Katonai öttusa-világbajnokságot rendeznek Magyarországon
Katonai öttusa-világbajnokságot rendeznek Magyarországon szeptember 24-e és 30-a között a Budapesti Honvéd Sportegyesültet pályáján - mondta el Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezető
hirdetés
Az osztályvezető közlése szerint tizenkilenc országot várnak a rendezvényre, ami azt jelenti, hogy négy állammal több képviselteti magát, mint a tavalyi, Lengyelországban tartott világbajnokságon.
A katonai öttusa szabályai szinte teljesen megegyeznek a civilével, viszont ezen a megmérettetésen csak aktív katonák indulhatnak el. A versenyzők úszással kezdenek, ezt követi a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet - ismertette.
hírek innen, onnan
A csőd szélére sodródtak a kisboltok a kötelező akciózás miatt
Az év végéig meghosszabbított kötelező akciókkal tönkre akarja tenni a kisboltokat a kormány - ezt állítják a vállalkozók. Sok...
"Ár megegyezés szerint" - Saját gyermekét árusította az interneten egy orosz nő
Sokkoló, amit ez a nő tett a gyermekével.
2008-hoz hasonló a visszaesés, még sincs tömeges leépítés – hogy lehet ez?
A 2008-as válság kezdetén háromszor annyian vesztették el a munkájukat, mint az elmúlt évben. De csak látszólag paradox a helyzet a...
Elképesztő lesz az idő ma is: mintha nyár lenne
Mindjárt vége a szeptembernek, de még mindig tombol a nyári idő Magyarországon.
Sokan lélegezhetnek fel a bejelentés hallatán. Csökkenhet a távhő ára
Itt vannak a részletek!
Kiderült, mi az, amiben a második legjobb Budapest egész Európában az egyéni utazók számára
Kiderült az is, melyik az egyetlen európai város, amelyik meg tudta előzni a magyar fővárost.
Az oroszok miatt törölni kellett egy magyar előadást, a közönség teljesen kiakadt
A fergeteges Csehov-paródiára még ma is rengetegen emlékeznek, de kevesen tudják, milyen következménye lett a szilveszteri kabarénak.
Reagált a TV2 Andor Éva sorozatos bakijaira
Belső hibára hivatkoznak.
Levetkőzött, megmutatta melleit a nagy meccs előtt a balhés bombázó
Little Bellssy ledobta a felsőt a hétvégi mérkőzése előtt.
„Állandó gyomoridegem van, már nem tudok nevetni”
Minden évben felmérik, milyen az emberek munkához való viszonya, az idei eredmények azonban minden eddiginél lesújtóbbak: rekordszámú...
Minden hatodik autóvezetőnek ugorhat a jogosítványa
A sofőrök azt állítják, jól látnak, de egy felmérés kiderítette, valójban ez tévedés.
Se bugyi, se más, csak egy öv: széttárt combokkal pózol ágyán az ütős kebelcsoda
Elle meztelenül vágta hanyatt magát a bajnoki övével.
Sport
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
A lánya mellett lőtték le a klubelnököt a vesztes meccs után
Felfoghatatlan tragédia történt.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
Bulvár
Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.
A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt
Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Döbbenetes jelenséget kaptak lencsevégre a Tiszán: ezért lehet veszélyes
Hihetetlen látvány!
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő
Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába
A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.
A gasztroenterológus elárulta, melyik az az élelmiszer, amit sosem enne meg - Azt hisszük, hogy egészséges, pe...
Azt hisszük, hogy egészséges, pedig nem!
blogmorzsák
Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm
Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.
A falakat megtanítani beszélni
A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál