Ezt olvasta már?

0

Károly herceg: "királyként már nem szólok bele mindenbe"

Károly herceg, a brit trón várományosa ígéretet tett arra, hogy uralkodóként már nem fog "mindenbe beleszólni".

A walesi hercegről, II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg elsőszülött fiáról a BBC televízió készített eddig példátlan mélységű portréműsort, abból az alkalomból, hogy a trónörökös jövő szerdán ünnepli 70. születésnapját.

A csütörtök este műsorra tűzött, részleteiben előre ismertetett program készítői egy teljes éven át kísérhették figyelemmel és rögzíthették Károly és családja mindennapjait, és interjút is készítettek a herceggel.

Az interjú rendkívüli jelentőségű, hiszen Károly most beszélt hivatalosan és nyilvánosan először és nagy valószínűséggel utoljára arról, hogy miként látja majdani szerepét királyként. A brit udvari protokoll ugyanis szigorúan körülírt határokat szab annak, hogy az Egyesült Királyság mindenkori uralkodója mikor mit mondhat a nyilvánosság előtt. Az egyik legszigorúbb szabály az, hogy napi politikai kérdésekben egyáltalán nem nyilváníthat véleményt, még kevésbé tehet kísérletet saját kormánya politikai döntéseinek befolyásolására.

Károlyról ugyanakkor köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben nem tett lakatot a szájára, ha nem tetszett neki valami, és véleményét rendszeres magánlevelekben is kifejtette például Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnöknek és minisztereinek.

Komoly feltűnést keltett az is, amikor II. Erzsébet királynő 2015 októberében állami látogatáson fogadta Londonban Hszi Csin-ping kínai elnököt, Károly herceg és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő távol maradt a vendég tiszteletére rendezett bankettről.

Az udvar annak idején erre nem adott hivatalos magyarázatot, de egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a trónörökös ezzel akarta érzékeltetni, hogy fenntartásokkal viseltet Kína emberi jogi gyakorlatával szemben.

A csütörtöki BBC-műsorban ugyanakkor a walesi herceg kijelenti: mindig azon igyekezett, hogy bármit tesz is, annak ne legyen pártpolitikai jellege. Elismerte azonban azt is, hogy uralkodóként "egészen más" magatartást kell majd tanúsítania, mint trónörökösként. Kijelentette: "képtelenség" lenne azt gondolni, hogy ha trónra lép, mindent folytathat ugyanúgy, mint eddig, mivel "a két helyzet teljesen különbözik egymástól". Hozzátette: nem annyira "ostoba", hogy ezt ne értse meg.

Károly herceg hangsúlyozta ugyanakkor: mindig is fejtörést okozott számára, hogy mi számít beleszólásnak. "Ha beleszólás az, hogy aggódom a (brit) városok belső területeinek állapota és az ott élők életkörülményei miatt, ahogy ezt már 40 éve is tettem, akkor erre nagyon büszke vagyok" - jelenti ki a brit trón várományosa a BBC-interjúban.

A trónörökös hétköznapjaiba gyermekei is eddig példátlan betekintést nyújtanak. Károly és néhai hitvese, az 1997-ben autószerencsétlenségben elhunyt Diana hercegnő másodszülött fia, Harry herceg elmondja: szeretné, ha édesapja "lassítana egy kicsit". "Ez az ember elképesztően későn vacsorázik, utána még visszaül íróasztalához, és rendre el is alszik iratai felett" - fedi fel Harry a BBC-műsorban.

Az elsőszülött fiú, Vilmos herceg, Harry bátyja, aki Károly után majdan maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz, a BBC-műsorban elmondja: most, hogy édesapja betölti 70. életévét, ideje, hogy "konszolidálódjanak" körülötte a dolgok, mert szeretné, ha Károly "még 95 évesen is ugyanolyan fitt lenne, mint most".

Károly herceg 1948. november 14-én született, és négyéves kora óta - az angol-brit monarchia történetében rekordideje - trónörökös, édesanyja ugyanis 1952 óta az Egyesült Királyság uralkodója.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0