Ezt olvasta már?

0

Kivégeztek egy magyar férfit az USA-ban

Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.

Morva édesapja magyar, de ő maga már az Egyesült Államokban született. A kettős állampolgárság azonban csak úgynevezett harmadik országokban számít; az amerikai hatóságok számára William Morva jogi értelemben amerikai volt, míg a magyar hatóságok számára magyar. Mentálhigiénés szakemberek, az ENSZ emberi jogi szakértői mellett ezért az amerikai magyar nagykövetség is próbálta elérni, hogy Morván ne hajtsák végre a halálos ítéletet.

Ennek ellenére Virginia állam demokrata párti kormányzója nem kegyelmezett meg az elítéltnek, s William Morvát helyi idő szerint csütörtök este méreginjekcióval kivégezték. William Morva nem élt az utolsó szó jogával, mikor megkérdezték, akar-e szólni, csak annyit mondott: nem. A törvényszéki orvos 21.15 órakor állapította meg a halál beálltát.

A Morva kivégzése ellen érvelők azért kérték a kormányzót, hogy kegyelmezzen meg a halálraítéltnek, mert úgy vélték, Morva mentális zavarral küzd, s ezért gyilkolt. Tárgyalásakor szakemberek vizsgálták meg, akik arra jutottak, hogy az akkor még csak vádlott Morva személyiségzavarral küzd, ami miatt "furcsa dolgokat hisz". A tárgyalás után egy pszichiáter azt állapította meg, hogy a férfinek tévképzetei vannak, azt képzelte például, hogy életveszélyes emésztési problémái vannak, a Fehér Ház és a rendőrség pedig összejátszott, hogy lecsukják.

Morvát 2005-ben rablással vádolták, de egy sérülés miatt kórházba vitték, ahonnan egy rendőrt leütve megszökött. A rendőr fegyverével agyonlőtt egy fegyvertelen biztonsági őrt, majd másnap hátulról fejbe lőtt egy rendőrt - e két gyilkosságért ítélték halálra. Édesanyja szerint azért szökött meg, mert azt képzelte, hogy a börtönben valaki meg akarja ölni.

Terry McAuliffe virginiai kormányzó ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy Morva tisztességes eljárásban részesült, melynek során az derült ki, hogy nincs olyan személyiségzavara, amely miatt ne lenne tisztában tettei következményével, és a börtönszemélyzet sem jelezte, hogy Morvának súlyos mentális zavara lenne.

"Személy szerint ellenzem a halálbüntetést, de arra esküdtem fel, hogy betartatom az állam törvényeit, bármi legyen is róluk a személyes véleményem, mindaddig, míg igazságosan és méltányosan alkalmazzák őket" - foglalt állást a kérdésben a kormányzó.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0