Kézilabda:Látványos siófoki összeomlás
Kiadós, 16 gólos vereséggel rajtolt Dunaújvárosban a Siófok KC NB I-es női kézilabdacsapata.
A vendég siófoki együttes az első hét percben tudta csak tartani a lépést dunaújvárosi ellenfelével Kovács A., Tóth Zs. és Hosszú góljaival. Ezután jöttek a siófoki kiállítások: Bloj, majd Tóth Zs. kétszer, végül pedig Kovács A. kapott kétperces büntetést röpke 13 perc alatt. Az előnyt remekül használták ki a házigazda dunaújvárosiak Nagy I. vezényletével, aki ekkor három találattal vette ki a részét a gólgyártásból, s aminek köszönhetően négy góllal elhúztak a Duna-partiak.
A kiállításokkal tarkított időszakban ráadásul nyolc percen át képtelenek voltak Valovicsék ellenfelük kapujába találni. Az első játékrész végéig felváltva estek a gólok, azonban a szünetig eggyel még növelni tudta előnyét a hazai alakulat.
A második felvonásban a támadójáték mellett a siófokiak védekezése is látványosan összeomlott. A házigazdáknak elég volt bő 10 perc ahhoz, hogy kerek 10 gólra növeljék az előnyüket. A folytatásban aztán Radulovics és Ferling ontotta a gólokat; a második 30 percben ketten 11 gólt szórtak, így a dunaújvárosi egylet végül kiütéses győzelmet aratott a mérkőzés végére teljesen széteső vendég Balaton-parti együttes ellen.
A találkozó előtt Imre Vilmos, a Siófok KC új mestere – aki 19 évet húzott le Dunaújvárosban – a nyitott védekezés elleni játék hatékonyságában jelölte meg egy esetleges idegenbeli siker zálogát, ám ezúttal éppen ez okozta csapata vesztét...
NB 1, 1.forduló:
Dunaújvárosi SE–Siófok KC 38–22 (16–11)
Dunaújváros, Dunaferr-sportcsarnok, 400 néző
V.: Nagy F., Túróczy
Dunaújvárosi SE: Vígh – Balogh B. (3), Radulovics (9), Gáspár (2), Takács D. (4), Ferling (10), Nagy I. (5). Csere: Győri (kapus), Erdősi (3), Sári (2), Takács L., Velky. Vezetőedző: Kiss Szilárd
Siófok KC: Scholcz – Hosszú (1), Kovács A. (1), Tóth Zs. (1), Valovics (5), Bloj, Szepesi (5/1). Csere: Lajtos (kapus), Kiss O. (4), Nagy R. (2), Tóth M. (1), Szalai (1), Bognár (1), Szűcs V. Szakmai igazgató: Imre Vilmos
Kiállítások: 4x2 perc, illetve 4x2 perc.
Hétméteresek: 3/0, illetve 5/1.
Az ifjúsági mérkőzésen: Dunaújvárosi SE–Siófok KC 36–31 (17–15).
A serdülő mérkőzésen: Dunaújvárosi SE–Siófok KC 32–32 (13–17)
sonline.hu

- Talmácsi Gábor raliban folytatja versenyzői karrierjét
- Ifjúsági téli olimpia - Hazatért az "ezüstös" magyar küldöttség
- Gond nélkül
- Hungarian Open - Karmacsi, Nemes és Tobai-Sike is javított
- Vízilabda Eb - A nőknél csoportmásodik Magyarország
- Férfi röplabda NB I - Kaposvári győzelem
- Jakabos Zsuzsanna szerint egy úszóarany lesz Londonban
- Asztalitenisz World Tour, Budapest - Póta nyolccaddöntős
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

