Kormány: új szabályok jönnek 5 millió beoltott után
Új szabályok jönnek 5 millió beoltott után. Az oltásnak köszönhetően "a járvány harmadik hullámát legyőztük", de a járványügyi készültség továbbra is indokolt, mert vírus megbetegíti azokat, akik nincsenek beoltva - olvasható a kormany.hu oldalon péntek délután közzétett tájékoztatásban.
Tudatták: a szabályok többsége az ötmilliomodik védőoltás beadásának másnapján lép életbe.
A magyar emberek több mint 50 százaléka már védett, az átoltottság Európában itt a második legmagasabb. Magyarország ma járványügyi szempontból védettebb és biztonságosabb, mint szomszédai vagy bármelyik nyugat-európai ország. Ötmillió beoltottnál már fel lehet oldani a járványügyi korlátozások nagy részét. A fokozatosság azonban továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan korlátozások, ami alól csak a beoltottak, a védettek kapnak felmentést - írták.
Az operatív törzs jóváhagyásával ötmillió beoltott után, napokon belül a következő szabályok lépnek életbe: egyes kivételekkel vége a kijárási tilalomnak, a közterületi maszkviselésnek és a távolságtartásnak. Megszűnik a jelenlegi szabályok szerint éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom és az este 11 órás zárási kötelezettség az üzletek, a vendéglátóüzletek és a szabadidős létesítmények esetében.
Kiemelték: a települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot. A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás.
A bevásárlóközpontokban azonban egyelőre marad a másfél méteres távolságtartás és a kötelező maszkviselés. A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedésben és az üzletekben - tették hozzá.
Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. Ha vendéglátóüzletben tartják, az arra vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátóüzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet, és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem. Ugyanez vonatkozik a szállodai rendezvényekre, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.
A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni.
A házasságkötési szertartás, illetve temetés nem minősül rendezvénynek, így nem vonatkozik rá a korlátozás, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre "külsős" helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni.
Egyházi házasságkötés és temetés mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.
A kulturális eseményeket - a zenés, táncos rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott, 500 résztvevőnél kisebb rendezvény bárki által látogatható. Kivétel a zenés, táncos rendezvény, amely életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogatható.
Ha az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet. Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.
A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő egyéb rendezvényekre, gyűlésekre vonatkozó előírások szerint ha szabadtéren tartják és az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen - a sportfesztivál kivételével -, akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt. Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják - az ott foglalkoztatottakon kívül -, kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
Ha a gyűlésen 500-nál kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen.
A spontán gyűlés tilos.
A Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelet az ötmilliomodik Covid-19 elleni védőoltás beadásának másnapján lép hatályba, kivéve a gyűlésekre vonatkozó korlátozásokat, amelyek június 14. után szűnnek meg - olvasható a kormany.hu oldalon.
hírek innen, onnan
Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe
Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.
Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt
A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...
Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben
Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...
Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók
A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.
Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...
Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott
Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.
Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül
Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...
Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet
Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...
Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki
Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.
Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat
A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...
Guller Zoltán bukta ezt is, visszahívták a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából
Ő volt az, aki jellemzően egy személyben dönthetett azokról a jellemzően NER-közelben landoló támogatásokról, amelyekkel az...
Alig két napja érkeztek, máris megszöktek a Fővárosi Állatkert új majmai
A Fővárosi Állat- és Növénykert új lakói, a hulmán langurok alig két nappal a szerdai bemutatásuk után hagyták el a kifutójukat. A 74...
Sport
Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat
A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.
Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”
Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát
A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n
Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.
Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.
Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.
Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


