Lavrov: Moszkva sosem volt érdekelt az EU szétesésében
Oroszország sosem volt érdekelt az Európai Unió szétesésében - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Állami Dumában, a szövetségi parlamenti alsóházában szerdán képviselői kérdésre válaszolva. (Pécsi Napilap)
Lavrov, aki a "kormányzati óra" elnevezésű, szokásos beszámoló keretében jelent meg a törvényhozásban, emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin elnök többször is kijelentette: erősnek, egységesnek és önállónak szeretné látni az EU-t.
A tárcavezető úgy vélekedett, hogy időre és mindkét oldalon komoly munkára van szükség azon súlyos károk meghaladásához, amelyeket az előző amerikai elnöknek, a tisztségéből múlt pénteken távozott Barack Obamának a kormánya okozott az orosz-amerikai kapcsolatokban. Ebben az ügyben is Putyint idézte, aki kijelentette, hogy Oroszország a népe, valamint a globális biztonság és stabilitás érdekében kész megtenni az út ráeső részét.
Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy péntekre Moszkvába hívta meg a szíriai ellenzék képviselőit az asztanai rendezési tárgyalások nyomán. Ez utóbbiakat Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán sikeresnek minősített. (A szíriai kormány ellen fellázadt - és az arab ország egyes területeit ellenőrzés alatt tartó - egyes felkelők viszont úgy nyilatkoztak, hogy még nem kaptak meghívót Moszkvába, de ha kapnak ilyet, készek elutazni az orosz fővárosba.)
Lavrov elmondta, hogy az ankarai orosz nagykövet, Andrej Karlov meggyilkolása nyomán az orosz kormány egy sor tárcaközi intézkedésről döntött a külföldön szolgálatot teljesítő orosz diplomaták védelmének megerősítésére. Az elnök ezeket jóváhagyta, a külügyminiszter pedig azt kérte, hogy a parlament szavazza meg az új biztonsági lépésekkel járó pótlólagos költségeket.
Az orosz külügyminiszter ismét kifogásolta Petro Porosenko ukrán elnök azon kijelentését, miszerint az Ukrajna keleti határai feletti ellenőrzés visszaszerzéséig Kijev nem hajlandó teljesíteni a minszki megállapodásokat. Lavrov emlékeztetett rá, hogy a fehérorosz fővárosban megkötött alku értelmében Ukrajnának előbb több lépést kellene megtennie, egyebek között törvénybe kellene iktatnia Donyeck és Luhanszk különleges státuszát és választásokat kellene tartania e területeken.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a szaktárca vezetésének ülésén kijelentette, hogy a délkelet-ukrajnai helyzet és a nemzetközi terrorcsoportoknak az Észak-Kaukázusban tapasztalt tevékenysége miatt meg kell erősíteni az orosz déli katonai körzet egységeit.
hírek innen, onnan
Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
A leghamgasabb fokozatot három vezető is megkapta.
Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad Donald Trump elnöki gépéről
A különleges kommunikációs és védelmi rendszerek miatt az amerikai elnöki gépben csaknem kétszer annyi vezeték fut.
Rohamos szülés – telefonos instrukciókkal segítette világra kisfiát a friss apuka
A mentésirányító folyamatosan vonalban volt, és nyugtatta, irányította a rémült szülőket.
Angela Merkel és Lech Wałęsa is az elsők között kapott Európai Érdemrendet
Összesen húszan kaptak elismerést, politikusok mellett akadnak köztük zenészek, kosárlabdázó és séf is.
„Nem kell félni tőle” – Reviczky Gábor elmesélte, milyen volt a halálközeli élménye és mit tapasztalt a „túloldalon”
A 77 éves színész a bordatörés és tüdőgyulladás után is tele van tervekkel. A gyógyulása kulcsát a tudatos mozgásban és a pozitív...
Kiderült, miért lett jobbkezes az emberiség 90 százaléka, a főemlősöknél nem figyelhető meg ez a jelenség
Míg más főemlősök vígan elvannak mindkét kezükkel, az embernél valami megváltozott. Egy oxfordi tanulmány most megmutatja, miért...
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
Lezárták az M7-es autópályát, a körgyűrű pedig magától beállt
Az M7-es autópályán, a Letenye felé vezető oldalon, Zamárdi környékén baleset történt. Az autópálya érintett oldalát lezárták, a...
Őrizetbe vették a Mango alapítójának fiát apja rejtélyes halála miatt
Isak Andic 2024 decemberében zuhant szakadékba Barcelona közelében.
Kapitányt gyászol a magyar rendőrség: „elhivatott és kiváló kollégát” veszítettek el
Életének 55. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegségét követően elhunyt Linczmayer László rendőr alezredes, a Várpalotai...
Őrizetbe vette az izraeli hadsereg Írország elnökének a flottillával Gázába tartó nővérét
Catherine Connolly elnök korábban elmondta, büszke a nővérére, de aggódik is érte.
Magyar-kormány: teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök; azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet
Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba
A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.
Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt
Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC
A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.
29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox
Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Gáspár Evelin máris túllépett a Fidesz bukásán, Szijjártó Péter egykori jobbkeze nem szűkölködik
Gáspár Evelin újra megjelent a nyilvánosság előtt.
Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy
Megszólalt a negyedik emeletről kizuhant Vanda édesanyja: "A lányom gyilkosa örökre kerüljön börtönbe!"
A lány párja sokat féltékenykedett.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez
A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor
Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Összeomlott, a földön fekve zokogott Varga Miklós lánya: megrázó videó került ki róla
Két éve kezdődött Varga Vivien megrázó kálváriája.
Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


