Két és félszeresére nő a szállásadók forgalma a közelgő hosszú hétvégén
Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.
Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Egy átlagos augusztusi hétvégéhez viszonyítva is jelentős a növekedés, több mint duplájára nő a forgalom. „A jó idő és az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéje miatt tovább fogunk nyaralni idén, és sokan augusztusra időzítették az üdülést” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Foglalásonként átlagosan 46 650 forintot hagynak ott a vendégek, a SZÉP-kártyások pedig 39 000 forintot fizetnek. „Megvizsgáltuk a legeket, melyek közül egy csaknem hatszázezres és egy 2500 forintos foglalás bizonyult a legszélsőségesebbnek” – árulta el a marketing szakember.
A vendégházak és az apartmanok még mindig magasan a legnépszerűbb szállástípusok, a foglalások több mint 46 százaléka szól valamelyikbe. A panziók (16%), a három- (13%) és a négycsillagos (9%) hotelek folytatják a legkedveltebb szálláshelyek sorát. „Színes programokkal csalogatják magukhoz a vendégeket a szállástulajdonosok” – tette hozzá Keresztes Nóra. Például az új kenyér ünnepével, jelmezkölcsönzéssel, kincskereső kalanddal, állatsimogatóval és borkóstolóval is készülnek a szállásadók a Szallas.hu adatai szerint.
3 balatoni település is a top úti célok között
A magyar tenger térségéből Siófok, Balatonlelle és Balatonfüred számíthatnak a legnagyobb zsúfoltságra az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén. A 10-es toplistán Hajdúszoboszló, Eger, Szeged, Gyula és a főváros mellett még Debrecen és Zalakaros kaptak helyet. „A belföldi foglalások magasan vezetnek, de jócskán vannak külföldre útnak indulók is; ők Krakkó, Zakopane és Torockó közül választanak célpontot leggyakrabban” – mondta a marketing menedzser.
A Szallas.hu a belföldi foglalások mellé a térség turisztikai attrakcióira szóló kedvezménykuponokat is küld a vendégek számára: a statisztikák alapján az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Zalakarosi Fürdő a befutók. Az élmezőnyben végzett még a Hévízi Tófürdő, a Festetics-kastély, a Harkányi Gyógyfürdő, a Siklósi vár, a Plázs Siófok, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, valamint a Demjéni Termáltó is.
Tovább tart a nyár
Erős szeptembert vetít előre a Szallas.hu szakembere, több mint 100 nappal előre foglalnak a vendégek. A hazai települések közül az ősz első hónapjában Eger, Budapest és Hajdúszoboszló vonzza a legtöbb kikapcsolódásra vágyót, de Miskolctapolca, Gyula, Zalakaros, Hévíz, Siófok, Szeged és Egerszalók is a top 10-ben végeztek. A határon túlról Crikvenica, Zakopane és Krakkó a legerősebb mágnesek. Az átlagos foglalási érték a jelenlegi adatok alapján 56 500 forint.
Toplisták
Top 10 belföldi úti cél az augusztus 20-ai hosszú hétvégén
1. Siófok
2. Hajdúszoboszló
3. Eger
4. Szeged
5. Gyula
6. Budapest
7. Balatonlelle
8. Debrecen
9. Zalakaros
10. Balatonfüred
Top 10 külföldi úti cél az augusztus 20-ai hosszú hétvégén
1. Krakkó
2. Zakopane
3. Torockó
4. Rakovica
5. Szováta
6. Csíkszereda
7. Poprád
8. Csernakeresztúr
9. Káposztafalva
10. Zadar
TOP 10 attrakció
1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Zalakarosi Fürdő
4. Hévízi Tófürdő
5. Festetics-kastély
6. Harkányi Gyógyfürdő
7. Siklósi vár
8. Plázs Siófok
9. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
10. Demjéni Termáltó
Top 10 belföldi úti cél ősszel (az előfoglalási adatok alapján)
1. Eger
2. Budapest
3. Hajdúszoboszló
4. Miskolctapolca
5. Gyula
6. Zalakaros
7. Hévíz
8. Siófok
9. Szeged
10. Egerszalók
Top 10 külföldi úti cél ősszel (az előfoglalási adatok alapján)
1. Crikvenica
2. Zakopane
3. Krakkó
4. Medulin
5. Szováta
6. Zadar
7. Torockó
8. Vir
9. Pula
10. Varsó
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


