Ezt olvasta már?

0

Közmeghallgatások a Balaton szabályozási szintjének emeléséről

Az elmúlt két hétben a Veszprémi járási kormányhivatal hat balatoni településen (Füreden, Badacsonytomajban, Keszthelyen, Fonyódon, Földváron és Siófokon) tartott közmeghallgatást az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyik KEHOP programja keretében készült környezeti hatástanulmányról.

A jelenlegi 110 centiméteres szabályozási szint 10 centiméterrel történő emelését vizsgálták. A tanulmány készítői nem találtak környezetvédelmi szempontból kizáró okot.

A NABE üdvözli az eredményt. Annál is inkább, mert a szabályozási szint emelését elsőként egyesületünk javasolta már a 2000-es évek elején, hogy megelőzhető legyen a 2000-2004 időszakban kialakult alacsony vízszint. Már az első vízgyűjtő-gazdálkodási terv vitáiban szorgalmaztuk, hogy betonműtárgyak építése helyett, hagyják meg a természet önszabályozó mechanizmusának működését. A Balaton szép és fontos példáját mutatta az "öngyógyításnak": a 2003-ra kialakult alacsony vízszintet már 2005-re kijavította a természet. Egyúttal a széles nyilvánosság szembesült azzal, hogy egy környezeti probléma esetén nem kell azonnal költséges műszaki beavatkozások terveit - a Balaton esetén például a Rábából vagy a Drávából történő vízpótlás - egyedüli lehetőségként beállítani.

A meghallgatásokon kevesen voltak. Ebben valószínűleg szerepe volt a vitára bocsátott tanulmány több száz oldalas terjedelmének, amit az állampolgárok nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak áttekinteni.

Kiadó: Nők a Balatonért Egyesület

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0