Készülj a sulira a szabadban!
Szépen süt még a nap és kellemes az idő, de sajnos ettől függetlenül nyakunkon az iskolakezdés. Ilyenkor jól ki kell használni az utolsó napokat, hogy aztán annál jobban feltöltődve vághassunk neki a tanévnek.
S hogy miért is kiemelten fontos a szabadtéri játék? Cikkünkből mindez kiderül, ráadásul két szuper helyet is ajánlunk nektek!
A csapból is az folyik, hogy a mai gyerekek nem mozognak eleget, keveset vannak szabadban, túl sokat tévéznek, interneteznek és így tovább. Több tanulmány is készült a témában az elmúlt években és bizony az eredmények lesújtóak. Az általános és középiskolás korú gyerekek átlagosan alig négy-öt órát töltenek csak a szabadban hetente, a kinti játékokat gyakran számítógépre és tabletre cserélik.
| Tarzan Park |
„Kóros” természethiány
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a kültéri játék sokkal egészségesebb a gyerekeknek és nem csak a jó levegő miatt. A szabadban gyakran játszó kicsiknek gyorsabban fejlődik a kreativitása, bátorságot igénylő helyzeteket próbálhatnak ki és növekszik bennük a felfedezési vágy. Nem véletlen, hogy a figyelemhiányos és egyéb tanulási zavarban szenvedő gyermekek teljesítményére is jó hatással van a rendszeres kinti játék, hiszen a motoros képességeket és a koncentrációt is javítja.
A kültéri játék hiánya és a viselkedési problémák megjelenése közötti összefüggés olyannyira nyilvánvalóvá vált az utóbbi években, hogy nevet is adtak neki. Hivatalosan nature deficit disorder-nek, vagyis természethiányból fakadó rendellenességnek nevezik. Ez nem csak mentális hátrányokat jelent, hanem hosszabb távon fizikai lemaradást is. A szabad játék aktivitásra szoktat, a napsütés és mozgás pedig segítik a csontok megfelelő fejlődését.
| Katica Tanya |
Szívd fel magad a sulira!
A jótékony hatások kihasználására a legtökéletesebb időpont mikor máskor lenne, ha nem iskolakezdés előtt. Ilyenkor még szeretnénk kiélvezni az utolsó nyári napsugarakat, a nyarat lezáró nagy, közös játékokat. Nem csak a hangulatunkra van kiváló hatással, de energikusabbnak és kiegyensúlyozottabbnak fogjuk érezni magunkat az iskolapadban ülve is, ha előtte egy jót játszottunk a szabadban. Mutatunk két helyet, ami tökéletesen alkalmas erre!
Budapesten található az ország egyik legnagyobb szabadtéri családi játszóparkja, a Tarzan™ Park, mely 13 játékszigetnek, az óriás játszótérhez kapcsolódó kiszolgáló egységeknek és egy kellemes parknak egyaránt otthont ad. A játékos fejlődés kiváló terepe a park, hiszen az egyes szigetek a legmodernebb fejlesztő hatással bíró szabadtéri mozgáseszközökkel vannak felszerelve. Itt minden kisgyerek remek lehetőséget kap, hogy kicsit kiszakadjon a hétköznapokból és különleges játékélményekkel gazdagodva, vidáman térjen vissza az óvodába, iskolába. A park egyik kimondott célja, hogy a változatos, okosan kialakított játékokon keresztül a mozgás-és egészséges életmód szeretetére neveljék a gyermekeket.
A fővárostól körülbelül 200 kilométert kell utaznunk, hogy eljussunk a Somogy megyei Patcára a Katica Tanyára, ami a mesés kalandokra vágyó kicsik igazi fellegvára. Ezen a 12 hektáron megtalálható minden, amire egy gyermek vágyhat. Rengeteg kül-és beltéri játék, csúszdapark, vízi játszótér, kisvonat, trambulinok várják a látogatókat. Ráadásnak pedig több száz háziállatot és még egy kedves szurikáta házaspárt is a tanya lakói között üdvözölhetünk. Ne lepődjünk meg tehát, ha a lovagi várból lefelé jövet egy kedves kiskecske, vagy éppen kacsa szegődik mellénk. Szállásra, étkezésre is van lehetőség, így akár több napra is jöhetünk, ha anya és apa is vágynak egy ilyen igazi, maximális feltöltődést nyújtó családi programra!
hírek innen, onnan
Jelentős változás jön szombaton, erre érdemes felkészülni – Időjárás-előrejelzés
Egyetlen időjárási tényező sokak programját megnehezítheti. Mutatjuk, mire kell készülni szombaton.
Hétvége van, mégis a munkán jár az eszed? Ezért nem tud igazán kikapcsolni az agyad
Hiába jön el a péntek este, sokan még szombaton vagy vasárnap is automatikusan megnyitják a céges e-mailjeiket, ellenőrzik az üzeneteiket,...
Túl hangos a szomszédod? Így szigeteld le a falat fillérekből, és síri csend lesz
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes...
Júliusban lesz itt az ideje: csodás látványban lehet része, aki az eget kémleli majd ekkor
A 2026-os nyár különleges időszak lesz az égbolt szerelmesei számára, hiszen a Szaturnusz júliusban fokozatosan kedvezőbb megfigyelési...
Jelentős változások léptek életbe Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatánál
A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába.
Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?
A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.
Ez az egy vitamin segít megóvni az öregedő agyat
A C-vitaminról eddig leginkább az immunrendszer erősítőjeként hallhattunk, de egy friss kutatás most új megvilágításba helyezte ezt a...
Vádalkut kötött Bagdy Emőke fiának gyilkosa: így végzett áldozatával a hatalmas termetű férfi
Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa,...
Itt a nagy heti kínai horoszkóp július 12-ig a híres asztrológustól: sok csillagjegynek ez a hét meghatározhatja az egész nyarat
Itt találhatók a 2026. július 6-12-i időszakra vonatkozó heti kínai horoszkópok az egyes csillagjegyek számára. Ez a hét meghatározza a...
Gyenge lett a víznyomás? Nagyon fontos, hogy erre figyelj nyáron
Hőhullámok idején a vízfogyasztás látványosan megugorhat Magyarországon, egyes időszakokban akár 50 százalékkal is nőhet a napi...
Vízszerelők tanácsa: Ezt öntsd a lefolyódba, mielőtt nyaralni mész!
Soha többé nem lesz bűz a lakásban.
Magyar Péter és Áder János csörtéje, botrányos politikai hangulat
Egyre jobban eszkalálódik a Tisza és a Fidesz közötti konfliktus. Egyre mélyebb, botrányosabb és nagyobb területen folyik a harc
Sport
Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat
A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.
Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”
Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé
Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.
Élete lehetőségét kapja: Nico Williams 90 millió euróért igazolhat a Premier League-be
A Bilbao játékosa nyitott a váltásra.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
Bodacz Balázs is távozik az ATV-től: „egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen” folytatja pályáját
A műsorvezető a csatorna Aktuál című műsorát vezette.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.
Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályán
A volt honvédelmi miniszter korábban nem ezt állította.
Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt
Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


