Ezt olvasta már?

0

Koncertek, gyerekprogramok a főtéren és a Jókai parkban augusztusban

Augusztusban is folytatódik a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ ingyenes programsorozata, ami minden korosztálynak sok érdekességet kínál.

A keddi estéken gyerekeknek szóló koncerttel, foglalkozással, szerdánként néptánccal, csütörtökönként valamilyen zenei programmal várják a Fő térre az érdeklődőket, vasárnaponként pedig a Jókai park fái alatt rendeznek koncertet. Ettől persze lehet egy kis eltérés is, mondjuk a pénteki napra beeshet egy karibi táncház a KIKK előcsarnokában.

A rendezvényekre ingyenesen várják az érdeklődőket

A tervezett programok

 

Augusztus 8., szerda 19.30 – Fő tér

Belvárosi Néptánc Estek – Somogy Táncegyüttes (Kaposvár)

Az 1949-ben alakult Somogy Táncegyüttes Kaposváron működik. A tánckart főleg gimnazista – és egyetemista korú fiatalok alkotják. Az együttes művészeti arculatához tartozik az autentikus néptáncok felgyűjtése és színpadra alkalmazása, valamint tematikus és kortárs táncszínházi koreográfiák alkotása. A folklór vonal átfogó képet nyújt a magyar nyelvterületek táncairól, valamint betekintést enged egy-egy magyarországi vagy erdélyi, idegen ajkú népcsoport kultúrájába. A táncokat a Somogy Zenekar élőzenéje kíséri. A 69 éve tartó magas színvonalú táncművészeti munka komoly húzóerőt jelent Somogy megye amatőr művészeti mozgalmának.

 

Augusztus 9., csütörtök 20.00 – Fő tér

Belvárosi Zenei Estek Barabás Lőrinc Quartet – Other Than Unusual

A Barabás Lőrinc Quartet 2016 őszén jelentette meg első lemezét Beardance címmel. A második, “Other Than Unusual” album budapesti bemutatójára március 21-én került sor a Müpában teltház előtt, a zenekar vendége Takuya Kuroda japán trombitaművész volt.

„Talán most a népzenei vonal háttérbe kerüt, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz vonal, ami a Beardance-t jellemezte. Alapvetően elég sok zenei stílust ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon is játszik, de vannak benne rockosabb elemek is.” – mondja Barabás Lőrinc a lemezről.

 

Augusztus 10., péntek 17.00 – KIKK előcsarnok

Karibi táncház

Táncházunkban a Karib térség több táncának alapjaival ismerkedhetnek meg: a kubai salsaval, a dominikai merengue-vel és bachata-val. Egyszerűen követhető lépéseket tanulunk meg, melyeket közösen zenére ki is próbálunk. A táncház lényege, hogy ne csak nézőként vegyünk részt a táncokban, ezért javasolt a kényelmes lábbeli. Latin zene, tánc, mi kellhet még a jó hangulathoz? A Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában várunk minden kedves érdeklődőt 17.00 órától, aki szeretné egy kicsit megfűszerezni a péntek délutánját.

Augusztus 12., vasárnap 19.00 – Jókai park

Zene a Zöldben – Luis Eduardo Castagno trió – Latin-amerikai utazás a zene világában

A trió produkciója hiteles, a szájharmonika miatt pedig egyedinek mondható az országban. Nagyon változatos a műsor, energikus, virtuóz, de érzelmes is tud lenni.

A trió műsorában felcsendülnek olyan dél amerikai országok zenéi, mint Mexikó, Argentína, Kuba, Peru, valamint spanyol slágerek is elhangzanak, többek között Gipsy Kings is.

 

Augusztus 14., kedd 19.00 – Fő tér

Vakációs Gyermekkoncert – Nyerítő zenekar – Érik a szőlő…

A Nyerítő Zenekar egy magyar népzenei együttes, akik főként gyermekeknek muzsikálnak. Táncházakban ismertetik meg a kicsikkel a népzene, néptánc és a népszokások alapjait szórakoztató formában Nem az ismeretátadás a legfőbb céljuk, hanem az élményszerzés – jó hangulatú, vidám, játékos, táncos-zenés mulatságokon elültetni a kicsi szívekbe népművészetünk szeretetét.

A koncert napján 18.00-21.00 óra között kézműves foglalkozás és népi játszótér várja a gyermekeket.

 

Augusztus 15., szerda 19.30 – Fő tér

Duna Művészegyüttes Szerelemkert című előadása – szervező: Nemzeti Táncszínház

A Szerelemkert című produkció válogatás a Duna Művészegyüttes legsikeresebb koreográfiáiból, amelyek amellett, hogy mind a szerelemről szólnak, az előadóknak és az alkotóknak a tánchoz fűződő szeretetét, a művészi elkötelezettséget mint a magyar néptánc iránti szerelmet is tükrözi. Ám a Szerelemkert – a Duna Művészegyüttes ars poeticájának megfelelően – a mába emeli népzenét és a néptáncot, így benne szerves egységet alkot múlt és jelen, az autentikus népi kultúra és a korszerű színpadi értelmezés.

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar, közreműködik: Navratil Andrea, ének

Zene: Bartók Béla, Antonio Vivaldi, Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás, Gombai Tamás, Ökrös Csaba

Jelmez: Túri Erzsébet – Fény: Lendvai Károly – Koreográfusok: Mihályi Gábor, Juhász Zsolt – Rendező: Juhász Zsolt

 

Augusztus 19., vasárnap 19.00 – Jókai park

Piano e Forte Duo – közreműködik Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely csembalón – vendég: Ács Gabriella operaénekes

Az opera, mint műfaj a barokk kor elején született meg Velencében, és egy csapásra megváltoztatta a világot. Ekkor fogalmazták meg, mi is a zene igazi lényege: felkelteni a hallgató érzelmeit és utat találni egyenesen a szívhez.

A koncerten a kor népszerű opera áriáiból hallhat a közönség válogatást négykezes csembalóművekkel kiegészülve.

 

Augusztus 21., kedd 19.00 – Fő tér

Vakációs Gyermekkoncert – Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekar- Utazunk

Az izgalmas interaktív, hangszerbemutatóval egybekötött koncert hangulatáról a sok vidámsággal és egy csipet humorral megfűszerezett Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekar gondoskodik. Ezúttal első lemezükről – mely 2016-ban Fonogram-díj jelölést kapott – válogatták ki legkedvesebb dalaikat. Műsoruk igazi csemege, szerethető jazz muzsika kicsiknek és nagyoknak

A koncert napján 18.00-21.00 óra között kézműves foglalkozás és népi játszótér várja a gyermekeket.

 

Augusztus 22., szerda 19.30 – Fő tér

Belvárosi Néptánc Estek – Szedemice Népművészeti Egyesület (Tab,Kapoly)

A Szedemice Népművészeti Egyesület tabi néptánccsoportja valamint a kapolyi Nefelejcs Néptánccsoportja 2000-ben alakultak meg. Tagjai népzenét, néptáncot kedvelő lelkes fiatalokból állt és áll össze a mai napig is. Rendszeres fellépői vagyunk a környező falunapoknak, szüreti felvonulásoknak. Tab Város testvértelepülési kapcsolatai által felléptünk már Szlovákiában, Erdélyben,

Németországban is, valamint 2009-ben Franciaországban tölthettünk egy hetet népszerűsítve a magyar kultúrát. 2011-ben és 2012-ben arany minősítést kaptunk a balatonberényi néptáncfesztiválon.

 

Augusztus 23., csütörtök 20.00 – Fő tér

Belvárosi Zenei Estek – Voodoo Papa & Szokolay „Dongó” Balázs

Szájharmonika, dob, gitár és ének – elsőre megszokott zenekari felállásnak tűnik. Ezeket a hangszereket azonban Szert Zsigmond és Fejér Simon Pál ketten szólaltatják meg. Ehhez az elementáris duóhoz csatlakozik vendégként a magyar népzene ikonikus alakja, Szokolay Dongó Balázs.

A Voodoo Papa varázslat a zenei sokszínűség mellett a dalszövegek erejében rejlik – a költői, mégis egyszerű gondolatiság a mai ember világlátását, mindennapi problémáit, érzelmeit tükrözik – embereknek szólnak emberekről, élethelyzetekről. A fülbemászó, dallamos magyar nyelvű saját szerzemények mellett a 60-as-70-es évek Rythm&Blues csemegéiből is szívesen játszanak a muzsikusok.

 

Augusztus 26., vasárnap 18.00 – Jókai park

Siófoki Művészeti Iskola Zenekara és Kórusa – vezényel: Bati Zoltán

A Siófoki Művészeti Iskola közelmúltban alakult zenei együttesei igazán változatos nyárbúcsúztató hangversennyel várják az érdeklődőket. Szórakoztató komolyzenei szemelvényektől vidám rajzfilmslágereken, filmzenéken át más népek izgalmas zenei kultúráját is bemutatva igazán tartalmas kikapcsolódásnak ígérkezik az este! A koncert művészeti és műsorvezetője: Bati Zoltán

 

Augusztus 28., kedd 19.00 – Fő tér

Vakációs Gyermekkoncert – Lóca együttes – Az eltáncolt papucsok

Előadásaink a gyermekek aktív részvételére épülnek; s az aktuális ünnepkörhöz, jeles naphoz kapcsolódó mondókákat, népdalokat, népi játékokat és táncot tartalmaznak. Tematikus műsoraink mellett gyakran szerepelünk szerkesztett, zenés népmese feldolgozásokkal is. Dalainkat és történeteinket népi és klasszikus hangszerekkel, illetve hangkeltő eszközökkel megszólaltatott élő zenei kísérettel adjuk elő.

A koncert napján 18.00-21.00 óra között kézműves foglalkozás és népi játszótér várja a gyermekeket.

 

Augusztus 29., szerda 19.30 – Fő tér

Belvárosi Néptánc Estek – Boglári Senior Tánccsoport

A “Boglári Senior” Néptánccsoport 2005. szeptemberében alakult lelkes szülők (kiknek gyermekei az akkori gyermektánccsoportban táncoltak) kezdeményezésére. Kezdetben táncház jelleggel zajlottak a próbák heti egy alkalommal.

Célunk elsősorban a néptánc, a néphagyományok újjáélesztése, megismerése, megtanulása mellett a szabadidő hasznos eltőltése, de legfőként a közösségépítés. Voltunk néhányan, akik gyermekkoruktól fogva táncoltunk, de olyan is akadt szép számmal, akik még soha nem találkozott a néptánccal közelebbről.

 

Augusztus 30., csütörtök 20.00 – Fő tér

Belvárosi Zenei Estek – Falusi Mariann és Lang Györgyi estje – Kuplézgatunk

Többnyire kuplékat, ami a lexikon szerint csúfondáros, és sikamlós szövegű, könnyű műdal. Persze tartozhat ide néhány musical szám, de akár Kazal László, Edith Piaf, Karády Katalin és persze egy-két érdekesebb témájú PA-DÖ-DŐ dal is. Mindezt humorral, és közvetlen társalgással körítve, a nézőkkel együtt énekelve, ahogy kell.

Zongorán kísér: Darvas Kristóf

 

 

forrás: balatontipp.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács

Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.

Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.

Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó

Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.

Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda

Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...

A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába

A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.

Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod

Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!

A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!

Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen...

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0