Ezt olvasta már?

0

K&H: magas hozam nincs kockázat nélkül

Hogyan tud eligazodni egy fiatal a befektetések között?

Kulcskérdés a megtakarítások esetében a kockázat, amire az adott befektetés árfolyamának ingadozása utal. Főszabály, hogy minél nagyobb a gyarapodás, annál magasabb a kockázat is.

Erre is rávilágít a fiatalok számára útmutatót adó K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője, amely most zárta második fordulóját.

Március elején fejeződött be a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozat második fordulója, amelyben 1095 csapat mérte össze tudását. Innen régiónként és korcsoportonként a legjobb öt csapat kerül az áprilisi középdöntőbe, majd a legjobb csapatok a májusi döntőbe, amely egy személyes részvétellel megrendezett nagyszabású esemény lesz Budapesten. A győztes diákok, iskolájuk és felkészítőjük pedig értékes díjakat nyerhetnek, melyeknek összértéke 6,6 millió forint lesz.

A versenyhez készült oktatási anyag, valamint a versenyzők által megoldandó feladatok között kiemelt szerepet játszanak a megtakarítások. A diákok játékos formában kaphatnak információkat arról, hogyan lehet az inflációval felvenni a versenyt és a felnőtté válás után miként érdemes hosszú távon eredményesen takarékoskodni.

Fordult a kocka

A vetélkedő során nem véletlenül került a fókuszba ez a téma. Az elmúlt években ugyanis az alacsony kamatkörnyezet volt a jellemző, 2021 második felétől azonban felpörgött az infláció, ez pedig ráirányította a figyelmet a megtakarításokra. "A 2022-es 14,5 százalékos éves átlagos infláció a gyakorlatban azt jelenti, hogy ennyivel csökkent a vásárlóerő. Másképpen fogalmazva, 100 ezer forintnyi vásárlóerőből egy év alatt 85 500 forint lett" - mondta Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája. A szakértő szerint a mostani inflációs környezet miatt fel kell hívni a fiatalok figyelmét is a befektetések fontosságára és a kockázatokra.

Mit jelent a kockázat?

"A legkönnyebben úgy lehet bemutatni egy befektetés kockázatát, hogy milyen mértékben változik az árfolyama akár pozitív, akár negatív irányban. A kockázatosabb befektetéseknél nagyobb az ingadozás, mint a biztonságosabbaknál." - mondta Bánhalmi Gábor. Fontos, hogy a rizikósabb befektetéseknél hosszabb távra kell tervezni, ami többéves, akár 5-7 éves időszakot is jelenthet. Távlati megközelítésben ugyanis ezek a befektetések kiegyenlítik az esetleges árfolyamcsökkenéseket és összességében gyarapodik a megtakarított összeg. Ilyen kockázatosabb befektetéseknek számítanak a részvények és a részvényalapok, amik a nagyobb kockázatvállalásért cserébe rendszerint magasabb hozamot nyújtanak.

A befektetéseknél a portfólió összetétele kiemelten fontos tényező. A megfelelően összeállított befektetési mix jobb a hozamot képes biztosítani, azaz nagyobb valószínűséggel gyarapodik a megtakarítás, mintha csak 1-2 eszközbe helyezné el a pénzét a megtakarító.

Hogyan érdemes belevágni?

Adódik a kérdés, hogy befektetési szempontból mi az eltérés a kamat és a hozam között. "Erre a legegyszerűbb válasz, hogy a kamat egy fix dolog, leginkább bankbetéteknél. Ezzel szemben a hozam változó mértékű, függően a befektetési hangulattól." - tette hozzá Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája.

A szakértő szerint lényegében bármilyen alacsony összeggel érdemes megkezdeni a takarékoskodást. Akár befektetési alapokon keresztül. Ezekből óriási a választék és megfelelően színes kombinációt, azaz portfóliót lehet választani. "Ez azt jelenti, hogy érdemes kötvény-, részvény- és vegyes alapokat is felvenni a palettára. Ezt diverzifikációnak hívják, így mérsékelhető a kockázat, miközben megmarad a hozampotenciál."

Egy-egy fiatal már akár 10-100 ezres összeggel elkezdheti a takarékoskodást. Figyelni kell a befektetést, de nem szabad megijedni attól, ha esetleg a portfólióban szereplő egy-egy részvény vagy alap időszakosan negatív tartományba kerül. A szakember elmondta azt is: "Itt jön képbe az, hogy hosszú távra kell tervezni, azaz 5-10 évre, ezalatt ugyanis jó eséllyel pozitív lesz a megtakarítás eredménye.”







0
0
0

hírek innen, onnan

Képtelenség megunni ezt a sci-fit, még mindig az egyik legjobb

A Mentőexpedíció már streamelhető a Prime Videón, közvetlenül a Project Hail Mary premierje után.

Most dől el a szőlő sorsa: a júliusi lisztharmat-nyomás ellen így védheted meg a fürtöket

A júliusi fülledtség és meleg kedvez a lisztharmat terjedésének. Ismerd meg a megelőzés és a kénes–szódabikarbónás védekezés...

Újra tarol a Netflixen a 880 millió dolláros Pókember-film a folytatás előtt

A 2017-es Pókember: Hazatérés ismét a legnézettebb filmek között szerepel a Netflixen és a Disney+-on.

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0