Londoni merénylet - Elengedték az összes őrizetest
Vádemelés nélkül elengedték mindazokat, akiket a szombati londoni merénylettel összefüggésben őrizetbe vettek.
A Scotland Yard hétfő éjjeli bejelentése szerint tizenkét emberről - hét nőről és öt férfiről - van szó, a legfiatalabb 19, a legidősebb 60 éves.
A rendőrség egyéb részletet velük kapcsolatban nem közölt.
A közleményben szerepel ugyanakkor, hogy a rendőrség a családtagok bevonásával jelenleg is dolgozik a szombat esti merénylet halálos áldozatainak azonosításán.
Nem sokkal korábban a Scotland Yard közzétette a merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét.
A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt és Rachid Redouane hajtotta végre.
A Scotland Yard ismertetése szerint mindketten a kelet-londoni Barking városrészben éltek.
A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a 30 éves Rachid Redouane pedig "marokkóinak és líbiainak vallotta magát" - állt a rendőrségi tájékoztatásban.
A harmadik merénylő azonosítása még folyamatban van.
A három terrorista szombaton késő este egy bérelt fehér Renault furgonnal felhajtott a London híd járdájára, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. A támadásban heten meghaltak, 48-an megsérültek, 18 sérült állapota válságos.
A kiérkező fegyveres rendőri egység mindhármukat az első bejelentéstől számított nyolc percen belül agyonlőtte. A nyolcfős terrorellenes osztag összesen 50 lövést adott le az akcióban.
A Scotland Yard hétfő esti tájékoztatása szerint Khuram Shazad Buttot ismerte a rendőrség és a brit elhárítás (MI5), de olyan hírszerzési adat nem volt róla, amely arra vallott volna, hogy a szombat esti terrorcselekmény elkövetésére készült.
A másik megnevezett férfit, Rachid Redouane-t a hatóságok a merénylet előtt nem ismerték.
A közlemény hangsúlyozta, hogy az MI5 és a rendőrség jelenleg ötszáz aktív terrorellenes nyomozást folytat, és háromezer olyan embert figyel, akik valamilyen okból a terrorellenes hatóságok "érdeklődésére" tarthatnak számot.
A rendőrség közölte azt is, hogy a biztonsági és hírszerző szolgálatok 2013 óta 18, a március 22-én Londonban elkövetett - a szombat estihez hasonló jellegű - gázolásos és késeléses merénylet óta öt terrortámadási tervet hiúsítottak meg.
Khuram Shazad Butt tavaly feltűnt a Channel 4 brit tévétársaság egyik dokumentumfilmjében, amely olyan iszlám szélsőségesekről szólt, akik kapcsolatban álltak az egyik leghírhedtebb, tavaly bebörtönzött radikális iszlám hitszónokkal, Anjem Choudaryval.
Choudaryt szeptemberben öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a londoni központi büntetőbíróság, azzal a váddal, hogy a hitszónok az Iszlám Állam támogatására buzdította híveit, és nyilvánosan hűségesküt tett a dzsihadista terrorszervezetnek.
Choudary korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt.
hírek innen, onnan
A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására
D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...
Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?
Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.
Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát
Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.
Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák
A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.
Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád
A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...
Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti
A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...
Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott
Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...
Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána
Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...
Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország
A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...
A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását
A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig
Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...
Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége
A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...
Sport
Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat
A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.
Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”
Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát
A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Élete lehetőségét kapja: Nico Williams 90 millió euróért igazolhat a Premier League-be
A Bilbao játékosa nyitott a váltásra.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
Bodacz Balázs is távozik az ATV-től: „egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen” folytatja pályáját
A műsorvezető a csatorna Aktuál című műsorát vezette.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.
A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályán
A volt honvédelmi miniszter korábban nem ezt állította.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


