Ezt olvasta már?

0

Ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében

Szerdától ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében, ahol vélhetően illegális hálózatra kötés okozott szennyeződést - közölte Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. az MTI-vel.

A vízszolgáltató társaság a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának határozatára hivatkozva azt írta, hogy a vízellátó rendszer fertőtlenítését követően, és az elmúlt napok vízmintavételi vizsgálatainak eredményei alapján a vízminőség helyreállt, ezért a csapvíz forralására a továbbiakban nincs szükség Kilitiben.

A vízfogyasztás korlátozását július 6-án rendelte el az illetékes hatóság a városrész ivóvízhálózatában kimutatott Pseudomonas-szennyezettség miatt. (A Pseudomonas aeruginosa baktérium talajban, vízben természetes módon előfordul. Egészséges szervezetre jellemzően nem jelent veszélyt, de legyengült immunállapotú embereknél előfordulhat például hányásos, hasmenéses megbetegedés - a cég korábbi közleménye szerint.) A vezetékes ivóvíz csak forralás után volt fogyasztható, illetve a lakosok az utcákat járó lajtoskocsikról is vételezhettek tiszta ivóvizet a dél-balatoni településrészen.

A DRV közlése szerint munkaerő-átcsoportosításokkal és rendkívüli munkavégzés elrendelésével is dolgoztak azon, hogy a szennyeződést lokalizálják és a lehető legrövidebb időn belül megszüntessék. A probléma lehetséges okai közül egy illegális hálózatra kötés tűnt a legvalószínűbbnek, ezért a szolgáltató ellenőrizte a városrész nagyobb átmérőjű bekötéseit. A feltételezések szerint az illegális rákötés időközben megszűnt. A szennyezés forrását egyelőre nem sikerült azonosítani, de az ellenőrzéseket tovább folytatják - áll a DRV Zrt. közleményében.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Esős hétvégénk lesz – itt a friss időjárás-előrejelzés

Szombat délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben...

Aggódjunk-e, hogy a mesterséges intelligencia halálos, rejtőzködő biofegyvereket fog létrehozni?

A mesterséges intelligencia eszközeit ma már fehérjék és vírusok tervezésére is használják, ami felveti, hogy ezeket végül ezt a...

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók...

Ha ezt a vígjátékot még nem láttad, még ma este nézd meg

Hihetetlen, hogy 15 év telt el a film megjelenése óta, ami az egyik legjobb vígjáték, ráadásul két világsztárral a főszerepben.

Még egy sztrádán lesz korlátozás a hétvégén

Az M1-es, M3-as és M7-es autópályákon zajló munkák mellett most az M0-son is terelésre kell számítani.

Időjárás: száraz idő várható, de kelleni fog kabát

Szia, ebben a részletes előrejelzésben összefoglalom, milyen időjárás várható Magyarországon ma, 2025. október 4-én, a hőmérsékleti,...

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti...

Egy újpesti fajankó saját apját verte meg az utcán

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 30 éves újpesti férfival...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

0