Ezt olvasta már?

0

MOKK: közjegyzők nevével és adataival éltek vissza csalók

Bárki ellenőrizheti, hogy valódi közjegyzővel kerül-e kapcsolatba

Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve próbálnak bűnözők jóhiszemű személyektől – ingatlaneladást színlelve – pénzt kicsalni. Egy esetben az áldozat véletlenül rájött a csalásra, az ügyben feljelentést tettek.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze, valódi közjegyzővel áll-e kapcsolatban egy ingatlanvásárlásnál. Erre több lehetősége is van, akár a hivatalos adatbázisokban található telefonszámokon is fel tudja hívni a valós közjegyzői irodát.

Az idén nyáron felgöngyölített, határokon átnyúló bűnszervezet felszámolása után a napokban ismét visszaéltek bűnözők nyilvános közjegyzői adatokkal, így próbálva egy ingatlanvásárló bizalmába férkőzni. Valódi közjegyző nevében írtak e-mailt, és hívták találkozóra, hogy megvegyen egy telket, ami valójában nem is az ő tulajdonuk. Egy irodahelyiséget is béreltek a közjegyző nevében, hogy ott fogadják az ügyfelet, azonban az általuk kapcsolattartásra megadott mobilszámon egy alkalommal nem voltak elérhetőek, ezért a vásárló a MOKK honlapján (www.mokk.hu) megkereste és felhívta a valódi közjegyzői iroda vezetékes számát, és így derült fény a csaláskísérletre.

A MOKK azt javasolja, hogy gyanús körülmények esetén a hasonló eseteket megelőzendő, mindenki ellenőrizze, hogy valódi közjegyzővel kerül-e kapcsolatba egy ingatlanvásárlásnál. Ehhez több támpontot is érdemes figyelembe venni:

• A közjegyzők általában nem leveleznek ingyenes e-mail-címről (pl. freemail, Gmail), mindig hivatalos e-mail címet használnak. A legtöbb irodának van vezetékes telefonszáma. A MOKK honlapján található keresőfelületen minden közjegyző elérhetősége megtalálható. Akár a hivatalos e-mail-címen, akár nyitvatartási időben a megjelölt telefonszámon lehet érdeklődni, hogy valóban tud-e az ügyről a közjegyző (vagy a közjegyzői iroda más munkatársa), és ő működik-e közre benne.

• A közjegyzői iroda pontos címe leellenőrizhető a MOKK honlapján. Amennyiben közjegyzői irodába hívják az ügyfeleket, az iroda címének egyeznie kell a MOKK honlapján megtalálható címmel. Azt, hogy valahol közjegyzői iroda működik, a magyar állam címerével ellátott tábla is jelzi az adott épületen.

• Közjegyzői eljárás (például okirat szerkesztése) kizárólag valamelyik féltől – eladó vagy vevő, illetve ezek meghatalmazottja – érkező kérelemre indul. A kérelem beérkezését követően a közjegyző az adott eljárást egyedi ügyszámmal látja el. Amennyiben a vásárló kétséget kizáróan szeretne megbizonyosodni arról, hogy ügyében ténylegesen zajlik-e már eljárás az adott közjegyzőnél, az eladótól kapott ügyszámra hivatkozva a közjegyző hivatalos elérhetőségein – hivatalos e-mail-címen vagy telefonszámon – kérhet tájékoztatást. Kiemelendő, hogy önmagában az ügyszám hiánya még nem jelenti, hogy a közjegyző ne tudna az adott ügyről és az ne lenne valós.

• A közjegyzők személyes találkozó nélkül sosem szerkesztenek okiratot (azaz nem készítenek szerződést). Kétoldalú okiratok, így például egy adásvételi szerződés készítése esetén mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek, vagy ezek meghatalmazottjának – személyesen kell megjelennie, és igazolnia kell a személyazonosságát a közjegyző előtt.

• Közjegyző e-mail útján sosem küld fizetési kötelezettséget tartalmazó végzést anélkül, hogy előzetesen más módon ne küldte volna meg azt (például postai úton hivatalos iratként vagy elektronikusan a közjegyző hivatali tárhelyéről).

• Amennyiben a közjegyző vagy a közjegyzőhelyettes hivatalos ügyben nem a közjegyzői irodában – hanem külső helyszínen – jár el, bármely fél kérésére fényképes kamarai igazolvánnyal tudja igazolni a közjegyzői, illetve közjegyzőhelyettesi minőségét.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hangsúlyozza, hogy a legbiztonságosabb minden esetben az, ha az ingatlanvásárláshoz kapcsolódó szerződés megkötése a közjegyzői irodában történik. A MOKK továbbá felhívja az ingatlanvásárlók figyelmét, hogy az ingatlan, illetve az ingatlan tulajdoni lapjának megtekintése és a szerződés (vagy előszerződés) megkötése előtt előleget, foglalót vagy vételárat lehetőleg ne utaljanak át vagy fizessenek ki.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0