Közös visegrádi orvos-szakszervezeti akció a béremelésért
Bérköveteléseik teljesítése érdekében összefognak a négy visegrádi ország orvosszakszervezetei.
hirdetés
A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák orvosszakszervezetek várhatóan novemberben közös akcióba lépnek, amelynek célja nyomást gyakorolni országaik kormányára az orvosok bérének emelése érdekében - írta a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szerdán.
Az újság értesülése szerint a jelzett hónapban a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kórházi orvosok egyszerre adják be lemondásukat, hogy a kormányok ne tudják egymást kisegíteni, ahogy ez legutóbb a szlovákiai kórházi orvosok tiltakozó akciójakor történt.
"Megállapodtunk, hogy mind a négy országban hasonló, összehangolt akció lesz" - tájékoztatta az újságot Marián Kollár, a szlovákiai orvosszakszervezet vezetője.
mti
hírek innen, onnan
Ilyen lesz az EA Sports next-gen motorja
Az Xbox One és a PS4 térnyerésével generációt váltanak az EA Sports játékai is. Az új motor Ignite Engine névre hallgat, s a kiadó ígérete szerint "elmossa a valóság és virtualitás határát". Csekkold a technológiai fejtágításokat!
Quantum Break - íme, a Remedy új játéka
Még egy exkluzív címmel bővült az Xbox One felhozatala. A Quantum Breaket az Alan Wake fejlesztői készítik, ráadásul TV-sorozat is készül vele párhuzamosan, mely "elmossa a határt a TV és a játék között".
Nekem nincsenek nézeteim, nekem idegeim vannak
Lévai Balázs beugratós kérdéssel indít: a TV-székház ostromáról készült fotót mutatva Stasiuknak, megkéri az írót, tippeljen, a "sajnálatos események" alatt milyen műsor ment a közszolgálati tévében? Biztosan valamilyen külföldi e...
Az egységes piac létrehozását támogatjuk, a liberalizációt nem
Magyarország támogatja az egységes uniós energiapiac létrehozását, de az árliberalizációt addig nem, amíg a piac nem működik elég jól és hatékonyan mondta el Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára k...
Roland Garros: Murray háta fáj, lemondta a szereplést
Nem indul a vasárnap kezdődő Roland Garroson Andy Murray: a világranglistán második brit teniszező továbbra is hátfájdalommal bajlódik, ami miatt kénytelen volt lemondani az idei második Grand Slam-viadalon való részvételt.
NS: bankók a siófoki öltözőben; döntőről döntőre; összeállt a sztárpár szerda
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Cottonseed1 és durrrr az élen
Az elmúlt pár nap alaposan átírta az online high stakes nyertesek és vesztesek májusi listáját, Isildur1 például teljesen eltűnt.
Két serpa segíthet Erőss Zsoltékon
Két serpa segíthet a Kancsendzöngán bajba jutott két magyar hegymászón, Erőss Zsolton és Kiss Péteren. A serpáknak azonban egy napba is telhet, mire a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának 5300 méteren fekvő alaptáborából felju...
Férfi vízilabda ob I - Bajnok az Eger
Az Eger nyerte a férfi vízilabda-bajnokságot, miután a finálé keddi, harmadik mérkőzésén 10-9-re legyőzte a Szolnok csapatát, s ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot.
Törölné a Tavares-jelentést a Fidesz
A Tavares-jelentés törlését és a napirendről levételét is javasolják fideszes európai parlamenti képviselők.
Játszd újra Sam: a Fradi partnere lesz a Casablanca
Játszd újra Sam: a Fradi partnere lesz a Casablanca. Kezet ráztak az együttműködésre: Mohamed Boudrika és ifj. Orosz Pál (fotó: fradi.
Az Óbudai Dunaautó szalon tesztnapot tart
Különféle programokkal, értékes nyereményekkel, kedvező hitel-lehetőségekkel készül az óbudai autószalon a május 25-ei rendezvényére. (x hirdetés)
Sport
Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek
Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...
Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen
Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...
Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?
Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...
Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat
Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...
Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói
A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...
Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása
Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
Bulvár
Kertben terem a prosztatarák ellensége
Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.
6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned
A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.
Időjárás - Búcsú a jó időtől
Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.
Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...
A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.
Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt
A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...
13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra
Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom
Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Katalin ebbe bizony belepirult
A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.
A hosszan tartó nyugdíj káros az egészségre - kutatások igazolják
Legújabb kutatásokból kiderült, hogy a nyugdíjban töltött évek idővel károsan befolyásolják mind a mentális, mind a fizikai egészséget.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb
Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.
blogmorzsák
A hunok királya vérengző élőhalott lesz
Attiláról már 1918-ban is forgattak filmet, és az 50-es években még Anthony Quinn is eljátszotta őt Sophia Lorennel az oldalán.
Kutakodás a kútban
A vezetékes víz drágulásával egyenes arányban nő a fúrt vagy ásott kutak népszerűsége.
Döntés lesz a magáncsődről?
Az MNB adatai alapján már a devizaalapú lakáshitelesek többsége fizetési hátralékkal küzd.
Álláspályázat méterre?
Az álláspályázatok mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba.
Három csaj és a kamerájuk
Enyém vagy címmel itt az új videóklip a Hősöktől, amit 24-én egy lemezbemutató koncert is követ.
Furcsa tehetség: Gólyaláb
Jennek csontrák miatt távolították el medencecsontjának teljes jobb oldalát és nem pótolták semmivel, így király trükköt tud a lábával.
Hogy találhatjuk meg
a kuponos ajánlatokat?
Nem kell Sherlock Holmes-nak sem lennünk, hogy megtaláljuk az ilyen oldalakat és böngésszünk rajtuk.
Követendő példa minden politikus számára
Jó lenne, ha hazánknak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.
A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja
Diplomáciai értelemben Orbán a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.
A dohányzás nem menő
A cigi csak egy dolgot tud, megbetegíteni, szerencsétlenebb esetben megölni. Ennyi
a nagy tudománya. Szenvedés és halál.
Az ecet legyőzte a szódabikarbónát
Vízkő eltávolítása jóárasítva.
This is Sparta? Felvidék!
Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.

- Túl liberálisak vagyunk a menekültekkel
- Kétszáz FIDESZ-módosítás a Tavares-indítványhoz
- Bomba a Várbazárban
- Tíz százalék lesz a trafikárrés
- Igen az egységes energiapiacra, nem az árliberalizációra
- Itthon dolgozz annyit, amennyit tanultál!
- A pingvinek azért nem repülnek, mert úsznak
- Végrendeletet írhatnak az osztrák bankok
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

