Ezt olvasta már?

0

Lefegyverezte a részeg rablót a bátor boltos

Három üzletben is próbálkozott, de zsákmány nélkül maradt a pomázi fegyveres rabló. Július 17-én reggel indult rabolni egy gáz-riasztó pisztollyal. Két helyről kizavarták, a buszpályaudvarnál egy kínai bolt tulajdonosa azonban lefegyverezte. A rendőrök most végeztek a nyomozással – számolt be az RTL Híradó.

A rablóval szembeszálló boltos látásból ismerte a támadót, mert a pomázi boltjában többször is vásárolt. Aznap is benyitott hozzá; rabolni jött, de ez nem derült ki azonnal. A fegyveres rabló a pénztárgép felé indult, de a kínai boltos rávetette magát. Dulakodtak, majd a kínai férfi az utcára húzta és megpróbálta lefogni a támadót. Ekkor a fegyver is elsült, így derült ki, hogy egy gáz-riasztó pisztoly volt. Közben többen is rendőrt hívtak.

Kiderült, a 45 éves férfi részegen indult pénzt szerezni. Már elfogásakor azt mondta, családi okok miatt szeretné, ha letartóztatnák, de a pontos indokáról nem beszélt. Január közepén emelhetnek vádat ellene.







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt az újabb nagy lehetőség a magyar nyugdíjasok előtt is

Jelentős engedményekkel és csomagajánlatokkal várják a vendégeket a magyar fürdők az előszezonban.

Tovább maradnak Budapesten a kínai katonák

Három héttel tovább, június 14-ig látogatható Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás a...

Rubint Réka megdöbbentő vallomása: kemény ultimátumot adott a férjének, Schobert Norbinak

Rubint Réka őszintén vallott daganatos betegségéről és arról is, hogyan viselte a nehéz időszakot férje, Schobert Norbi. A fitneszlady...

Meghatározták a bűvös számot: ennyi lépés egy nap elég lehet a fogyáshoz

Friss kutatások szerint nagyjából napi 8500 lépéssel a diéták nemcsak eredményesebbé tehetők, de ilyen módon megtartható az elért...

Rendezik a sorokat a Fidesz holdudvarában – Kibékült egymással a két jobboldali nagyágyú

Lezárult a csaknem egy éve tartó konfliktus Bencsik András és Menczer Tamás között. A Demokrata főszerkesztője és a Fidesz korábbi...

Michael Jackson életben van? A friss videón az egész internet pörög

Kísértetiesen hasonlít Michael Jacksonra az a férfi, akit egy zsúfolt buszon vettek videóra.

Elképesztő terv szivárgott ki: ő lett volna Irán új vezetője, ha sikerül megbuktatni az iszlamistákat

A New York Times értesülései szerint Izrael eredetileg azt tervezte, hogy Ali Hámenei iráni ajatollah likvidálása után az ország volt...

Íme Ruszin-Szendi Romulusz bejelentése: ő lesz az új vezérkari főnök

Kiderült, ki vezeti ezentúl a Magyar Honvédséget.

Ezek voltak a magyar csempészek kedvenc autói

A kétezres évek elején komplett határmenti térség rendezkedett be az üzemanyag csempészetére, aminek fő jellemzőit korabeli...

Drónbázist és katonai kórházat is építene Trump a Fehér Ház új báltermébe

Az amerikai elnök újságírókat vezetett körbe az építkezésen, hogy alátámassza érvelését, miszerint a kongresszusnak 1 milliárd...

Megújult a Kia Niro: telitalálat a hibrid crossover - fotók

A megújult Kia Niro külseje az „Opposites United” formanyelv szerint alakult át: a magabiztosabb kiállást az új, vertikális LED...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól

A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

Kiütéssel megnyerte a legfontosabb meccsét a vb-n a magyar hokiválogatott

A bennmaradás szempontjából nagyon fontos meccset játszott és nyert meg a magyar válogatott.

Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki

Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.

Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán

Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint

Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi

Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha

Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

0