Ezt olvasta már?

0

Kikapott a ZTE FC Siófokon: mostantól a kiesés ellen harcol

A labdarúgó NB II korábban elmaradt fordulóját szerdán pótolta a mezőny.

A 23. fordulóból elhalasztott találkozóján a ZTE FC a BFC Siófok vendége volt, de sok köszönet nem volt a találkozóban, A hajrában kapott két góllal kikapott a ZTE FC és tovább rontott pozícióján: ugyanúgy 30 pontos, mint a még kieső helyen álló Budafok.

BFC Siófok – ZTE FC 2-0 (0-0)

Siófok, 200 néző. Jv.: Horváth T. (Király, Kis Z.).

Siófok: Balajcza – Szilágyi, Fehér Zs., Lorentz, Nemes – Petneházi (Berde, 91.), Gál M. – Nagy D. (Futó, 87.), Vólent (Balázs Zs., 75.), Bévárdi – Elek B. Vezetőedző: Varga Attila.

ZTE FC: Kovács Z. – Króner, Forgács, Devecseri –

Polényi (Vernes, 80.), Nagy T. (Paudits, 70.), Hudák, Bedi, Fodor Á. – Ekker (Jelena, 87.), Babati. Vezetőedző: Artner Tamás.

Gólszerző: Elek B. (85., 93).

Sárga lap: Fehér (83.), Elek B. (85.), illetve Forgács (82.), Babati (84.).

Kiállítva: Lorentz (70.).

Artner Tamás vezetőedző számára is fel van adva a lecke: fel kell rázni a csapatot, de legfőképp eredményebbé kellene tenni Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Két, a mezőny utolsó harmadában tanyázó csapat nézett farkasszemet egymással, és a találkozó elejétől bátran futballozott a ZTE FC, de a 15. percben Elek fejesénél csak a lesállás miatt nem született meg a Siófok vezető gólja. A zalaiak mezőnyfölénye után egyre jobban feljött a házigazda, sőt már Kovács kapusnak is akadt védeni valója. A félidő utolsó tíz perce már a hazaiaké volt, ekkor védekezni kényszerült a ZTE.

Gól nem született az első félidőben, de a második elején csaknem előnyhöz jutott a ZTE FC. A 49. percben Bedi lépett ki, de gurítása nagy helyzetben mellé ment. Viszont nem sokkal később megint Kovács Zoltánnak kellett védenie, összességében viszont az egerszegiek jobban futballoztak és nyomás alá helyezték a házigazdát. A 70. percben tíz főre fogyatkozott a Siófok, ugyanis Lorentz Márton, ha mindez igaz könyöklésért kapta meg a második sárga lapját és villant a piros is. Közben a ZTE cserélt, és Nagy Tamás helyére Paudits Patrik érkezett, akinek a visszatérését még a meccs előtt is úgy kalkulálták, hogy két hét múlva lehetséges. vele mindenképpen még támadóbb lett az egerszegiek játéka, de a Siófok tíz emberrel sem állt be védekezni. A mezőnyben nagyjából egyforma arányban birtokolta a labdát a két csapat, de nem lehetett mondani, hogy unalmas lett volna az összecsapás annak ellenére sem, hogy túl nagy helyzetek nem alakultak ki. Aztán jött a hajrá és már csak öt perc volt vissza a mérkőzésből, amikor a 85. percben egy jobb oldali beadás után remek ütemben érkezett Elek Bence és 10 méterről estében, kapásból a bal sarokba lőtt, 1-0. Közben parázs lett a hangulat a pályán is, amit a sárga alapok jeleztek, a Siófok az utolsó percekben már behúzódott, de a ZTE FC hiába tüzelt, lövései elkerülték a kaput, és jött a kegyelemdöfés. A teljesen kitámadó zalaiak a 93. percben elvétettek egy előrevágott labdát, ami átment a felezővonalon, Elek Bence szerezte meg, aki végül 15 méterről a bal sarokba lőtt, 2-0.

A ZTE FC egy helyet visszacsúszott, méghozzá a 16. pozícióba, de ugyanannyi pontja van, mint a 18. és még kieső helyen álló Budafoknak. Győzelmével a Siófok is beérte az egerszegieket, sőt meg is előzte őket. Az utolsó 20 percben emberhátrányban futballozott a Balaton-parti csapat…

Valaki végre elmagyarázhatná, hogy mi folyik a ZTE FC-nél, mert ez a szereplés és a jelenlegi helyzet méltatlan a klubhoz. Nincs tovább várni kimondani: a ZTE FC célja már csak a kiesés elkerülése lehet…

A szerdai további eredmények:

Budafoki MTE-Kazincbarcika 1-0 (1-0)

Nyíregyháza Spartacus-Dorogi FC 3-1 (1-0)

FC Csákvár-ETO FC Győr 3-1 (1-1)

Ceglédi VSE-Mosonmagyaróvár 1-1 (0-1)

Vác FC-MTK Budapest 2-3 (2-1)

Budaörsi SC-Soroksár SC 2-2 (1-1)

Szolnoki MÁV FC-Szeged 2011 0-1 (0-0)

Békéscsaba-Soproni VSE 3-0 (1-0)

Gyirmót FC-Kisvárda 1-0 (0-0)

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0