Ezt olvasta már?

0

Lehessen ismét Nobel-díjas természettudósunk!

A Fidesz oktatáspolitikájának egyik kulcskérdése a liberális oktatáspolitika által csaknem teljesen leépített természettudományok tanításának a régi rangra, és színvonalra emelése- hangsúlyozta dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár Siófokon.

 

Witzmann Mihály, megyei alelnök, országgyűlési képviselőjelölt azt emelte ki, hogy a megyei középfokú oktatás egyik zászlóshajójaként tekintenek a siófoki gimnáziumra, és méltán lehetnek büszkék Siófokon erre a fejlesztésre. A Perczel Mór Gimnáziumra eddig is a folyamatos megújulás, innováció és magas szintű oktatási színvonal volt jellemző, ezzel a beruházással pedig a természettudományi képzések terén egy újabb stratégiai fejlesztés valósulhatott meg.

Dr. Balázs Árpád polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét fejlődik a város, és az oktatás színvonalának növelését látja az új laborban.

Új korszak kezdődött a természettudományos oktatásban a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, a közelmúltban elkészült természettudományi labor átadásával. A minden ízében modern létesítményben nemcsak a középiskola diákjai ismerkedhetnek a természettudományok izgalmas világával, de 11 általános iskola tanulói számára is feltárul a mikroszkóp alatti világ.

Élményszerű tanulással a diákok használható tudáshoz juthatnak a természettudományi laborban, ahol akár a kutatók, ők is köpenyt húzva kísérletezhetnek, és felfedezhetik azt a világot, ami az elemek szintjén zajlik. A fiatal „tudósok” számára az új labor egy új lehetőséget jelent, hiszen a gyakorlatban könnyebben megérthetik az elméleti síkon tanultakat. A Perczel Mór Gimnáziumban két éve zajlik emelt szintű természettudományos képzés. A már most is népszerű szakot a modern eszközökkel felszerelt labor minden bizonnyal még kedveltebbé teszi azoknak az általános iskolásoknak a körében, akik a siófoki gimnáziumot szeretnék középiskolai tanulmányaik helyszínéül választani.

Dr. Hoffmann Rózsa emlékeztetett arra is, hogy míg a 80-as években a magyar fiatalok még a világ élvonalához tartoztak a természettudományos ismeretek terén, az elmúlt 10évben az utolsók közé csúsztunk vissza! Pedig nem véletlen, hogy Nobel-díjasaink is a természettudományok terén jeleskedtek! A Fidesz kormány azonban tisztában lévén a természettudományok fontosságával egy ország gazdasági fejlődésében az oktatáspolitikában is érvényesíti ezt a szemléletet.Ezért vissza kívánja állítani az oktatás rangját, és színvonalát. Ennek jegyében ezen a téren is nagyon komoly fejlesztések indultak el, aminek része a Perczel Mór Gimnázium természettudományi labor fejlesztése is.

A  felavatott létesítmény 36 tanuló egyidejű foglalkoztatására alkalmas. Víz-, gáz-, 230V-os hálózati és törpefeszültségű elektromos csatlakozó minden asztalnál kiépítésre került, csakúgy mint a Wi-Fi csatlakozás, a megfelelő megvilágítás, mosogatásra és vízvételre alkalmas vizesblokk, sőt valamennyi asztalon vákuum kivezetés található. A két részre osztható helyiség mindkét oldalán elszívófülkét helyeztek el, ahogy alapfelszereltség lett a saját vízdesztilláló és jégkészítő berendezés is. A diákok kényelméről új székek, valamint öltözőhelyiségek gondoskodnak, ahol biztonságban elhelyezhetik kabátjaikat és táskáikat az órák ideje alatt.

Az iskola természettudományi laborja Siófok Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ konzorciuma által benyújtott pályázat keretében készült el. A „Csodálatos Természet” – Természettudományi labor fejlesztése a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban című, TÁMOP-3.1.3-11/2 kódszámú projekt hatalmas előrelépést jelent, hiszen minőségi változást hoz az oktatásban és nemcsak a diákok, hanem a szaktanárok dolgát is megkönnyíti. A pedagógusoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a gyakorlatias tanórák keretében eloszlassák a gyerekekben azt a képet, ami miatt sok fiatal nehezen elsajátítható tananyagnak tartatja a kémia, a biológia vagy a fizika órán hallott ismeretanyagot.

A 100%-ban uniós forrásból, mintegy 333.886.500 Ft értékben megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Siófoki Perczel Mór Gimnázium 11 alapfokú oktatási-nevelési intézménnyel hozott létre partneri kapcsolatot, amelynek keretében az általános iskolák diákjai is használhatják a megújult labort. Lényeges elem továbbá az érintett szaktanárok felkészítése és továbbképzése. A projekt révén az oktatási intézmény új laborjaemelt szintű természettudományos érettségi előkészítők és természettudományos érettségi vizsgák hivatalos lebonyolítására is alkalmas lesz, a megfelelő felszereltségnek és a szaktanároknak köszönhetően pedig a gimnázium térségi központi szerepet tölthet be a jövőben.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Felborult egy busz Budapesten

Felborult egy távolsági autóbusz Budapesten, a XI. kerületben.

Ezért veszedelmes a mentális egészségről a közösségi médiában tájékozódni

Egy friss kutatás szerint a közösségi médiában terjedő mentális egészségügyi tartalmak jelentős része megbízhatatlan. Különösen a...

Kárpáti Rebeka szívszorító vallomása: "Az én kislányom a betonon alszik egy kartondarabon"

Kárpáti Rebeka olyan ügy mellé állt oda, ami jóval túlmutat a megszokott celeb-jótékonykodáson.

Háborús bűncselekmény vádjával letartóztatták az ausztrál katonát, aki a legtöbb kitüntetést kapta

A Különleges Légierő volt tizedesének és a Viktória-kereszt kitüntetettjének öt rendbeli háborús bűncselekmény, illetve gyilkosság...

Miért ébred fel az éjszaka közepén? Ezek állhatnak a háttérben

Felébred hajnali kettőkor vagy háromkor, és csak forgolódik az ágyban? Sokan tapasztalják ezt időről időre, még akkor is, ha egyébként...

Dráma Debrecenben: fogorvosi rendelőben halt meg a beteg

A gyanútlan páciens, M. Péter tragédiáját már az Egri Járásbíróságon tárgyalják. A vádlott az a V. Magdolna, aki altató orvosként...

Csodát tesz a hálószoba levegőjével, mégis hanyagolod ezeket a szokásokat

A jó alvás titkát a legtöbben a megfelelő matracban, a csendben vagy a kényelmes hőmérsékletben keresik. Van azonban egy kevésbé szem...

150 millió forintot fizet a Meta, ha tudja ezt a dolgot

Mark Zuckerberg cége, a Meta, tavaly nyáron óriási összegeket költött arra, hogy az MI-szektor legnagyobb tehetségeit magához csábítsa....

Az IMF sötét jóslata: elszabadulhatnak az árak, összeomlik a növekedés

A világ egyik legnagyobb pénzügyi szervezete szerint a közel-keleti háború nehéz éveket hoz a világgazdaságban, még akkor is, ha gyorsan...

Meseszép helyen él Oláh Gergő és 5 gyermeke: szobáról szobára mutatta meg

Oláh Gergő otthona nagy, kényelmes, stílusos és igazán elegáns.

Így búcsúzott a fiatalon elhunyt Lovas Annabellától a halála után A Nagy Ő nyertese, Szalai Laura - fotó

Lovas Annabellát A Nagy Ő 2021-es szériájában ismerhette meg az ország, amikor Tóth Dávid szívéért küzdött. Végül azonban nem őt...

0

Sport

Varga Barnabás olyat tett, ami a Fradiban nem ment, az edző is róla beszél

Botránnyal tarkított rangadót nyert meg az AEK, éjjel óriási tömeg fogadta a magyar csatár csapatát.

Szoboszlai volt liverpooli edzőjének bejelentése megrengeti a Premier League-et

A legnagyobb rivális Manchester City csapatkapitánya az idény végén ingyen távozik.

Súlyos büntetés fenyegeti Dárdaiékat az óriási botrány után

A Német Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben, a Hertha megütheti a bokáját.

Bódog Tamás beszólása a Fradinak üzenetértékű az ETO elleni aranyrangadóra

Ezt most megúszta a Győr a nyíregyháziak edzője szerint, és továbbra is az élen áll az FTC előtt.

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Az Atlético Madrid elleni meccsen villant a Barcelona sztárja.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

Egy kapus megmutatta, hogy 75 méterről is lehet gólt szerezni - videó

A török élvonalbeli Kasimpasa görög kapusa, Andreas Gianniotis egészen váratlan és hihetetlen gólt szerzett a Kayserispor elleni 2-0-s bajnokin.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Egymásnak estek a Fradi szurkolói csoportjai, súlyos vádak kerültek elő

A Green Monsters nem mehetett be a debreceni meccsre, Hamberger Ádámot személy szerint támadják.

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Bulvár

Hadházy Ákos szerint a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forint ellenében fél év helyett csak öt nap a várólista

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán posztolt arról, hogy a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forintért fél év helyett öt nap a várólista egy anyajegy eltávolításhoz.

Dermesztő az ATM-es csalás – Így tudják ellopni a kártyádat és a PIN-kódját is

Sajnos a bűnözők nem pihenek, és vannak ATM-ek, ahol kifejezetten résen kell lennünk.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Szükségállapot és elhalasztott választás a gázvezeték miatt? Nagy Attila Tibor szerint a Fidesz nem merészkedne idáig

A Török Áramlat elleni állítólagos merényletkísérlet után felmerült a szükségállapot lehetősége, de egy elemző szerint ez irreális forgatókönyv. Nagy Attila Tibor az uniós források azonnali felfüggesztésév

Varga Barnabás olyat tett, ami a Fradiban nem ment, az edző is róla beszél

Botránnyal tarkított rangadót nyert meg az AEK, éjjel óriási tömeg fogadta a magyar csatár csapatát.

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Ez a csillagjegy lesz 2026 tavaszának legnagyobb nyertese

2026 tavasza egy csillagjegy számára valódi áttörést hozhat. Lehetőségek, eredmények és belső megerősödés jöhet.

„Gyűlöltek a börtönben, mert más vagyok” – meglátogattuk az ismét bábaként dolgozó Geréb Ágnest

Ez a történet a 73 éves Geréb Ágnesről szól. Kalandos – olykor mélyrepülésekkel is szabdalt – életpályája alig egy évvel ezelőtt újabb fordulatot vett: ismét praktizálhat független bábaként.

Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni

Rogán Antal és Bayer Zsolt a HírTV műsorában beszélték meg, hogy szerintük a választások után a Fidesz győzelme esetén polgárháborúra számítanak a felhergelt tiszásoktól.

0