Ezt olvasta már?

0

Kulturális fesztiválok és kiállítások időpontjai és programjai módosulnak a járvány miatt

Kulturális fesztiválok és kiállítások időpontjai és programjai módosulnak a járvány miatt, a változások érintik többek között a Pécsi Egyetemi Napokat, a Fezen Fesztivált, a Bondoró Utcaszínház Fesztivált, valamint a Cifrapalota és a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatait - közölték a szervezők.

Nem rendezik meg idén a Pécsi Tudományegyetem legnagyobb közösségi eseményét, a könnyűzenei produkciókat felvonultató Pécsi Egyetemi Napokat a koronavírus-járvány miatt. Azért döntöttek a rendezvény idei évi kihagyása mellett, mert nem találtak a produkciók, a helyszínek és az egyetemi tanév szempontjából megfelelő időpontot. A szervezők kitértek arra, hogy elővételes jegyeket a veszélyhelyzet közeledtét látva tudatosan nem értékesítettek - olvasható a közleményben.

Bizonytalanná vált az idei Fezen fesztivál sorsa a rendkívüli helyzet miatt. Már tudni lehet, hogy a szervezők a jövő évi Fezent 2021. július 28. és 30. között tervezik megrendezni, ahol a fellépők között lesz többek között a Danzig, az Amon Amarth, az Anthrax, a CRO-MAGS és a Death Angel is. Az idei jegyek érvényesek lesznek a 2021-es fesztiválra is, de igény szerint a teljes visszatérítésre is mód nyílik - írja a közlemény. Emellett a szervezők szeptember 11. és 13. között " meglepetéssel" készülnek közönségüknek.

A pünkösd hétvégére tervezett nyárindító Bondoró Utcaszínház Fesztivált új időpontban, augusztus 28. és 30. között rendezik meg Kapolcson. Az átszervezések miatt a rendezvény időtartamát négy nap helyett három naposra csökkentették a szervezők. A fesztivál továbbra is többek között vásári forgataggal, gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal, valamint családi műsorokkal, bábelőadásokkal és zenei koncertekkel várja a látogatókat.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Rotschild Klára életét és munkásságát bemutató időszaki kiállítását hétről hétre új kurátori vezetésen keresztül ismerheti meg a közönség a múzeum Youtube csatornáján, az új epizódok szombat reggelente jelennek meg 11 héten keresztül. A kiállítás kurátora Simonovics Ildikó divattörténész, a múzeum 20. századi és kortárs textilgyűjteményének vezetője a sok éves kutatómunkájának eredményeként létrejött tárlatban kalauzolja a nézőket - áll az összegzésben.

A kecskeméti Cifrapalotában március 14-én nyílt meg a jubileumi Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, azonban azt a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések miatt csak két napig lehetett megtekinteni, ezért a kiállítás anyagát keddtől december 31-ig a Kecskeméti Katona József Múzeum online is bemutatja a honlapján. A biennále alapító kurátora Gyergyádesz László, a művészettörténész szerkesztette virtuális tárlat ábécésorrendben tartalmazza a zsűri által kiválasztott 146 alkotó művének, sorozatának reprodukcióját, részletes adatait.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar törölte fellépéseit. Az eddigi online előadások után döntöttek úgy, hogy a biztonsági előírásokat betartva, csökkentett létszámmal élőben is játszanak, rögtönzött koncerteket tartanak. Legutóbb pénteken kora este a We are the World című sláger dallama csendült fel a szolnoki Széchenyi lakótelepen. A szolnokiak a közeljövőben is számíthatnak rögtönzött előadásokra a szimfonikusoktól.

A társasházakban közös tapssal, máshol óriásplakátokkal mondanak köszönetet. Nagykörűben gyerekek alkotásaiból készült óriásplakátokat helyeztek ki az üzletek, pékség, gyógyszertár, orvosi rendelő, posta, plébánia, idősek otthona, önkormányzat ablakaira, ajtóira a Cseresznyevirág Katolikus Óvoda szervezésében, ezzel köszönték meg az ott dolgozók munkáját. Az eladókról, az egészségügy, az önkormányzat, a posta, a szociális intézmények dolgozóiról készült képeket az óvoda elé kihelyezett dobozba várták, de online is el lehetett juttatni az óvodához. Az alkotásokból az óvónők készítettek plakátokat. Csataszögön az ottani óvodások rajzaiból a bolthoz, orvosi rendelőhöz, önkormányzathoz és vízműhöz került plakát.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mégsem lesz európai légi káosz: elmarad a francia sztrájk

A francia légi forgalmi irányítók azért döntöttek a halasztás mellett, mert Sébastien Lecornu miniszterelnök nem nyiomta át erőből a...

Nemrég múlt 30, de már kétszer olyan gazdag, mint Mészáros Lőrinc

A leggazdagabb magyar már ott van a régió 10 leggazdagabbja között, a kormányfőként újrázásra pályázó Andrej Babišt is megelőzi....

Kim Dzsong Un nem kegyelmez, hajtóvadászatot indított

Észak-Koreában újabb abszurd tiltás lépett életbe: Kim Dzsongun rezsimje most a mellplasztikát bélyegezte „kapitalista bűnnek”. Nőket...

Végleg pont kerülhet a Nirvana lemezborító körüli pereskedésre

Spencer Elden többször is azzal vádolta a legendás kilencvenes évekbeli grunge zenekart, hogy szexuálisan kihasználta őt.

Trump szerint a Hamász kész a békére - Izraelt a bombázások leállítására szólította fel

Trump eredetileg három-négy napos határidőt szabott a Hamásznak a válaszadásra, de pénteken vasárnapig meghosszabbította azt, egyúttal...

Ki fedezte fel valójában Amerikát?

Új tudományos eredmények szerint a kontinens felfedezése messze megelőzte Kolumbusz Kristóf 1492-es útját - több ezer évvel korábban...

20 éves lett Emánuel belga herceg, akiből soha nem lesz király

Rendhagyó élete van a belga Emánuel hercegnek. Profi fociakadémiára jár, dalokat ad ki, mint DJ és rendszeresen beszélget magányos...

A Mi Hazánk már hangol a betiltott pécsi Pride-ra

„Normalitás menetet” hirdettek.

Vadonatúj érmét vezettek be Magyarországon: ennyit fog érni

A Magyar Nemzeti Bank „Kuvasz” megnevezéssel 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki ma, az Állatok Világnapján.

Álommeló helyett rémálom: soha nem volt ekkora biznisz az álláskeresők átverése

A munkaerőpiac bizonytalanságát gátlástalan csalók használják ki, akik hamis hirdetésekkel és megtévesztő ajánlatokkal csapdába ejtik...

Megállíthatatlan sertéspestis: katonák és rendőrök is bevetésen

Szakértők szerint a szabálytalan állatszállítás és a hanyag higiénia tehető felelőssé a gyors ASP-terjedésért.

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,

Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc

A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.

Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni

Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Bulvár

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban

A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá

Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak

Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.

Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal

A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.

Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén

Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik

A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik

A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.

0