szabadulhattak el ennyire a hazai árak? Erről kérdeztük Raskó György agrárközgazdászt.

Gáz-armageddon jön októbertől, tömeges kikapcsolásra, dominószerű borulásra figyelmeztet a Párbeszéd

Elsejétől szerződés nélkül maradnak az intézmények a birtokukba került dokumentum szerint.

Váratlanul gyorsan megszületett az uniós megállapodás: Brüsszel pénzt szerzett a rezsiszámlák kifizetésére

Ideiglenes szolidaritási hozzájárulást is kell fizetni az olaj-, gáz-, szén- és finomítói ágazatokban azoknak, akik az előző három évben elért átlagos nyereséget idén 20%-al meghaladják.

Óriási átalakulás jön a hazai benzinkutakon

Berobban a spórolás, jönnek a fapados és automata töltőállomások.

Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Marilyn Monroe 22 évesen meztelenre vetkőzött. Sosem látott fotók

A Marilyn Monroe-kultusz sosem megy ki a divatból. Miután előkerültek eddig soha nem látott fotók a múlt századi, tragikus sorsú szexszimbólumról, utána a legendás "Vörös bársony" sorozatot is kiállították.

Méltatlan? A volt válogatott focisták sem nézik jó szemmel Dzsudzsák búcsúmeccsét

Búcsúzni is tudni kell! Hétfőn este a szurkolók egy emberként éltették a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot, aki az olaszok ellen elbukott, csoportelsőségről döntő Nemzetek Ligája-meccsen (0-2) köszönt el

Orbán Viktor: Dühösek vagyunk, mert becsaptak minket

A Kossuth rádiónak adott interjút a miniszterelnök.

blogmorzsák

Nagy tiramisu teszt

Az egyik legfinomabb nasi bolti változatainak vaktesztje.

Forduló jöhet a lakáspiacon

Eddig a városból menekültünk, most megindul a visszavándorlás? Az biztos, hogy új szempontok alapján választunk otthont.

Viharmadár a sarkvidékről?

„Mindenesetre nem zárnám ki, hogy a világ most egy ügyes manipulációnak ugrott be.“

Fogyasztásmérő - mérd meg, mi mennyit fogyaszt, költséged is kiírja

Zseni eszköz, amivel kiderülhet a túlfogyasztás - otthonra, cégeknek is kiváló.

Klónok és alakmások a tévében és az irodalomban

A klónok régóta izgatják az írók-filmesek fantáziáját. Az már ritkább, hogy egy zeneszerző sci-fi-témából írjon operát.

0