Két alapító után Keresztes László Lóránt is kilépett az LMP-ből
Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő is kilép az LMP-ből a párt szombati tisztújítása után.
A politikus a Facebook oldalán közölte, hogy 14 és fél év után otthagyja a pártot, miután a pártvezetésből tavaly önként távozott. Az LMP Ungár Péter melletti másik eddigi társelnöke, Schmuck Erzsébet pedig szombaton jelentette be, hogy távozik. „Ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta” – írta Schmuck.
Keresztes posztjában úgy fogalmaz, hogy „nem tudtam, és nem is akartam már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt.” Szerinte elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után, és számára a szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni. A politikus azt is írta, hogy egy játékszerré züllesztett, a zöld politikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni.
Az LMP alapító Vágó Gábor már jó ideje nem vett részt a politikában, de még formálisan a párt tagja volt szombatig, amikor ő is bejelentette a kilépését. „Először csak érzelmileg eltávolodtam. Aztán elfelejtettem kilépni. Majd azt is, hogy tag vagyok. Arra aztán várhattam, hogy engem is majd kizár az Etikai Bizottság. Úgy látszik, már az sem működik úgy, mint valaha. Ezért most már tényleg kilépek az LMP-ből” – írta.
Az LMP szombati tisztújító gyűlésén Ungár Péter mellett Szabó-Kellner Katalin pesterzsébeti önkormányzati képviselőt választották társelnöknek. A párt elnökségének tagjai továbbá Baloghné dr. Bartus Viktória, Hohn Krisztina, Kanász-Nagy Máté és Tóth Áron lettek.
24.hu
hírek innen, onnan
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...
Orbán Viktor katonai aktája került elő, a levéltári szakértők vizsgálni kezdték a titkosszolgálati lapokat
A katonai nyilvántartás és az A-karton valódi tartalma A Fidesz elnökének sorkatonai éveiből származó elhárítási...
Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
Csontsoványan, elfertőződött sebekkel, életveszélyes állapotban találtak rá Buckyra, a súlyosan elhanyagolt kutyára, aki a megmentése...
Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
Történelmet írt Deb Haaland Új-Mexikóban: a 65 éves politikus az Egyesült Államok első indián származású női kormányzójaként...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


