Litkey Farkas a bajnok
Litkey Farkas nyerte a Magyar Nautic Országos Bajnokságot, amelyet július 24. és 28. között rendeztek Balatonkenesén. Ez volt a hajóosztály első országos bajnoksága.
A hajóosztály első önálló országos bajnokágán 18 egység 116 vitorlázója indult, köztük a hazai vitorlázás meghatározó szereplői, köztük Litkey Farkas, Kelemen Tamás, Józsa Márton, Rauchenberger Miklós és Galántha Gergely.
A versenyzők szélben gazdag kilenc futamot vitorláztak három nap alatt. Vasárnap 25 csomós alapszél fújt, amelyet nem ritkán 32 csomós széllökések kísértek, így a versenyrendezők parti halasztás mellett döntöttek, aznap nem is sikerült futamot rendezni. Hétfőn remek, vitorlázásra alkalmas szél fogadta a mezőny, 12-14 csomós északnyugati szélben indult az első futam, a győzelmet Litkey Farkas szerezte meg a Kísértéssel, második Józsa Márton csapata, a Gyöngy lett, a harmadik helyet Galántha Gergely kormányzásával a Classica szerezte meg. A második futamra kicsit erősödött a szél, az első futam három győztese újraosztotta a helyeket, az első lett a Gyöngy, mögötte a Classica, majd a Kísértés. A harmadik futamban Litkey újra elsőként futott be, Galántha a második lett, Rauchenberger Miklós pedig magára talált, és a harmadik helyen végzett.
Kedden reggel alig-alig fújdogált a szél, ennek ellenére menetrendszerint újra 10 órakor elrajtolt a mezőny, az eleinte bíztatóan lengedező 2-3 csomós északnyugati szél az első kreutz végére majdnem leáll és el-el fordult nyugat felé, szinte alig lobbantak ki a spinakkerek. Végül az első hátszél közepe táján Litkey vezetett magabiztosan, amikor a fűzfői öböl felül északnyugati irányból megérkező frissülés összefújta a mezőny a leé bójánál, volt is nagy kiabálás a bójavételnél, a kevésbé szerencsés hajók nem is úszták meg ütközés nélkül. Sőt később akadt dolga a zsűrinek is.
A negyedik futamban immáron harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el Litkey, Józsa Mártonék ismét másodikok lettek, Sopi pedig a Bettussal bejött harmadikként. Az ötödik futamban a friss szélben négy egység is a kelleténél korábban szelte át a rajtvonalat, így korai rajtos lett a Gyöngy, a Classica, az MVM/PRIMOR és a Pingi is. Kedden még két futamot vitorláztak az egységek, az egyre frissülő 16-18 csomós északnyugati szélben. Litkey még két futamgyőzelmet aratott, magabiztosan vezette a versenyt, mögötte másodikként Józsáék álltak, őket követte Rauchenberger Miklós.
Szerdán még két futam várt a mezőnyre, az előrejelzés beigazolódott, élénk, 20 csomó körüli északnyugati szél fújt, de továbbra is az eredeti forgatókönyv szerint 10 órakor elrajtolt a mezőny. Litkey győzelmével bebiztosította a bajnoki címét, így az utolsó futamra már nem is kellett rajthoz állni. Józsa Mártonék megnyerték az utolsó futamot és ezzel az ezüstöt is. A harmadik helyen álló Rauchenbergernek nem sikerült a 9. futam, csak 12. lett, ezáltal éppen lecsúszott a dobogóról, így a bronzérem a Classica legénységének jutott.
telesport.hu
hírek innen, onnan
Súlyos dolog derült ki a Balatonról, ez mindenki kedvét el fogja venni a fürdéstől
Pusztító az, amit a magyarok tesznek a Balatonnal, ez még a kiszáradásnál is rosszabb.
Orbán Viktor vagyona gyarapodott
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök továbbra is egy XII. kerületi és egy felcsúti ingatlan tulajdonosa, feleségével...
Ettől elolvadnak a rajongók: Ez György herceg titkos beceneve, így hívják őt az iskolában
Bár a világ nagy része György hercegként ismeri a brit trónörökös legidősebb fiát, az iskolában egészen más néven emlegetik. A...
Kapitány a leggazdagabb, Tanács a legközlékenyebb kormánytag a vagyonnyilatkozatok szerint
A technológiai miniszter szükségesnek érezte részletezni, hogy miből fizeti ki azt a lakást, aminek talán az év második felében lesz a...
Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt...
Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...
A Supergirl mozifilm előtt itt van egy sci-fi sorozat hozzá
A hat évados Supergirl-sorozat ideális felkészülés a hamarosan érkező DC-film előtt.
Hullanak a paprika virágai? Nem csak a hőség lehet a bűnös. Eláruljuk, mi az oka.
Kínlódsz a paprikával, mert virágai sorra lehullanak? Nem csak a forróság, de egy gyakori hiba is okozhatja a terméskiesést. Mutatjuk a...
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és...
Forsthoffer Ágnesnek közel hetvenmillió forintnyi megtakarítása van
A házelnöknek nincs autója, se nagyértékű ingósága, és a családi vállalkozásban sincs már tulajdonrésze. Szerinte a jelenlegi...
Erre a Pókember-filmre vártunk évek óta
Hét hét múlva mutatják be a Pókember: Vadonatúj nap című filmet, ami új korszakot nyithat Pókember történetében.
Kármán Andrásnak még Airbnb-ből is van jövedelme
A pénzügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint rövid távú szálláshely-szolgáltatásból is van jövedelme.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Hivatalos ajánlat Ronald Araujóért, a Premier League-be igazolhat a Barca-sztár
A Tottenham 30 millió eurót fizetne érte.
Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére
Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Szoboszlai és Borka felrobbantotta a netet, szenvedélyes csókban forrtak össze
"Ez csak női válogatás lehet" - Meglepő kritikával szembesült a magyar válogatott sztárja.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség
A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


