Ezt olvasta már?

0

Keresztes a balatoni közlekedésre is figyel

Az LMP a balatoni régió közlekedésfejlesztésére szólítja fel a kormányt; az ellenzéki párt szerint az általuk szükségtelennek és drágának ítélt Budapest-Belgrád vasútfejlesztés forrásait inkább a kiemelt turisztikai régió vonatközlekedésének javítására kellene fordítani.

Keresztes László Lóránt társelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a közelmúltban voltak fejlesztések a Balaton vasútjain, ám azok szerinte nem hozták meg a kívánt eredményt. Nem csökkent érdemben a déli parton a menetidő, nem javult az utasok komfortérzete, nem lett csendesebb a vonat és nincs elegendő légkondicionált kocsi vagy kerékpárszállító.

Az északi parton ráadásul folyamatosan csúszik a fejlesztés, és már a 23 milliárd forintos beruházás tartalmán is csökkentettek - kifogásolta, hozzátéve, a térségben a közutak, de a kerékpárutak is igen rossz állapotban vannak.

A társelnök kérdésre problémásnak ítélte, hogy egyes sajtóhírek szerint a választások előtt 20 milliárd forintot osztottak szét jutalomként minisztériumi dolgozók között az uniós kifizetések felgyorsításáért, részben uniós forrásból. Kijelentette: pártja azért is visszásnak ítéli ezt, mert a források nem valós fejlesztésekre mentek. Hozzátette: az összeget inkább a felsőoktatási dolgozók béremelésére kellett volna fordítani.

Keresztes László Lóránt kérdést kapott a pártját ért bírálatokkal, valamint az LMP belső ügyeinek kiszivárogtatásával kapcsolatban is. Azt felelte: az LMP rendezte a sorait, teljes tisztújítást tartott a választást követően, munkáját politikailag egységesen végzi. Szerinte éppen ez áll a támadások hátterében, hiszen pártjuk a jövőben egy olyan együttműködés katalizátora lehet, amely valós alternatívát kínálhat a kormányoldallal szemben. A lehetséges együttműködők között a 21. századi pártokat és a civileket nevezte meg.

"Ez komoly kihívás lehet a nemzeti együttműködés rendszerével szemben és komoly kihívás a parlamenti küszöbön éppen csak átbukdácsoló bukott baloldal számára is" - fogalmazott, hozzátéve, összehangolt támadást érzékelnek jobbról is és balról is. Megjegyezte: a Jobbikot is hasonló támadások érik.

Arra a felvetésre, miszerint a pártból már kilépett korábbi társelnök, Hadházy Ákos is állhat a támadások mögött, azt felelte: nem szeretne konspirációkat sem megerősíteni, sem cáfolni.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe

Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.

Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt

A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...

Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben

Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...

Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók

A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.

Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról

Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...

Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott

Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.

Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül

Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a  általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...

Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet

Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...

Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki

Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.

Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat

A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...

Guller Zoltán bukta ezt is, visszahívták a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából

Ő volt az, aki jellemzően egy személyben dönthetett azokról a jellemzően NER-közelben landoló támogatásokról, amelyekkel az...

Alig két napja érkeztek, máris megszöktek a Fővárosi Állatkert új majmai

A Fővárosi Állat- és Növénykert új lakói, a hulmán langurok alig két nappal a szerdai bemutatásuk után hagyták el a kifutójukat. A 74...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

0