Ezt olvasta már?

0

Ismét fénnyel festik meg a várost

Pénteken kezdődik a második Zsolnay Fényfesztivál Pécsen, amelyen vasárnapig több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre a belvárosában.

Több mint 20 helyszínen csaknem 200 ingyenes programmal és számos sztárfellépővel várják a közönséget - közölték korábban a szervezők. A tavaly kísérleti jelleggel megrendezett első fényfesztiválon több tízezren vettek részt. A tájékoztatás szerint a székesegyház homlokzata idén is különleges élményt kínál a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően, amelyért a Kiégő Izzók csapata felel majd.

Az alkotógárda egy gigantikus fényinstallációval is készül; mellettük egy másik világhírű magyar fényművész, Vicsek Viktor legújabb alkotásával most először mutatkozik be a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. által szervezett fesztivál közönségének - ismertették korábban. A pécsi belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útján a fesztivál mindhárom estéjén lehet majd korzózni - ismertették.

A fesztivál pénteki nyitókoncertjén az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a beltéri épületvetítésért Bordos László Zsolt felel. Az eseménynek a Kodály Központ ad otthont. A Sétatérről péntek este látványos fénykarnevál indul a Széchenyi térre, amelyen a közönség fényjelmezekbe öltözhet. A főtéren 22 órától egy álomszerű újcirkuszi előadás lesz látható; a spanyol Voalá Station légtornászainak egy 70 tonnás daru segít majd az égbe emelkedni.

A sétatéri szabadtéri színpadon az Óperentzia zenekarral ad koncertet Lajkó Félix, zenél a Japánból érkező Zoku Macumoto és a Kwashibu Area Band élén fellép a ghánai Pat Thomas. Utcazenészként tűnnek fel a legnevesebb pécsi könnyűzenei előadók és visszatérő vendégként érkezik a tavaly nagy közönségsikert aratott olasz Fantomatik Orchestra is. A koncertek mellett újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók népesítik be Pécs utcáit és tereit. A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai fognak világító hajkölteményeket alkotni. A további részletekről a www.fenyfesztival.hu honlapon lehet tájékozódni.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Önálló állammá vált ez a városnegyed: 12 fős hadsereget tartott fenn egykor

Ez a világ legkisebb, önálló állama, egy városon belüli köztársaság, akárcsak a Vatikán. Kevesen ismerik, pedig itt van Európában.

Ördög Nóra és családja ilyen otthonban él: címlapon a hatalmas ház

Ördög Nóra ilyen csodás helyen él gyerekeivel és férjével. Te elfogadnád?

A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”

A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma...

Tíz tipp, így vezess biztonságosan nedves úton

Amikor elered az eső, az utak hirtelen sokkal veszélyesebbé válnak. A fékút megnő, a látási viszonyok romlanak, és az aquaplaning...

Bejött Trump fenyegetése? A Hamász kész szabadon engedni az összes túszt

A Hamász bejelentette, hogy hajlandó kiengedni az összes izraeli túszt Donald Trump békejavaslata alapján. A világ vezetői nagyrészt...

Varázslat a kórházban: virtuális valósággal enyhítik a gyerekek fájdalmát a Bethesdában

Egy Magyarországon még újnak számító innovatív módszerrel csillapítják a gyerekek fájdalmát az egyik budapesti gyermekkórházban. A...

7 mondat, amit csak a 70 felettiek értenek igazán – és tele van bölcsességgel

A több évtizednyi tapasztalat nemcsak ráncokat, hanem sajátos nyelvi mintákat is hoz magával. Pszichológusok szerint a valódi bölcsesség...

„Olyan volt, mint egy háborús övezet” – 15 éve történt a vörösiszap-katasztrófa

„Mindenhol fegyveresek és elárasztott házak” – így emlékszik vissza Holczer-Szegletes Sarolt Kolontárra, arra a településre, amelyet...

Kilenc kilométeres hamfelhő lövellt ki a vulkánból, kiadták a vörös kódot

Több mint kilenc kilométeres hamu- és füstfelhőt lövellt ki a Kamcsatka-félszigeten található Kronockij vulkán szombaton, helyi...

0

Sport

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

A vékonybélrák és tünetei

A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A vékonybélrák több daganatfajtát jelölhet, a beteg kilátásait a szö

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

0