Különleges húsvéti hétvége Siófokon
Húsvétkor Siófokon négy napon át tart az ingyenes ünnepi kavalkád, a kicsiket állatsimogató, kézműves programok, nyúl-derby és koncertek, a felnőtteket futóverseny, különleges ételek, esténként pedig fergeteges könnyűzenei koncertek várják.
A zenei kínálatban olyan nagyágyúk is helyet kaptak, mint a Republic, a Smile Rock Circus, a 30Y, Auth Csilla, és az Old Boys – áll a szervezők közleményében.
Várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját ünnepli Siófok. Egész évben nagyszabású ingyenes programokkal várják a látogatókat. A húsvéti négynapos hosszú hétvégén lesz a Siófok 50 rendezvénysorozat nyitóeseménye, a Húsvéti Nyuladalom. Minden korábbinál nagyobb és színesebb programválasztékkal várja Siófok a húsvétoló családokat.
Nagypénteken tojásfa állítással és díszítéssel kezdődnek az események Siófok főterén. Ezen a délutánon a gyerekeket animátorok, állatsimogató, interaktív tojáskeresés és megannyi szórakoztató játék várja. Szombaton érdemes már délelőtt megérkezni a húsvéti mulatságba, hiszen a Pom-pom együttes Petikével, a rosszcsont manóval forgatja fel a Fő teret, de a gyerekek nevezhetnek Nyúl-derbyre is és együtt énekelhetik az ismert dalokat az Alma együttessel. Közben megkoronázzák a Húsvéti Tojáskirályt; a címet az nyeri el, aki megnyeri a délutáni tojásevő versenyt. Délután kezdődnek a zenei programok, az Apáti Dixieland Band koncertje, este pedig a Republic lép fel és játssza el a legnagyobb slágereit.
A húsvét vasárnap a sportrajongók napja. Érdemes felvenni a nyúlcipőt és rajthoz állni, a III. Tojás- és Nyúlfutamon. A nevezés ingyenes, a táv 4000 méter, a célban mindenkit oklevél, tombola és igazi húsvéti büfé vár. Persze a futóknak is érdemes estére némi energiát tartalékolni, hiszen Gönczi Gábor és zenekara a Smile Rock Circus négy órán át tartó gigakoncerten táncoltatja meg a tömeget. Az estét a 30Y fergeteges koncertje zárja.
Jótékonysági ételosztással egybekötött hatalmas tízóraival indul a húsvét hétfő Siófokon, a Húsvéti Nyuszi-NyársON különleges falatokból sem lesz hiány. Napközben nótaműsor és operett előadás, este pedig Auth Csilla és az Old Boys koncertje zárja a felejthetetlen hétvégét.
Mind a négy nap indulnak sétahajók a Hajóállomásról, a Fő téren pedig vásári árusok kínálják portékáikat. Érdemes tehát húsvétkor Siófokra utazni, mert tökéletes húsvéti program kínálkozik az egész család számára.
forrás: hirbalaton.hu
hírek innen, onnan
Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács
Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...
Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként
Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma
Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig
Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.
Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó
Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.
Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda
Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...
A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába
A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.
Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod
Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!
A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!
Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!
Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen...
A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el
Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


