Kézilabda: Világbajnoki aranyat szereztek a Siófok KC távozói

"Ha győzni kellett volna, meggyőződésem: a lányok az utolsó meccsüket is megnyerik, és nem kapnak ki a törököktől" – mondta a magyar női főiskolai válogatottal világbajnokságot nyerő Varga József, a Siófok KC volt szakvezetője.

A válogatott „nem kellett” a törökök elleni siker, hisz az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül világbajnok volt miután az első öt meccsét megnyerte. A magyar együttes szinte kimagaslott a mezőnyből. A mérkőzéseik már a félidőben eldőltek, hisz öt-nyolc gólos előnybe kerültek. A legszorosabb meccsüket például Romániával játszották, akik ellen „csak” nyolccal nyertek (36-28). Ehhez képest Varga József a torna előtt meglehetősen visszafogott volt.

"Éremben reménykedtem, ami ezek után valóban óvatos optimizmusnak bizonyult" – tette hozzá. –"Azért az elvárás az aranyérem volt velünk szemben, amit teljesítettünk. Kik azok, akik a válogatottban is szóhoz juthatnak? Temes Bernadett, Kazai Anita nagy jövő előtt állnak, Tilinger Tamara és Hornyák Ágnes pedig már a jelen. Tilingert például a torna legjobb játékosának választották."

A siófokiaktól a huszonkét éves Kovács Adrienn is tagja volt a keretnek, ám mint Varga Józseftől megtudtuk a fiatal játékos fáradtságra hivatkozva lemondott a magyar címeres mezről. Ott volt viszont a legutóbbi szezonban Siófokon játszó Vasas Edina.

"Az utolsó pillanatban, Kudor Kitti sérülése után került be, elég későn érkezett számára a behívó, de első szóra igent mondott" –folytatta Varga József, aki a másodosztályú Kiskunhalas trénereként dolgozik a következő szezonban. Ahogy a válogatottban, úgy klubcsapatában sem marad siófoki játékos nélkül. Barna Éva az első osztályú balatoniak helyett ugyanis a másodosztályú halasiakat választotta, így újra Varga Józseffel dolgozhat.

Visszatérve Vasas Edinára: a siófokiak volt irányítója az első öt meccsen lépett pályára a VB-n és mindegyiken szerzett gólt.

"Attól függetlenül, hogy nagyarányú győzelmeket arattunk, a találkozók nem voltak ennyire könnyűek" – mondta Vasas Edina, aki a következő szezont Szekszárdon tölti. "Az viszont tény, hatalmas állóképességbeli, erőnléti fölényben voltunk. A torna előtti kéthetes edzőtábor meghozta a gyümölcsét. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, jót tett a lelkemnek. Nehéz szezonon vagyok túl, hisz Siófokon többször voltam sérült, keveset voltam a pályán, emiatt volt egy kis meccshiányom is, amit éreztem is a Japánok elleni meccsen. Most viszont világbajnok lettem, de ennél is fontosabb, hogy magamra húzhattam a magyar címeres válogatott mezt."

A magyar csapat mérkőzései:

Magyarország - Románia 36-28 (21-13)

Magyarország - Japán 32-22 (19-11)

Magyarország - Brazilia 38-21 (18-11)

Magyarország - Lengyelország 30-19 (16-10)

Magyarország - Csehország 31-22 (16-11)

Magyarország - Törökország 33-40 (17-22)

 

A végeredmény::1. MAGYARORSZÁG 10 p (200-152), 2. Románia 9 p (201-184), 3. Csehország 8 p (154-128), 4. Törökország 8 p (219-190), 5. Lengyelország 4 p (150-185), 6. Japán 3 p (166-182), 7. Brazília 0 p (153-211).

 

sonline.hu









0


Van-e értelme vizsgálni a plágiumgyanús szakdolgozatokat, doktori dolgozatokat?






0