Ezt olvasta már?

0

Ismét látogatható a pompeji ásatások egyik legszebb villája

Húsz év után újranyitotta kapuit az úgynevezett Vettius-ház, melyet a restaurálás után Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter avatott fel kedden Pompeji régészeti parkjában.

A Vettius fivérek háza maradt fenn a legjobb állapotban a 79-es vulkánkitörésben elpusztult város villái között. Az egyik legszebb és leglátogatottabb épületként tartják számon; elsősorban a mitológiai és erotikus témájú freskói miatt népszerű.

A villa több helyreállításon esett át, utoljára a kilencvenes években, a mostani restaurálás 2002-ben indult, majd megakadt és 2016-ban folytatódott.

Gabriel Zuchtriegel, a pompeji régészeti park igazgatója az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb régészeti kihívásának nevezte a Vettius-ház újjászületését.

Az igazgató a vatikáni Sixtus-kápolna szépségéhez hasonlította a Vettius-házat. Elmondta, hogy a restaurálásban nemcsak régészek, hanem építészek és kertészek is részt vettek. Ennek során eltávolították azt a viaszréteget, mellyel befedték a freskókat egy régebbi beavatkozás során, így számos korábban nem látható apró részlet került felszínre. A házat a korábbiakhoz képest sokkal könnyebb tetőszerkezettel látták el, és földrengésállóvá tették. Külön figyelmet fordítottak a belső udvarok és kertek helyreállítására, például a szökőkutak újbóli működtetésével.

A házat a Krisztus előtti második században Aulus Vettius Restitutus és fivére, Aulus Vettius Conviva építtette. A testvérek felszabadult rabszolgák voltak, akik borkereskedelemből gazdagodtak meg. A több mint ezer négyzetméteres villa gazdagságukat volt hivatott hirdetni. A villa egyik részét erotikus freskók díszítik, és az egyiken olvasható felirat arra enged következtetni, hogy a házban a nők prostituáltként dolgoztak.

A villát az 1800-as évek legvégén ásták ki.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megosztotta a kritikusokat, mégis lecsapott rá a Netflix

A Netflix vásárolta meg az In The Hand Of Dante című történelmi bűnügyi film forgalmazási jogait.

Nyugdíjszakértő: hibás szám borzolja a kedélyeket a 2026-os nyugdíjaknál

Egy tizedszázaléknyi különbség sem tűnik nagynak, itt mégis sokat számíthat. A 2026-os nyugdíjmegállapításnál alkalmazandó...

Légiósok: Orbánék kiütötték ellenfelüket, Tóth Alex végig a kispadon maradt az MU ellen - videók

Az RB Leipzig Willi Orbánnal a kezdőcsapatban 5-0-ra nyert a vendég Hoffenheim ellen a német bajnokság 27. fordulójának nyitómérkőzésén.

Orvos figyelmeztet: ezt a húsfélét jobb elkerülni – sokszor alig van benne valódi hús

Sokan azt gondolják, hogy minden húsféle egyformán egészséges, pedig a szakértők szerint vannak olyan termékek, amelyekkel érdemes...

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a...

Légiósok: A magyar gólzsák 8 perc alatt meghiúsította az ellenfél feljutását - videó

Kovács Bendegúz a 85. percben állt be, és mindössze nyolc perc alatt győztes gólt szerzett a Cambuur ellen, ezzel elnapolva a hazaiak...

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

Donald Trump a háború végéről beszélt

Donald Trump azt mondta, fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0