Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - A Mezőkövesd ellen debütál Rebrov az FTC kispadján

Mezőkövesden debütál a magyar bajnokságban a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője, Szerhij Rebrov, aki Thomas Dollt váltotta a héten az OTP Bank Ligában éllovas fővárosi együttes kispadján.

A német tréner kedden közös megegyezéssel távozott bő négy és fél év után, míg az edzőként korábban a Dinamo Kijevnél és a szaúdi al-Ahlinál dolgozó, játékosként 75-szörös ukrán válogatott utódját szerdán nevezték ki. Az FTC négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, majd a múlt héten otthon döntetlent játszott a Pakssal, de nem emiatt kellett távoznia Dollnak: a klubvezetés a váltást a sikertelen európai kupaszerepléssel indokolta.

A Mezőkövesd eddig egyszer győzött kétszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott. Egy mérkőzése, a címvédő elleni elmaradt a MOL Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezős szerepelése miatt.

A székesfehérvári csapat, amely a BL-kvalifikációban három kört sikerrel vett, ezzel biztosította helyét az Európa-liga főtábláján, a negyedik fordulóban - több mint fél órát emberhátrányban játszva - 2-1-re kikapott az AEK Athéntól a párharc szerdai első mérkőzésén a Groupama Arénában. A keddi visszavágó miatt nem játszik a hétvégén a hazai bajnokságban, az Újpest FC elleni mérkőzését később rendezik meg.

Az eredeti program ezen túl is módosult, a Haladás és a harmadik helyezett MTK Budapest mérkőzése 19.30 helyett 20.45-kor kezdődik szombaton.

A hatodik fordulót a tabellán második Budapest Honvéd és a Debrecen mérkőzése nyitja.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

szombat:

Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00 (M4 Sport)

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 19.30 (M4 Sport)

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 19.30

Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 19.30

Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 20.45

A MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérvári csapat BL-selejtezője miatt elhalasztották.

A tabella:

1. Ferencváros 5 4 1 - 14- 4 13 pont

2. Budapest Honvéd 5 4 - 1 9- 5 12

3. MTK Budapest 5 3 1 1 9- 8 10

4. Debreceni VSC 5 2 3 - 8- 5 9

5. MOL Vidi FC 4 2 2 - 9- 2 8

6. Újpest FC 5 1 3 1 5- 6 6

7. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 5- 4 5

8. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7-10 4

9. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4- 9 4

10. Paksi FC 5 - 3 2 4- 7 3

11. Puskás Akadémia 5 - 2 3 5- 8 2

12. Kisvárda Master Good 5 - 1 4 1-12 1

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést a székesfehérváriak BL-selejtezője miatt elhalasztották.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?

A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...

Egy téma, hét kép: Tíz életet oltott ki a vörös pokol - 15 éve történt a vörösiszap katasztrófa

Örökre beleivódtak az elménkbe a rettenet képei: 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározója, a mérgező...

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a...

Kiderült, hol van a világ legszebb McDonald’s étterme, még a menü is más

A McDonald’s neve világszerte az olcsó és gyors ételekkel forrt össze, a piros-sárga színek és az ikonikus arany ívek látványa pedig...

Mi történik Észak-Koreában? Már most komoly téma Kim Dzsongun utódlása

Észak-Koreában ismét felerősödtek a találgatások arról, ki lehet Kim Dzsongun utódja.

Itt az időpont. Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint...

Sean Diddy Combs 4 év 2 hónap börtönt kapott a prostitúcióhoz kapcsolódó ügyében – Ezt mondta az utolsó szó jogán

Miután nyári tárgyalásán az esküdtszék két pontban bűnösnek találta Sean Combst, művésznevén P. Diddyt (korábban Puff Daddy),...

Viszik a Teslákat mint a cukrot - vajon meddig még?

Minden eddiginél több autót adott el a Tesla 2025 harmadik negyedévében: a cég 447 ezer járművet gyártott és 497 ezret értékesített,...

Egyre sötétebb a Föld, a NASA már figyelmeztet

A NASA legfrissebb adatai szerint a Föld az elmúlt két évtizedben mérhetően kevesebb napfényt ver vissza az űrbe, különösen az északi...

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha...

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti...

Baleset történt a 3-as főúton, félpályán halad a forgalom

Összeütközött két személygépkocsi a Keresztharaszt térségében, a Krúdy Gyula utcában, azaz a 3-as főút 54-es kilométerénél. A...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0