Ezt olvasta már?

0

Kötelező lesz a bárányhimlő elleni vakcina?

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) üdvözli Hódmezővásárhely kezdeményezését arról, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége a bárányhimlő elleni oltás felvételét kérje a kormánytól a kötelező védőoltási rendbe. - Pécsi Napilap -

Az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben Póta György, a HGYE elnöke kifejtette, a magas esetszám miatt népegészségügyi hozadéka lenne, ha az országban minden kisgyerek a közösségbe kerülés előtt megkaphatná a bárányhimlő elleni oltást. Megjegyezte, a hasonló betegségek, mint a rózsahimlő, a mumpsz és a kanyaró elleni védőoltás már több mint 25 éve része a kötelező oltási rendnek.

Tavaly több mint 36 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek országosan, azokban a városokban azonban jelentősen csökkent a bárányhimlős megbetegedések száma, ahol az önkormányzat úgy döntött: a város finanszírozza a védőoltást a helyi gyerekek számára. Költséghatékonysági elemzések szerint, ha a vakcina bekerülne a nemzeti védőoltási rendbe, évi 1,5 milliárd forint lenne megtakarítható.

Hódmezővásárhelyen, ahol mintegy ezer gyermeket oltottak be, a 2013-ban még 300 megbetegedést okozó fertőzés esetszáma tavaly 41-re esett vissza. Kaposváron és Egerben is több száz gyermek részesül a város által legalább részben finanszírozott védőoltásban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Stollár Fannyékra a címvédő páros vár a pekingi döntőben

Olasz páros vár Stollár Fannyra és japán társára, Kato Mijura a 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi...

Október 6-tól elérhetők a 3 százalékos új kkv-hitelek

A Széchenyi Kártya Programon keresztül fix 3 százalékos hitelkonstrukciók lesznek elérhetők kkv-k számára – jelentette be Orbán Viktor...

Jókora meglepetés lesz a ma esti Megasztárban – Marics Petinek is köze van hozzá, megtudtuk, ki az egyik versenyző

Meglepő jelenetnek lehetnek szem- és fültanúi a nézők szombat este a Megasztárban a TV2-n: nem más pattan fel a színpadra, mint az egyik...

Sikerült lefényképeznie a Perseverance-nek a 3I/Atlas-t?

Az ügy kétséges, mert a NASA éppen most állította le a hivatalos oldalait, és nem közölnek híreket.

Kocsis Máté keményen kiosztotta az RTL-t: „Unatkoznánk a liberális propaganda nélkül”

„Folytatom a megkezdett gyakorlatot, és ehelyütt reagálok azoknak a médiafelületeknek, melyeknél az a tapasztalat, hogy nem adnak korrekt...

Itt a nagy bejelentés: ők is kapnak 3 százalékos hitelt.

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a...

Belső-Erzsébetváros kiválna a kerületből – de ez nem lesz egy egyszerű menet

Az erzsébetvárosi képviselő-testület döntése értelmében Belső-Erzsébetváros nem szakadhat ki a VII. kerületből – hangsúlyozta...

Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre

Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök.

Milliók életét mentheti meg ez az új étrend: téged is egészségesebbé tehet

Az egészség megtartása nem annyira nehéz, főleg, ha az étkezés átalakítása ehhez az eszköz.

Visszatért Az ördög ügyvédje, rejtélyes üzenetet tett közzé

Találgatások sora indult el a közösségi médiában.

Katasztrófa közeleg Tihanynál, szakértő tisztázta a Balaton környékén kialakult állapotot?

Komoly helyzet állt elő a Balaton egyik legnépszerűbb településénél.

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,

Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc

A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.

Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni

Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Bulvár

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban

A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá

Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak

Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.

Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal

A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.

Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén

Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.

Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik

A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik

A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.

0