Ezt olvasta már?

0

Kerti épületek tetőfedése: 3 Tipp a profiktól

A tetőfedés sosem egy egyszerű művelet, még egy olyan egyszerű épületnél sem, mint a kerti tároló. Ahhoz ugyanis, hogy egy hosszantartó megoldás kerülhessen fel, fontos a megfelelő alapanyagok használata, de sok esetben nem árt hozzá egy szakember sem, aki mindent profi szinten old meg.

Lényeges kérdés ugyanis a tető hajlásszöge, amit megadhatunk függőleges, valamint vízszintes vetületi méret arányaként egyaránt. A magasabb tetőknél viszont ügyelni kell arra, hogy minél nagyobb a tető hajlásszöge, annál gyorsabban zúdul le róla az eső és a hó. Nem érdemes azonban túlzottan kis lejtésű tetőket sem megalkotni, hiszen ezen könnyen megreked a víz, így beázhat, beszakadhat a hó súlya alatt.

De lássuk akkor, hogyan érdemes a kerti épületeket fedni. 3 tippet osztunk meg, aminek köszönhetően talán egy fokkal könnyebben megy majd a művelet végrehajtása.

1.  A nyeregtető hajlásszögének meghatározása

Talán egy kicsit előreszaladtunk, de az biztos, hogy ez egy igen fontos lépés, mielőtt burkolásra kerülne sor. Meg kell találni az egyensúlyt a kellő vízelvezetéshez szükséges meredekséget. Az anyagtakarékossági szempontok miatt jó lenne ugyanis nem méterekkel többet venni semmiből, hiszen a végén úgyis a szemétben kötnek ki. Szerencsére az anyag nem lehet kérdéses, hiszen az acéltrapézlemez minden esetben remek választásnak bizonyulhat. A legtöbb tetőanyag kereskedés kínálatában ezek mind elérhetőek.

Ahhoz, hogy a belső tér kellően tágas legyen, emellett a karbantartással se kelljen sok időt tölteni, szintén nem árt megfontoltnak lenni. Ahogy fontos szempont még a környező épületek típusa, tetőformája, hiszen nem túl kellemes látvány, ha teljesen elütnek egymástól. Amennyiben a kerti ház stílusa igazodni tud a lakóház megjelenéséhez, akkor érdemes mindegyiket azonos hajlásszögben készíteni.

2.  Meredek tető = hosszú szarufa

Ha meredekebb tetőt szeretnénk, a ház teteje is olyan és nem akarunk tőle eltérni, akkor számolni kell azzal, hogy ebben az esetben hosszabb szarufákra lesz szükség. Emellett természetesen több tetőfedő anyagot is kell vásárolni, így hiába nagyobb a teteje, sokkal nehezebb lesz azt karbantartani. A családi házak esetében ez nagyobb gond, a kerti épületeknél azért egy fokkal könnyebb feladat, de még így sem éri meg túl meredeket választani.

3.  Esztétikai szempontok

Végül, de nem utolsó sorban, persze mondhatjuk, hogy egy tető csak egy tető, de azért valljuk be, szeretnénk, ha ez is szépen mutatna. A tetőfedés fajtájának kiválasztása esetén tehát nem árt figyelembe venni az esztétikai szempontokat sem. Az épített környezet mellett az éghajlati viszonyokat, valamint a költségeket is át kell gondolni.

A tetőfedő anyaga kapcsán a már említett acéltrapézlemez a legjobb döntés, hiszen ezek széles körben elterjedtek, használhatóak burkoló anyagként is. Kiváló megoldás új felújítandó épületekhez, kerti tárolókhoz, raktárakhoz, garázshoz, elválasztókhoz, mezőgazdasági épületekhez egyaránt, de még költséghatékony kerítésrendszer építésére is alkalmasak lehetnek.

A trapéz modern látványt nyújt, emellett gazdaságosan burkolhatunk vele kis- és nagy felületeket. A felhasználásuk számos előnnyel jár, hiszen sokkal kisebb anyagi ráfordítással építhetünk új dolgokat, fedhetünk le vele tetőket. A legnagyobb előnye viszont talán az, hogy a méreteket a gyártótól saját igényeink és preferenciáink szerint rendelhetjük meg, így a beépítéskor, valamint az átalakítás során alig keletkezik felesleges hulladék.

Az anyag időtálló, hosszú élettartammal rendelkezik, az elemek cseréje is sokkal egyszerűbb, már ha egyáltalán szükség lenne rá. A beépítésük időhatékony, hiszen azokat könnyedén hozzá lehet illeszteni szinte bármilyen felülethez. Ráadásul mivel könnyű a súlyuk, így szállításuk egyszerű, nem terhelik úgy a rögzítésre szolgáló szerkezetet, megnő a tetőszerkezet élettartama, költségeket takaríthatunk meg vele rövid és hosszú távon egyaránt. Ideális lehet napelemek vagy napkollektorok alapjául, így adott tetőméret esetén jóval nagyobb felületre kerülhetnek a panelek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

Így készült valójában Áder János villájáról a drónvideó, amit Magyar Péter megosztott

A drónvideót eredetileg a Kutyapárt készítette négy évvel ezelőtt. Kovács Gergely Facebook-posztban idézte fel, hogyan készült a...

Önkényuralmat emleget már Orbán Viktor is

Agresszió, fenyegetőzés, megfélemlítés – posztolta a szombati eseményekről  a volt kormányfő.

Zelenszkij egyeztet a finnekkel, drámai a helyzet, drónveszély miatt légtérzár, NATO vészhelyzet

Finnország 2026. július 4-én reggel ideiglenes korlátozásokat rendelt el a légi és tengeri közlekedésben a Finn-öböl keleti...

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, valaki a jokeren több mint 428 millió forintot vitt el

Másfél hónapja senki sem találja el mind az öt számot, így a jövő hétre 990 millió forintra nő a nyereményösszeg.

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára

Azt is írja az újságíró, hogy „az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”

0