Ezt olvasta már?

0

Karácsony és Márki-Zay megállapodott

Karácsony és Márki-Zay szeretné, hogy egymás mellett szerepeljen a nevük a szavazólapon

A két miniszterelnök-jelölt Hódmezővásárhelyen találkozott, ahol az előválasztás második fordulójáról tárgyaltak.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter egyeztettek, majd közösen adtak sajtótájékoztatót. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!

Karácsony hangsúlyozta, hogy fontos és előremutató egyeztetésen vannak túl, amelyet azért kezdtek meg, hogy közös ellenfelüket le tudják győzni – a közös ellenfél pedig nem más mint Orbán Viktor.

A főpolgármester azt is elmondta, hogy beszéltek arról Márki-Zay Péterrel, hogy mi az a közös ajánlat, amit meg kell fogalmazni a változást akaró polgárok felé. Elhatározták, hogy mind a kampányt, mind a kormányzást megosztják, de még nem dőlt el, hogy „kettejük között ki lesz az egyenlőbb”, mivel inkább közös politikáról esett szó. Így egy politikai szövetség két egyenrangú feleként vágnak neki az előválasztás második fordulójának és kezdeményezik, hogy egymás mellett szerepeljen a nevük a szavazólapon.

Amennyiben nyernek,az egyikük miniszterelnök, a másikuk pedig miniszterelnök-helyettes lesz és mindenben közösen fognak dönteni. Az még azonban nem dőlt el, melyikük lesz a miniszterelnök.

A két jelölt abban is megállapodott, hogy kezdeményezni fognak egy közjogi testület létrehozását, hogy világosak legyenek, mik a legjobb eszközök, amelyekkel megbirkózhat az ellenzék az eléjük kerülő közjogi kérdésekkel.

A sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter azt mondta: megértették, hogy csak együtt tudnak előválasztást és választást nyerni. Azokat is képviselni fogják a második fordulóban, akik ide nem jutottak be, várják a Momentum, a Jobbik, sőt, a DK szavazóit is, hogy támogassák őket. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!

 

Forrás: Hírklikk

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0