Ezt olvasta már?

0

Különleges szettek és összeállítások az nőiesség jegyében

Amikor fehérneműt választ, biztosan az a legfontosabb szempont, hogy az kényelmes és komfortos legyen. Nincs ez másként a szexi szettekkel és összeállításokkal sem, hiszen ezekben is jól kell magát éreznie.

 

Érdemes azonban elgondolkodni azon is, hogy az adott darab mennyire nyerheti el a párja tetszését. Lássuk, hogy milyen különleges kombinációk közül válogathat a nőiesség jegyében!

 

Milyen fehérneműkre vágynak a férfiak?

 

Hiába kényelmes egy ruhadarab, ha az nem nyeri el a szerelmünk tetszését. Persze fontos az is, hogy mi is szexin érezhessük bennük magunkat, így sokszor kompromisszumot kell kötni. Számos kutatás zajlott már arról, hogy vajon mire vágyik a másik nem.

 

A színek tekintetében mindenképpen elsődleges a hagyományos fekete, aminek a hölgyek is örülnek, hiszen ezeket bárki könnyedén beszerezheti. A kínálatuk széles, ráadásul a legtöbb alakon jól mutatnak. A második helyen egyértelműen a piros áll, míg a harmadik a fehér lett. Ezekkel tehát biztosan nem lőhet mellé.

 

A dekorációk tekintetében a férfiak nem kedvelik a túl csicsás darabokat, érdemesebb inkább az egyszerűségre törekedni. Egy-két hangsúlyosabb terület természetesen nem okozhat problémát, de próbáljon meg inkább egy hagyományos szett mellett dönteni. Kevesen vágynak arra, hogy a szívük választottja flitterekkel és szegecsekkel legyen tele.

 

A szettek és összeállítások kínálata

 

Manapság megannyi különleges fehérneműt találhat a piacon. A Szeresdmagad.hu-nál kapható szettek és összeállítások közül többféle kivitelt, méretet és persze színt is rendelhet. Az egyik legszexibb típus a rózsaszín színekben pompázó Obsessive Alabastra nyitott mellemelő melltartós változat. Az áttetsző neccből és csipkéből gyártott modell a hátsó részen található kapoccsal pillanatok alatt méretre állítható. Az egyediségét pedig az elöl és a közepén található szatén masni és a finom fémes, illetve strasszos díszítőelemek adják. A hozzá tartozó bugyi pedig szintén ugyanebből az anyagból készült, alul nyitott kialakítással.

 

Érdemes továbbá szót ejteni a letisztult, rendkívül elegáns, fekete árnyalatú Obsessive Uniquella háromrészes szettről is. A csipkés anyagot finom tüllel kombinálták. A melltartót egy megkötős nyakpánttal látták el, a hátpántot pedig rendkívül egyszerűen méretre tudja szabni. A szettben található díszes harisnyatartó pedig szintén egy kötős modell, amin négy harisnyatartó pánt is helyet kapott. A harmadik része pedig egy tüll tanga, ami egy rendkívül egyszerű szabású fehérnemű. A méretek között S és M található, így Ön is könnyedén rendelhet megfelelő méretű szexi szettet és összeállítást.

 

Amennyiben a fentiek nem nyerték el a tetszését, akkor ott van még az eszméletlenül feltűnő árnyalatú, piros mellemelős Alabastra is, illetve a kétrészes Luvae kombináció egyaránt. Bármelyik mellett is dönt, a siker garantált.







0
0
0

hírek innen, onnan

Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet

A leghamgasabb fokozatot három vezető is megkapta.

Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad Donald Trump elnöki gépéről

A különleges kommunikációs és védelmi rendszerek miatt az amerikai elnöki gépben csaknem kétszer annyi vezeték fut.

Rohamos szülés – telefonos instrukciókkal segítette világra kisfiát a friss apuka

A mentésirányító folyamatosan vonalban volt, és nyugtatta, irányította a rémült szülőket.

Angela Merkel és Lech Wałęsa is az elsők között kapott Európai Érdemrendet

Összesen húszan kaptak elismerést, politikusok mellett akadnak köztük zenészek, kosárlabdázó és séf is.

„Nem kell félni tőle” – Reviczky Gábor elmesélte, milyen volt a halálközeli élménye és mit tapasztalt a „túloldalon”

A 77 éves színész a bordatörés és tüdőgyulladás után is tele van tervekkel. A gyógyulása kulcsát a tudatos mozgásban és a pozitív...

Kiderült, miért lett jobbkezes az emberiség 90 százaléka, a főemlősöknél nem figyelhető meg ez a jelenség

Míg más főemlősök vígan elvannak mindkét kezükkel, az embernél valami megváltozott. Egy oxfordi tanulmány most megmutatja, miért...

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

Lezárták az M7-es autópályát, a körgyűrű pedig magától beállt

Az M7-es autópályán, a Letenye felé vezető oldalon, Zamárdi környékén baleset történt. Az autópálya érintett oldalát lezárták, a...

Őrizetbe vették a Mango alapítójának fiát apja rejtélyes halála miatt

Isak Andic 2024 decemberében zuhant szakadékba Barcelona közelében.

Kapitányt gyászol a magyar rendőrség: „elhivatott és kiváló kollégát” veszítettek el

Életének 55. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegségét követően elhunyt Linczmayer László rendőr alezredes, a Várpalotai...

Őrizetbe vette az izraeli hadsereg Írország elnökének a flottillával Gázába tartó nővérét

Catherine Connolly elnök korábban elmondta, büszke a nővérére, de aggódik is érte.

Magyar-kormány: teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök; azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

0