Ezt olvasta már?

0

Kollégiumi épületek energetikai fejlesztése

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból, 234,66 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint Támogató a Környezeti és Energia Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretén belül „Költségvetési szervek pályázatos épületenergetikai fejlesztése” tárgyú pályázati felhívást tett közzé, melyen a Székesfehérvári Szakképzési Centrum nyerte el a támogatást. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményei jelentős fenntartási költségekkel üzemeltek, a kiadások nagy hányadát tette ki a meglehetősen magas áramfogyasztás és fűtés költség, melynek csökkentése volt jelen pályázat célja. A beruházás keretében az energiatermelést biztosító napelemek a Centrum két intézményének: a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma és a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmények kollégiumi épületén kerültek elhelyezésre, annak érdekében, hogy az Intézmény villamos energiafogyasztásának nagy része a 2018-as év tavaszától már megújuló energián alapuljon.

A projekt keretében a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épületének tetőszerkezetén egy összesen 27 kVA teljesítményű áramtermelő napelemes rendszer került elhelyezésre, továbbá 1058 m2 külső hőszigetelés és 92 db nyílászáró cseréje valósult meg.

A Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épületének tetőszerkezetén egy összesen 10 kVA teljesítményű áramtermelő napelemes rendszer került elhelyezésre, ezen felül 3091 m2 külső hőszigetelés és 193 db nyílászáró cseréje valósult meg.

Az elnyert támogatás a beruházás pénzügyi fedezetének 100 százalékát biztosította. A beruházásnak köszönhetően a napelemek által termelt energiát az épületek meglévő villamos hálózatán keresztül az épületek fogyasztói használják majd fel, a hőszigetelés és a nyílászárók cseréjének eredményeként pedig az intézmények energiafogyasztás-költségei jelentős mértékben csökkenni fognak, ezáltal folyamatos, tartósan átcsoportosítható megtakarítást eredményezve. Mindezeken felül, az elnyert európai uniós támogatás nemcsak az épület energiafogyasztás költségeinek csökkenését segíti elő, hanem annak környezetbarát működését is. A fejlesztés ezért környezetvédelmi szempontból is jelentős, mivel az energia megtermelése során a környezetterhelés jelentős mértékben csökken.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.