Ezt olvasta már?

0

Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjait

Kihirdették csütörtökön Budapesten az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.

Nehéz időszakokban és a bizonytalanságban szükség van arra, hogy észrevegyük a szépet és jót, nehéz időkben kell igazán az, ami helyes úton tart bennünket - hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón.

Idén 3500-an jelentkeztek az amatőr és professzionális fotósoknak meghirdetett pályázatra, a szakmai zsűri csaknem 38 ezer fotó közül választotta ki a díjazott felvételeket.

Dömötör Csaba szerint a fotózás állandóvá tesz egy pillanatot: megörökít, kiemel és megőriz, mindezt pedig egy gyorsan változó és bizonytalan világban teszi. Úgy vélte, különleges érzék kell ahhoz, hogy felismerjük az állandóságot.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tavalyi díjátadó óta a pályázat újabb és újabb utakat járt be: megjárta a Duna-korzót, jelenleg pedig Debrecenben mutatkozik be szabadtéri kiállításon, de terveik szerint a fotók több városban is láthatók lesznek majd országszerte.

Dömötör Csaba köszönetet mondott munkatársainak és a zsűritagoknak, akik "régóta dolgoznak azon, hogy ez a pályázat az ország legnagyobb ilyen kezdeményezése lett".

Beszélt arról is, hogy a képek látleletet adnak 2021 Magyarországáról és többféle nézőpontból megmutatják hazánk legszebb arcait. Kiderül belőlük, hogy sok magával ragadó és felemelő hely, korszakos épület és élni akaró közösség van Magyarországon.

Végül Klebelsberg Kunót idézve hangsúlyozta: egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel kapcsolja magához.

Ebben az évben ismét az Eiffel Műhelyház adott otthont a fotópályázat ünnepélyes díjátadójának - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki szerint a fotózás a képzőművészet azon ága, amely "az emberi érzéket, ízlést és művészi attitűdöt a technikával kombinálja. Az ember és a technika együttműködéséből valami magasabb rendű születik, egyfajta transzcendens alkotás jön létre" - fogalmazott a főigazgató.

A Magyarország 365 fotópályázatra idén is három - természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek - kategóriában jelentkezhettek professzionális és amatőr fotográfusok. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat osztott ki, az első helyezett 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forintot kapott. A közönségszavazás győztesei ugyancsak 1 millió forint jutalomban részesültek kategóriánként.

A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás, harmadik helyezettje pedig Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című felvétele. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán kapta Roxy, a szomszédunk című sorozatáért.

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba A Magyar Zene Háza, a második díjat Novák Gábor Ködtakaró, a harmadikat pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója kapta. Közönségdíjat nyert Herman Dóra A mesebeli kastély című felvétele. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című fotója érdemelte ki.

Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett A pillanat varázsai című sorozatával, a második Mohos Márton Búcsú, a harmadik pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozatával. A közönségdíjat Orbán Péter Első sorból című fotója nyerte. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíját Szabó Nándor kapta Az élet útja című képéért, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata érdemelte ki.

A pályázatot ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt amire büszkék lehetünk Magyarországon. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék.

A zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus volt, tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus volt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt látni kell: elképesztő lánykérés Szoboszlaiék BL-rangadóján – videó

A vereség sem ronthatta el a két Real Madrid-szurkoló örömét.

A német kancellár szerint hamarosan elkezdődhet a szír menekültek hazatoloncolása

Friedrich Merz azt mondta, miután vége lett a szír polgárháborúnak, már nincs okuk menedékjogot adni.

Panaszt nyújtottak be az Európai Bizottságnak az önazonosság védelméről szóló jogszabály miatt, polgárjogi szakértők szerint egyfajta „cigány törvény” született

A Roma Parlament Polgárjogi Mozgalom azt kérte, hogy a bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, és érje...

Többszázmilliárdos beruházást ígért meg az államtitkár

Szükség a kollégiumi férőhelyek bővítése.

Hódi Pamela durván lefogyott - nagyon megviseli a magánélete válsága

Hódi Pamela már nem a szokásos mosolygós, gondtalan influenszerként tűnik fel a posztjaiban.

Hatalmas ünnepre készül idén a minden idők legjobbjának választott budapesti adventi vásár

Forralt borból és kézműves ajándéktárgyakból idén sem lesz hiány.

„Ez egy olyan élmény, ami élete végéig elkíséri az embert” - A WalkMyWorld alkotóival beszélgettünk

Novemberben megnyílik a Recirquel társulatának előadása, ahol a nézők egy különleges misztikus világba kalauzolnak el.

Tizenegy ember meghalt egy idősek otthonában kitört tűzben Boszniában

Az intézmény igazgatója lemondott a posztjáról.

Erőre kapott a forint

A dollár kedden háromhavi csúcsot ért el az euróval szemben, a keresztárfolyam szerdán 1,15 alatt kezdett. A forint mindkét vezető...

Történelmi rekord dőlt meg az Egyesült Államokban: milliókat érint

Az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállása zajlik jelenleg, megdöntve a 2018-2019 fordulóján felállított...

0

Sport

Az első tízes, amióta világ a világ, és ki más kapná, mint Szoboszlai, a meccs hőse.

Elkoptatott szó a világklasszis, de hát honfitársunk tényleg az.

Súlyos anyagi problémák: veszélybe került az NB I-es csapat további szereplése

Az utánpótlásnevelés továbbra is stabil alapokon nyugszik.

Szoboszlai gólpassza után a Liverpool legyőzte a Real Madridot

Ismét kiváló meccse volt Szoboszlai Dominiknak.

Szoboszlai Dominik elcsendesítette Arda Gülert, kifakadtak a törökök

Nem volt kérdés, melyikük nyújtott jobb teljesítményt a BL-rangadón, de ezt Törökországban megmagyarázták.

Könnyek és mankó: a PSG-t óriási csapások érhetik a vereség után

A BL-címvédő két kulcsjátékosa is kidőlt a Bayern München elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményével a Liverpool legyőzte a Real Madridot

A magyar válogatott csapatkapitánya öt lövéssel és négy kulcspasszal volt a BL-rangadó legjobbja.

„Abszolút katasztrófa" – a magyar válogatott kapus sérülése után edzője sem bizakodó

Tóth Balázst a Blackburn kedd esti bajnokiján kellett lecserélni.

Ki ez a magyar támadó, aki szórja a BL-gólokat?

Kedden ismét duplázott a fiatal középcsatár, pedig csak egy félidőt játszott.

Milák Kristóf ultimátumot kapott, ám van vele kapcsolatban egy újabb rejtély

Nem mondunk újat: a kétszeres olimpiai bajnok klasszis nincs versenyre kész állapotban.

Xabi Alonso a Liverpool elleni BL-vereség után: Nagy árat fizettünk a felesleges szabálytalanságok miatt

Kedden a Liverpool 1–0-s győzelmet aratott a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. Xabi Alonso elmondása szerint csapata nagy árat fizetett a felesleges szabálytalanságokért.

Újoncokat is behívott Marco Rossi a sorsdöntő vb-selejtezőkre – íme, a teljes keret

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette keretét a novemberi vb-selejtezőkre, mely során a mieink Örményország és Írország ellen lépnek pályára.

Ki volt valójában a meccs embere Liverpoolban? Meglepő a válasz.

Az osztályzatok alapján nem Szoboszlai vagy Mac Allister nyújtotta a BL-találkozó legjobb teljesítményét.

Bulvár

Étteremben ebédelt a család: a férj el akart bujdosni szégyenében, amikor meglátta, mit tesz le a terített asztalra a felesége

Egy négytagú család hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, átruccan a szomszédos település egyik legtrendibb éttermébe, egy pompás ebédre. Igen ám, de a férj egészen addig nem sejtette, milyen "merényletre"

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: „Hát ki vagy te? Hogy merészeled ezt tenni a honfitársaiddal?”

A Tisza Párt elnökének elege lett. Azzal vádolta meg a miniszterelnököt és a Fideszt, hogy titokban listázzák a magyarokat politikai véleményük alapján.

„Beírtam a dolgozatába hogy pu*ci” – Ugratásnak indult, dráma lett a vége

Olykor egy ártatlan kis csínynek is komoly következményei lehetnek.

Új erőmű épül az ország közepén, önkívület állapotban az egyik vármegye lakói

A világ egyik leggazdagabb vállalata meglátta a fantáziát a kietlen magyar pusztaságban.

Tilos megenni a banánt, ha így néz ki a héja és a húsa: veszélyes gomba támadhatta meg

A banán a legtöbb háztartásban alapélelmiszernek számít, ám azt csak kevesen tudják, hogy bizonyos jelek esetén kifejezetten veszélyes is lehet elfogyasztani. Van ugyanis egy gombafaj, amely alattomosan támadja meg a g

Nettó átlagkeresetek Magyarországon – Budapest: 576 ezer forint, Szabolcs-Szatmár-Bereg: 356 ezer forint

A nettó átlagkereset Budapesten és Győr-Moson-Sopron vármegyében haladta meg a félmillió forintot 2025 első hat hónapjában, hét vármegyében ugyanakkor a 400 ezer forintot sem érte el.

Fegyvert ragadott az ijedt anyuka, és hezitálás nélkül lelőtte a laboratóriumi majmot

Pánik lett úrrá egy Mississippi állambeli kisvárosban, miután a múlt héten elszabadult laboratóriumi majmok közül egy az egyik ház kertjében tűnt fel. A helyi édesanya, attól tartva, hogy veszélyben vannak gyereke

2,7 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek a Pest vármegyéből irányított számlagyár

A NAV által felderített bűnszervezet tagjai 5 éves „működésük” alatt összesen 2,7 milliárd forintnyi áfa befizetését mulasztották el.

Megölte édesanyját a híradós

Állítása szerint önvédelemből.

Ez a 3 csillagjegy hazudik a legtöbbet - Légy velük nagyon óvatos!

Ha ezekkel a csillagjegyekkel van dolgod, jobb, ha nem hiszel el mindent azonnal. Ők a hajlamosak a leginkább hazudni.

blogmorzsák

Csedzsu, ahol a művészet lassú ritmusban születik

Csedzsu-sziget más úton jár: itt nem a rohanás, hanem a megfontolt, elmélyült találkozás adja a művészeti élmény erejét.

Év végi adózási, üzleti határidők és döntési lehetőségek 2025/2026

Gördülékeny üzleti évzárás? Kövesse listánkat, és megkönnyítheti helyzetét!

0