Ezt olvasta már?

0

Legyen offline a gyerek a táborban!

Egy hónap, és itt a nyári szünet! Közel nyolcszáz táborturnus várja a csemetéket a vakáció idejére, viszont a legjobb táborok gyorsan betelnek, így érdemes már most foglalni! - Pécsi Napilap -

Abban, hogy milyenek a mai táborok, és mitől lesz jó egy vakációs üdülés, Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője volt segítségünkre!

A nyári szünet az idei esztendőben tizenegy hetes lesz, amit a szülők akkor sem tudnak megoldani, ha felváltva veszik ki a szabadságukat. Utóbbi egyrészt nem szerencsés, másrészt a legtöbb esetben nem is kivitelezhető, ilyenkor – ahol erre lehetőség van – jönnek a nagyszülők, közeli barátok segítségként a gyerekek felügyeletének megoldásra. A nagymamák és nagypapák esetében, de a szülőknél is gyorsan egyértelművé válik, hogy nem tudunk „versenyre kelni” az óvodában, vagy iskolában lévő húsz-huszonöt másik gyermekkel, ilyenkor gyakorlatilag lehetetlen lekötni a lurkókban felszabaduló energiát! A legjobb módszer ezekre, ha gyerekekkel tölti a nyári szünidő egy részét csemeténk, azaz táborozni megy!


Több fontos érv is szól a táborok mellett!


„A táborozás olyan, mint egy háromlábú szék: egyrészt a táborokban biztonságban tudhatjuk a gyermekünket, megfelelő, minőségi felügyelet mellett, másrészt nem elhanyagolható tényező, hogy a csemeténk jól szórakozik, vidáman tölti el a táboros hetet. A harmadik láb és hosszútávon az egyik legkomolyabb érv, hogy a vakációs üdülések segítenek a gyermekünk szocializációjában is! Egy teljesen új rendszerbe, napirendbe kell beilleszkedjen, ahogy egy új közegben, új gyerekek és felnőttek között, kell megtalálja a saját helyét. Ez a tapasztalat sokat segít a későbbi óvoda-iskola, vagy iskola-iskola közötti váltásban, de a felnőtt évekre is nagyon pozitív hatással lehet!” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője.


A táborok illeszkednek napjaink elvárásaihoz


„Hiába keressük a gyermekkorunkban ismert és nagyon szeretett táborokat, ilyeneket nem fogunk találni! Felgyorsult a világ, a gyermekek ugyanúgy. Hihetetlen tempóban szívják magukba az újdonságokat, de egyes programokra sokkal gyorsabban is unnak rá! A mi gyermekéveink táborainak kétnapi programja a mai üdülések esetén egy délelőttre elegendő! Minél több és minél aktívabb programot látunk egy tábor esetében, az annál jobban fog tetszeni gyermekünknek!” – állítja Tóth.


Legyen offline a gyerek egy hétig!


Sok esetben a szülők sokkal jobban izgulnak a gyerekekért, hogy mi lesz velük a táborban, mint maga a csemete! Fontos, hogy ha elengedtük egy táborba, akkor valóban engedjük is el! Ne telefonálgassunk folyton, kiszakítva a gyermeket a „tábori valóságból”, a programok kavalkádjából!


„Természetesen lehet érdeklődni csemeténkről, de ezt célszerű inkább a tábor vezetőjénél megtenni! Beszélhetünk gyermekünkkel is, csak ne tegyük ezt túl gyakran, mert azzal csak elvetjük a honvágy magját, ahogy akaratlanul is teszünk róla, hogy a lurkó ne érezze magát felhőtlenül a táborban! Nem könnyű ez, tisztában vagyunk vele, de hagyjuk mi is, hogy csemeténk „offline” legyen egy hétig!” – mondta el a Taborfigyelo.hu vezetője.


Hihetetlen választék!


Az idei esztendőben még a tavalyi rekordszámot is meghaladja a nyári táborok mennyisége! A Táborfigyelő oldalon közel nyolcszáz táborturnus közül válogathatnak a szülők ingyenesen, mindezt harmincöt témában, szűrhetően korosztályra, típusra (napközis vagy ott alvós), árra, földrajzi helyszínre és akár SZÉP Kártya elfogadásra is! Érdemes mielőbb tábort foglalni gyermekünknek, mert a szakemberek szerit a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai gyorsan betelnek!






0
0
0

hírek innen, onnan

Kinyílik a bőség kapuja: 4 csillagjegy július végéig meggazdagszik

Négy csillagjegy egész júliusban bőségre és különleges szerencsére számíthat.

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval...

5 jel, ami autizmusra utalhat, de a legtöbben nem ismerik fel

Sokan még mindig úgy gondolnak az autizmusra, mint egy olyan állapotra, amelyet már kisgyermekkorban könnyű felismerni. A valóság azonban...

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

4 előnytelen fürdőruha 50 felett, ami öregít: ezeket a fazonokat jobb lecserélni

A gyakran választott fürdőruhák között akadnak olyan öregítő fazonok, amelyek 50 felett nem mindenkinek előnyösek.

A magyarok negyede már későn kap észbe: durva laborértékek és hirtelen hízás miatt kérünk csak segítséget

Táplálkozási kérdésekben megbízunk a dietetikusokban, de mégsem fordulunk hozzájuk.

Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe

A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is...

Két év után is titok a közpénzből készült kutatás, az új kormány sem fér hozzá

Hiába kérték a korábbi minisztert, nem hozta nyilvánosságra az adatokat.

Lebukott Rogán Antal, az államapparátus erre a láthatatlan kampányra szórta el a közpénzmilliárdokat, vagyonokat költött az Origóra és a Magyar Nemzetre

Rogán Antal egykori minisztériuma alig fél év alatt bruttó 9 milliárd forintot költött el állami...

Kié a ház előtt álló gyümölcsfa termése? Ezt tudnod kell, mielőtt neki állsz szüretelni

Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

Hétvégi időjárás: a sok napsütés mellett záporokra is készüljünk

Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0