Kósa: meg kell ismerni az emberek véleményét a "Soros-tervről"
Meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a "Soros-tervről", ezért a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, hogy bonyolítson le egy nemzeti konzultációt róla - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, Velencén, a háromnapos Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszíné
Úgy fogalmazott: a "Soros-tervnek" része évi egymillió bevándorló befogadása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása, a kerítés, a határzár elbontása, a nyitott határok megvalósítása és a bevándorlók 9 millió forintnak megfelelő eurónyi anyagi támogatása, aminek finanszírozására pedig Soros György szerint mintegy 30 milliárd eurós hitelt kellene felvenniük az európai országoknak.
Kósa Lajos azt mondta: a kvótaperben született európai bírósági döntés szélesre tárja a kaput a "Soros-terv" megvalósítása előtt, hiszen az Európai Bizottság migrációs ügyekkel foglalkozó biztosa az ítélet után szinte azonnal bejelentette, hogy elkezdik az állandó - felső korlát nélküli - áttelepítési mechanizmus előkészítését.
A határzár ügyében arra hívta fel a figyelmet a fideszes politikus: maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszélt arról, hogy az országhatárok védelmét el tudják fogadni, de a kerítést nem.
Az európai és a magyar baloldal ugyanígy nem támogatja a kerítést, sőt Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt el is bontaná - tette hozzá.
Az Európai Bizottság minden migrációs lépése a "Soros-terv" végrehajtásának irányába mutat - értékelt.
Ezért a "Soros-tervvel" kapcsolatban mindenképp kell egy nemzeti konzultációt tartani - jelentette ki a politikus, aki azt is mondta, hogy az ellenzék hazudott a kvóta ügyében, hiszen korábban azt állították, nincs kötelező betelepítési kvóta, nem is lesz, legfeljebb önkéntes.
"Azért, hogy ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni, és tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban, mi az álláspontjuk", nemzeti konzultáció megtartására kéri a Fidesz-frakció a kormányt - erősítette meg, megjegyezve: a kérdéseket a kabinet dolgozza majd ki.
A kormánypárti képviselőcsoport több személyi döntést is hozott Velencén. Megválasztották a Fidesz-frakció új vezetőjének Gulyás Gergelyt, miután Kósa Lajos a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter lesz október 2-ától. Frakcióvezető-helyettesnek választották Halász Jánost - aki továbbra is frakciószóvivő lesz -, Németh Zsoltot, Németh Szilárdot, Balla Györgyöt, Hende Csabát és Bóna Zoltánt.
Gulyás Gergelyt a törvényalkotási bizottság élén, a parlamenti alelnöki székében Hende Csaba váltja, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke pedig - Kósa Lajos helyett - Németh Szilárd lesz, aki megtartja nemzetbiztonsági bizottsági alelnöki tisztségét.
A leköszönő frakcióvezető azt is közölte, hogy az elhunyt Rubovszky György igazságügyi bizottsági elnöki posztját a KDNP-s Vejkey Imre kapja, őt pedig a szintén kereszténydemokrata Hargitai János váltja a mentelmi bizottság élén. Rubovszky György képviselői mandátuma Gaal Gergelyé lesz.
Döntöttek Velencén továbbá arról, hogy a gyermekek fokozottabb védelme érdekében a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezik, amellyel azt akarják elérni, hogy ha valakit jogerősen pedofil bűncselekményért elítélnek, akkor őt a bíróság kötelezően örökre tiltsa el a gyermekekkel való foglalkozástól - ismertette Kósa Lajos.
A tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatáról szóló előterjesztéssel kapcsolatban arról határoztak - közölte -, felkérik az előterjesztőket, a fideszes Lázár Jánost és a KDNP-s Semjén Zsoltot, dolgozzák át a javaslatukat, hogy az megfeleljen az Európai Bizottság állásfoglalásának, amely szerint lehet ilyen törvényt alkotni, de figyelni kell arra, hogy az ne valósítson meg kereskedelmi diszkriminációt.
A kihelyezett, évadnyitó frakcióülés szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök beszédével kezdődött, csütörtökön pedig miniszteri előadásokkal folytatódik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter például a kvótaper utáni európai helyzetről, Pintér Sándor belügyminiszter a migráció ügyében, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pedig az ezzel kapcsolatos teendőkről beszél majd - sorolta a frakcióvezető.
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon kijelentésére, amely szerint az uniós tagállamok minden esetben kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit, Kósa Lajos kérdésre úgy reagált: Magyarország minden európai bírósági döntést végrehajtott.
Ezért mindenfajta ezzel kapcsolatos, Magyarországra vonatkozó utalgatás, az "Jean-Claude Juncker és a belga sör kapcsolatával magyarázható" - fogalmazott. Megjegyezte egyúttal, hogy a kvótaperben született ítéletben rendelkező rész nem volt.
hírek innen, onnan
Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
A leghamgasabb fokozatot három vezető is megkapta.
Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad Donald Trump elnöki gépéről
A különleges kommunikációs és védelmi rendszerek miatt az amerikai elnöki gépben csaknem kétszer annyi vezeték fut.
Rohamos szülés – telefonos instrukciókkal segítette világra kisfiát a friss apuka
A mentésirányító folyamatosan vonalban volt, és nyugtatta, irányította a rémült szülőket.
Angela Merkel és Lech Wałęsa is az elsők között kapott Európai Érdemrendet
Összesen húszan kaptak elismerést, politikusok mellett akadnak köztük zenészek, kosárlabdázó és séf is.
„Nem kell félni tőle” – Reviczky Gábor elmesélte, milyen volt a halálközeli élménye és mit tapasztalt a „túloldalon”
A 77 éves színész a bordatörés és tüdőgyulladás után is tele van tervekkel. A gyógyulása kulcsát a tudatos mozgásban és a pozitív...
Kiderült, miért lett jobbkezes az emberiség 90 százaléka, a főemlősöknél nem figyelhető meg ez a jelenség
Míg más főemlősök vígan elvannak mindkét kezükkel, az embernél valami megváltozott. Egy oxfordi tanulmány most megmutatja, miért...
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
Lezárták az M7-es autópályát, a körgyűrű pedig magától beállt
Az M7-es autópályán, a Letenye felé vezető oldalon, Zamárdi környékén baleset történt. Az autópálya érintett oldalát lezárták, a...
Őrizetbe vették a Mango alapítójának fiát apja rejtélyes halála miatt
Isak Andic 2024 decemberében zuhant szakadékba Barcelona közelében.
Kapitányt gyászol a magyar rendőrség: „elhivatott és kiváló kollégát” veszítettek el
Életének 55. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegségét követően elhunyt Linczmayer László rendőr alezredes, a Várpalotai...
Őrizetbe vette az izraeli hadsereg Írország elnökének a flottillával Gázába tartó nővérét
Catherine Connolly elnök korábban elmondta, büszke a nővérére, de aggódik is érte.
Magyar-kormány: teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök; azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet
Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba
A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.
Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt
Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC
A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.
29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox
Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Gáspár Evelin máris túllépett a Fidesz bukásán, Szijjártó Péter egykori jobbkeze nem szűkölködik
Gáspár Evelin újra megjelent a nyilvánosság előtt.
Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy
Megszólalt a negyedik emeletről kizuhant Vanda édesanyja: "A lányom gyilkosa örökre kerüljön börtönbe!"
A lány párja sokat féltékenykedett.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez
A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor
Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Összeomlott, a földön fekve zokogott Varga Miklós lánya: megrázó videó került ki róla
Két éve kezdődött Varga Vivien megrázó kálváriája.
Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


