Ezt olvasta már?

0

Közel ötezerhatszázan kerültek be az általános felvételi eljárásban a PTE-re

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) biztató eredménnyel zárta a 2024. évi általános felvételi eljárást, hiszen a jelentkezők mintegy 8 százalékpontos csökkenéséhez képest csak közel 100 fővel, 2 százalékponttal kevesebb hallgató került be Magyarország első egyetemére a nyári központi felvételi eljárásba

 

A jelentkezői szám országos csökkenése a pécsi egyetemen is megmutatkozott, ez a PTE esetében

mintegy 8 %-os jelentkezői és közel 10%-os első helyes jelentkezői csökkenést jelentett. A PTE iránti

bizalom, valamint az intenzív beiskolázási kampány azonban idén is meghozta eredményét, és a

jelentkezések csökkenése ellenére a felvett hallgatók száma csak minimális mértékben változott.

A közel ötezerhatszáz (5.596 fő) felvett hallgató 58%-a a PTE valamely alapképzésén, 16%-a osztatlan

képzésen, míg 21%-a mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, míg a FOKSZ képzéseken a

felvettek 5%-a fog tanulni. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek

mintegy 80%-a a kormány által kiemelten támogatott szakokra került felvételre. A felvételizők

elvárásainak és életmód változásainak köszönhetően mutatja, hogy a korábban folyamatosan

növekvő nappali munkarend aránya tovább (67%-ról 64%-ra) csökkent.

 

A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés

különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment és a mérnökinformatikus

alapképzések, a jogász és az általános orvos osztatlan képzések, de sokan érdeklődtek az

építészmérnök, a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus képzések iránt is. A pedagógusképzés

népszerűsége növekedett, köszönhetően a rövidciklusú tanárképzés iránti fokozott érdeklődésnek. A

mesterképzéseken az építész, a vezetés és szervezés, a pszichológia, a fizioterápia, az egészségügyi

menedzser és a szerkezet-építőmérnöki képzések indulnak a legnépesebb évfolyamokkal.

A PTE Karai jól szerepeltek a 2024. évi központi felvételi eljárás során, 4 Kar (BTK, KPVK, MK, TTK) is

növelni tudta a felvettek számát.

A konkrét számokat a következő táblázat tartalmazza:

 

Kar 2023/Á 2024/Á Eltérés

 

(fő)

ÁJK 426 336 -90

ÁOK 316 304 -12

BTK 1069 1158 89

ETK 1226 1171 -55

GYTK 101 92 -9

KPVK 387 429 42

KTK 759 626 -133

MIK 716 698 -18

MK 139 170 31

TTK 565 612 47

A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítják majd a

külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók, valamint a szakirányú

továbbképzésekre és a doktori képzésre felvettek száma. Mindezeket figyelembe véve 2024 őszén újra

több mint 7500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen.

A PTE széles szakkínálattal, és több állami ösztöndíjas lehetőséggel is várja azokat a jelentkezőket,

akik most nem kerültek be. A pótfelvételi eljárásban 2024. augusztus 7-én éjfélig lehet elektronikus

úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre.

A felvételi eljárással kapcsolatos további információk itt olvashatóak: https://pte.hu/felveteli







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Játékos Ikrek, szenvedélyes Skorpió: ezek a csillagjegyek veszélyes kalandokba bonyolódnak ősszel

Október új energiákat hoz a csillagjegyek életébe, de ezek a csillagjegyek szülöttei kiváltképp szenvedélyes és izgalmas hetekre...

A Hamász kész szabadon engedni a túszait, a béketerv részleteiről még tárgyalna

Donald Trump pénteken ultimátumot adott a terrorszervezetnek, ami, úgy tűnik, megtette hatását.

Brad Pitt legjobb második világháborús filmje egyszerűen megunhatatlan

Egy második világháborús alkotás, ami egyúttal Brad Pitt egyik legjobb alakítása is, nem beszélve Christoph Waltz-ról, aki a legjobb a...

Egy tudós szerint ősi emberi civilizációk éltek a Holdon

Egy tudós azt állítja, hogy az űrhajósok hamarosan felfedezhetik egy rég elveszett emberi civilizáció maradványait, amely 50 000 évvel...

A távozás küszöbén állt, mégis hosszabbított a Cityvel

A Manchester City brazil szélsője, Savinho új, hosszú távú szerződést írt alá az „égszínkékekkel”, annak ellenére, hogy nyáron a...

Először kezdett, gyönyörű győztes gólt szerzett a Köln tinédzsere

Az újonc 1. FC Köln a 19 éves Said El Mala gyönyörű szólója után szerzett góljával 1-0-ra nyert a Hoffenheim otthonában a német...

Cristian Chivu: Senkinek sem szabadna biztonságban éreznie magát

Az Inter vezetőedzője kijelentette, hogy nincsenek szabályok vagy korlátozások a keret rotációját illetően, és senki sem érezheti magát...

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan...

Berobbant a tél, itt a havazás: ebben a térségben már 20 centis a hó

Nem kellett sokat várni, valahol már biztosan fehérbe borult a táj!

A Hamász hajlandó „azonnal” tárgyalásokat kezdeni a túszok szabadon engedéséről

Úgy tűnik, bevált Donald Trump amerikai elnök fenyegetése.

A vártnál nehezebben nyert a Szombathely Kecskeméten

A legutóbb ezüstérmes Falco megszenvedett a sikerért, végül azonban 95-84-re nyert a Kecskemét vendégeként a férfi kosárlabda NB I...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Bravúrgyőzelmet szerzett Belgiumban a Fradi

A Ferencváros két meccs után négy ponttal áll az Európa-ligában.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Búcsúzik a család Bruce Willistől

Hollywood egykori nagy csillaga komoly betegséggel küzd, állapota sajnos nem ad okot sok bizakodásra. Szerettei és barátai most úgy állnak mellette, mintha már búcsúzniuk kellene tőle

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0