Ezt olvasta már?

0

Kibervédelmi intézet: csalók a Microsoft nevében telefonálnak

A Microsoft nevével visszaélő csalókra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

A szervezet a Facebook-oldalán szerdán azt írta: az elmúlt napokban egyre több bejelentés érkezett hozzájuk a Microsoft nevével visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban.

Hozzátették: a csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat és jelzik, hogy az áldozat számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, például hogy az vírusos lett, és segítenének a problémát elhárítani. Angolul beszélnek, azonban a hívószámot meghamisítják - ezt a csalási technikát hívószám-spoofingnak is nevezik -, ami magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél.

A kibervédelmi intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, a hozzájuk jelentett esetekben a csalóknak jellemzően nem sikerült rászedniük a hívott feleket, akik többnyire egyszerűen csak bontották a vonalat, azonban így is volt olyan, aki csak akkor kapcsolt, amikor a csalók már a bankkártyaadatait kérték tőle.

Az intézet felhívta a figyelmet: hasonlóan az úgynevezett "anydeskes" csalásokhoz, ebben az esetben is arra próbálják rávenni az áldozatot, hogy telepítse a RemoteApp nevű programot az eszközére, ami egy azon szoftverek közül, amivel egy csaló átveheti az irányítást az áldozat számítógépe felett. A csalók a program telepítése után arra terelik az áldozatot, hogy adja meg bankkártyaadatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csaló is hozzáférhet.

A kibervédelmi intézet kiemelte: a Microsoft nem kezdeményez kéretlen telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen, illetve hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához, és soha nem fogja kérni, hogy kriptovaluták - például Bitcoin - vagy ajándékkártyák formájában fizessenek az emberek a támogatásért.

Azt javasolják, hogy amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, bontsuk a vonalat és hívjuk fel a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát, de ne azon a számon, amelyről kerestek bennünket. Azt se fogadjuk el, ha az ügyintéző felajánlja, hogy "átkapcsol" minket egy másik kollégához, ez csupán trükk, és a maguk is call centerként működő kiberbűnözői hálózat egy másik tagjával fogjuk folytatni a beszélgetést.

A kibervédelmi intézet azt javasolja, senki ne telepítsen mások kérésére programot számítógépére, telefonjára.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Üres kézzel és megfenyegetve tért haza Trump Pekingből

Hszi Csin-ping elég nyíltan beszélt az amerikai elnökkel, már csak az a kérdés, hogy ő mit értett ebből.

Mulcs fajták: melyiket válaszd zöldségágyásba és díszkertbe?

A mulcs fajták helyes megválasztása kulcsfontosságú a zöldségágyások és díszkertek egészséges fejlődéséhez. Megmutatjuk, milyen...

Megütötték a forintot, kopogtatnak a külső fenyegetések

A devizapiacokon kedden a geopolitikai feszültségek és az olajárak mozgása határozta meg a hangulatot: a dollár stabilizálódott, miután...

Két hónapot is várhatnak az első utalásra a friss nyugdíjasok

Bár az állam rövidített egy fontos határidőt, az adminisztráció és az adategyeztetés továbbra is jelentősen elhúzhatja a folyamatot.

Kapu Tibor: Nem vagyok a Fidesz űrhajósa, és nem is leszek a Tisza űrhajósa

Kapu Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette ki, hogy egyik politikai oldalhoz sem tartozik. Az űrhajós elmondta, tudatosan...

Visszavonult a válogatottól a magyar együttes csapatkapitánya

A szövetségi kapitány nem örült, de elfogadta a játékos döntését.

Győrből venne futballistát a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa

Németországban folytathatja a bajnok ETO alapembere, a Transfmarkt is reagált a hírre.

"Mihalik Enikőnél rögtön láttam, hogy valami nem oké" - lerántotta a leplet a magyar modellek szépséghibáiról Kajdi Csaba

A modellügynökség vezetője gyönyörűnek tartja Palvin Barbarát, Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt, de a "hibáikat" is látja. Kajdi...

Elhordták a vidámparkot, a zsiráfok is elköltöztek: Döbbenetes, mi lett Michael Jackson Neverlandjéből

Michael Jackson nemcsak a popzene történetét írta újra, hanem a luxus és az excentricitás fogalmát is, amikor létrehozta a kaliforniai...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Elbúcsúztatták az Atlético Madrid klubikonját, a távozó Antoine Griezmannt.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Tömegesen pusztul a magyarok közkedvelt fája, végleg eltűnhet az országból

A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Azonnali bejelentést tettek a szomszédunkban – beigazolódott a gyanú

Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél korábban már pozitív eredményt mutatott a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt – közölte a román közegészség

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került

Az elemző szerint 85 éve nem volt olyan katartikus pillanata a magyar történelemnek, mint most április 12-én.  

blogmorzsák

Ritkán látott, érdekes fotók a '80-as évekből

Zacskós tej, magyar-szovjet ifjúsági fesztivál, razzia: élet a nyolcvanas években.

Mikor lesz a stresszből depresszió?

A stressz kimeríti és át is formálja az agy működését.

0