Ismét csak forralás után iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében
Ismét csak forralás után fogyasztható a vezetékes ivóvíz Siófok Kiliti városrészében, mert a vízben ismét baktériumszennyezettséget mutattak ki - közölte a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. szerdán az MTI-vel, hozzátéve: a szakemberek fertőtlenítik a vízellátó rendszert.
A legutóbb a hónap elején volt ilyen korlátozás, pseudomonas aeruginosa baktérium miatt.
A DRV azt írta: mivel a településrészen a legutóbb bekövetkezett ivóvízszennyezés forrását nem sikerült felderíteniük, a probléma megszűnése után is folytatták az illegális rákötések felkutatását, több mintavételt végeztek és folyamatosan ellenőrizték az ivóvíz minőségét. A hasonló helyzetek elkerülésére megkezdték továbbá visszacsapószelepek beépítését a városrész felhasználóinál.
A szolgáltató vizsgálólaboratóriuma által végzett ivóvízminőségi vizsgálat a hét elején ismét pseudomonas-szennyezettséget mutatott ki az ivóvízmintában, ezért a szakemberek a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályával egyeztetve azonnal megtették a szükséges intézkedéseket - közölték. A társaság a hatóság egyetértésével haladéktalanul tájékoztatta az érintett felhasználókat az online felületein és szórólapokon arról, hogy a vezetékes víz csak forralás után iható.
A korlátozás idején a helyiek a településrészt körbejáró tartályautóról is kaphatnak ivóvizet. Az ivóvízszállító tartályautó menetrendjéről a DRV Zrt. honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak.
Mint írták, a pseudomonas aeruginosa baktérium talajban, vízben természetes módon előfordul. Egészséges szervezetre jellemzően nem jelent veszélyt, de legyengült immunállapotú embereknél okozhat például hányásos, hasmenéses megbetegedést.
hírek innen, onnan
Újabb botrány Liverpoolban, azonnal bejelentették az új edző érkezését, Szoboszlaiék ünnepelnek
„Slot távozni fog a klubtól. Hosszú távon nem lesz a Liverpool vezetőedzője.”
Mer karakter lenni - Fiat 600 Hybrid teszt
Csak néztem az első hivatalos fotókat róla, és nem hittem el, hogy képesek voltak menő dizájn megoldásokkal elérni, hogy az új Fiat...
A magyar-szerb határhoz sietett Orbán Viktor, és tett egy sokat sejtető megjegyzést
Egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsakcióra a Török Áramlat gázvezeték ellen, azt a szerbek vizsgálják, ugyanakkor a történtek...
60 ezren szavaznak Budapesten átjelentkezéssel, a legtöbben a XIII. és a XIV. kerületben
Négy évvel ezelőtt is nagyjából ugyanennyien szavaztak átjelentkezéssel.
A szerelők szerint ez a 3 autó bírja a legtovább komolyabb meghibásodás nélkül
Ha autót választasz, van egy kérdés, ami mindent visz: mennyit fogsz költeni rá a következő években? A szerelők tapasztalata és több...
Új korszak köszönthet be a hagyományos kínai orvoslás történetében
Mostantól bizonyítani kell bizonyos az készítmények hatásosságát. Legalábbis egy részükét.
Váratlan fordulat: Irán megüzente, eszük ágában sincs engedni Amerikának
Irán már el is utasította a Hormuzi-szoros megnyitását egy "ideiglenes tűzszünetért" cserébe, miközben az egyik közvetítőként...
Ősember külsővel ment a férfi fodrászhoz: amit vele műveltek, megdöbbentő
Vajon a ruha teszi az embert? Ha ezt a videót megnézed, biztos leszel benne: nem! A frizura.
Fontos hírt közölt a Nemzeti Választási Iroda: ezt minden magyar szavazónak tudnia kell
Még négy napig, csütörtökön 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy elektronikus azonosítás...
Az állatkerti pingvinek sorsa mutatja meg, mit tesz velünk a nyugati életmód
A Helsinki Egyetem vezette kutatás szerint a bőséges táplálék és a kevés mozgás felgyorsítja a pingvinek biológiai öregedését. Az...
Hahdázy Ákos: Orbán inkább egy szánalmas ripacs, mint jó színész
Hadházy Ákos független képviselő egy Facebook-posztban bírálta a kormányt a Török Áramlat gázvezeték ügyében. Szerinte az egész...
Korábban jön az áprilisi nyugdíj: ez a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Nyugdíj utalás 2026 április, erre kell számítani.
Sport
Varga Barnabás olyat tett, ami a Fradiban nem ment, az edző is róla beszél
Botránnyal tarkított rangadót nyert meg az AEK, éjjel óriási tömeg fogadta a magyar csatár csapatát.
Robbie Keane keresetlen szavakkal illette a Fradi játékosait, a duplázó hős sem úszta meg
A címvédő nyert a Debrecen vendégeként, a zöld-fehérek vezetőedzője mégsem volt maradéktalanul elégedett.
Debreceni rangadója után hálát adhat a magyarszabályért az FTC
Az első félidő végén cseréért kiáltott Corbu teljesítménye, szünet után ő lett a vendégek hőse.
Botlott a Honvéd, új éllovasa van az NB II-nek
Két csapat ádáz harcot vív egymással a bajnoki címért a másodosztályban.
Szoboszlai volt liverpooli edzőjének bejelentése megrengeti a Premier League-et
A legnagyobb rivális Manchester City csapatkapitánya az idény végén ingyen távozik.
Lucescu állapota tovább romlott, az intenzíven kezelik
Edzésen lett rosszul, miután csapata elbukta a világbajnoki pótselejtezőt.
Hihetetlen pénzek: itt a leggazdagabb magyar sportolók listája
Kiderült, meg lehet-e közelíteni Szoboszlait a legjobban kereső magyar sportolók listáján.
Bódog Tamás beszólása a Fradinak üzenetértékű az ETO elleni aranyrangadóra
Ezt most megúszta a Győr a nyíregyháziak edzője szerint, és továbbra is az élen áll az FTC előtt.
Corbu magyarul nyilatkozott első Fradi-góljai után, nem haragudna meg Keane-re + videó
A támadó középpályás duplázott a DVSC elleni bajnoki mérkőzésen.
Íme a legjobban kereső magyar sportolók listája
A Ferencvárostól a Bournemouth-hoz igazoló Tóth Alex nagyot ugrott előre a listán.
Keane: "A szünetben volt néhány kemény szavam"; Bódog: "Ezt megúszta a Győr" - edzői értékelések
Így értékelték vezetőedzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket.
Szoboszlai legjobb barátja ezt üzente, miután kivégezte a Liverpoolt
Erling Haaland mesterhármassal jelentkezett.
Bulvár
Több millió titkos irat került elő, milliárdok tűnhettek el, és semmi nem változott
Még Lionel Messi is belekeveredett a botrányba.
Suha György: Csád-ügyben én vagyok az egyes számú áldozat Magyarországon
Nemcsak az a felháborító, hogy Orbán Gáspár vallási küldetéstudata miatt telepítenének magyar katonákat Csádba, hanem az rengeteg közpénz is, amit erre az értelmetlen misszióra költene az Orbán-kormány - nyilat
Trump egyetlen kijelentése mindent borított, de a választások teljesen átírhatják a forgatókönyveket
A legnagyobb mozgás még előttünk áll.
Egyházi iskolaudvar: Isten feltétel nélkül szeret, kivéve, ha kislány létedre fiúkkal is barátkozol
Vendégszerzőnk írása arról, hogyan formálta a valláshoz való viszonyát hívő nagyanyja, ateista családja, egyházi neveltetése, majd saját utazásai.
Kiakadt Orbán Viktor azon, hogy Ceausescuhoz hasonlították
A miniszterelnök szerint ő jobb szónok, mint az 1989-ben kivégzett kommunista román diktátor valaha volt. Orbán Viktor a Mandiner egyik propagandistájának adott interjújában azt is mondta, hogy nem kell hinni a közvél
Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
Lapunk utolérte a külpolitikai szakértőt, aki néhány napja jósolt hamis zászlós művelet a szerb határon húzódó gázvezeték közelében.
Szlovákiában találták meg a MÁV eltűnt vonatát, ami utána jött, arra nincsenek szavak
Lenyűgöző és egyben bizarr történet Szlovákiából, nem akárkié volt a szerelvény.
Dermesztő az ATM-es csalás – Így tudják ellopni a kártyádat és a PIN-kódját is
Sajnos a bűnözők nem pihenek, és vannak ATM-ek, ahol kifejezetten résen kell lennünk.
Kínos videó került elő Gulyás Gergelyről és Magyar Péterről, durva filmet néztek együtt
Bár húsvétvasárnap van, a kampány véghajrája gőzerővel zajlik.
A kormány új korlátozást jelentett be a benzinkutakon: minden autóst érint a szigorítás
Összeszedtük, a Pénzcentrum mely cikkei érdekelték legjobban az olvasókat a 14. héten.
Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
A rendvédelmi dolgozóknak és a szolgálatok munkatársainak is üzent.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


