Ezt olvasta már?

0

Kitüntették a 9 legnépszerűbb orvost

Óriási, nem várt sikerrel ért véget a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj első országos kampánya, amelynek során több mint 1000 páciens jelölte orvosát a rangos díjra.

A népszerű kezdeményezés olyan orvosoknak adományozta az elismerést, akik cselekedeteikkel megmentették betegük életét, vagy a hétköznapokon olyan elhivatottsággal praktizálnak, amellyel kivívják a páciensek és a szakma tiszteletét. Marcia Szent-Györgyi április 26-án, a Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében személyesen köszöntötte a tiszteletreméltó orvosokat. A 170 ezernél is több vokssal rendelkező jelöltek közül a legtöbb közönségszavazatot elért 3-3 kelet-, és nyugat-magyarországi szakembert, valamint egy budapesti orvost tüntettek ki, míg a két szakmai különdíjat egy háromfős zsűri döntése alapján egy budapesti és egy Somogy megyei doktor kapta.

Közel 52 ezer kelet-magyarországi, 75 ezer nyugat-magyarországi és mintegy 45 ezer budapesti szavazattal zárult az a nagy sikerű közönségszavazás, amelynek eredményeként elhivatottságukért, példamutató munkásságukért ismert el orvosokat a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány. A szakmai különdíjakról Prof. Dr. Klivényi Péter, egyetemi tanár, az MTA doktora és Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója döntött, a társadalmi oldalt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Hegedűs D. Géza képviselte.

Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány szóvivője nyitotta meg az eseményt. „Óriási bizakodással indítottuk a díjat, hittük, hogy a Szent-Györgyi Albert féle hozzáállással az orvostársadalomban jó néhány kolléga folytat olyan elkötelezett munkát, mellyel nemcsak a betegséget, hanem a beteget gyógyítja, nem csak a problémát, hanem mögötte az embert is látja.”

A Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében tartott ünnepélyes eredményhirdetésre Szent-Györgyi Albert özvegye is ellátogatott. Marcia Szent-Györgyi elismerőleg beszélt az orvosok azonnali rendelkezésre állásának nehézségeiről, amely sokszor lelkileg is próbára teszi a szakembereket, beszédében hangsúlyozta, hogy az orvosi díjat a társadalom részéről egy hiánypótló köszönetnyilvánítási lehetőségnek tartja.

Az eseményen a díjak átadásán kívül a díj alapítója és főtámogatója, Dr. Jójárt Ferenc bejelentette, hogy a Goodwill Pharma Kft. a Szent-Györgyi Albert C-vitaminok eladásából származó bevételéből, dobozonként 100 Ft-tal továbbra is hozzájárul az alapítvány működéséhez, ezzel is segítve a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj folytatását.

„Szeretnénk elérni továbbá, hogy szeptember 16. Szent-Györgyi Albert születésnapja a C-vitamin világnapja legyen. Az előkészületeket a cél érdekében elindítottuk. Ez nekünk nem csak magyaroknak, Európának, hanem az egész világnak is egy rendkívül fontos nagy napja lehetne. Szimbolizálja az egészséghez, az egészséges táplálkozáshoz való jogot. Mindamellett ez bizonyítja azt, hogy Magyarországon már 80 évvel ezelőtt is világszínvonalú dolgok történtek." – mondta Dr. Jójárt Ferenc ügyvezető igazgató.

A rangos hazai díjat első alkalommal adták át a szervezők, de a nagy sikerre való tekintettel az orvosi díjat a tervek szerint minden évben újra kihirdetik majd.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0