Ezt olvasta már?

0

MSZP: nem hagyjuk, hogy a Fidesz gyarmatosítsa a Balatont!

Az MSZP által a Balaton védelmében indított népszavazási kezdeményezés célja, hogy a Fidesz ne tudja "gyarmatosítani" a magyar nép nemzeti örökségét - mondta az MSZP sajtófőnöke keddi online sajtótájékoztatóján.

Nyakó István a természetes tavak védelmében kezdeményezett MSZP-s népszavazást azzal indokolta: mára a Balaton minden ötödik kilométerére "egy fideszes mágnás" beruházása jut, a tihanyi hegyet lassan eldózerolják a jobb kilátás érdekében, a szabadstrandok fizetőssé váltak, több mint 60 milliárd forintot kaptak az "újburzsujok" szállodaépítésre a járvány időszakában, Keszthelyt pedig "bevette a Fidesz", az lett a balatoni főhadiszállása.

Nekik a profitról szól ez a történet, az MSZP-nek viszont a gyermekkorról, a fiatalokról és a családokról - hangsúlyozta Nyakó István, hozzátéve: az MSZP nem hagyja, hogy "nemzeti örökségünket a Fidesz gyarmatosítsa".

Az MSZP sajtófőnöke - aki a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt beszélt - felidézte: négy évvel ezelőtt az MSZP a vasárnapi boltzár ellen kezdeményezett népszavazást, de a hatalom akkor "menekülőre fogta", inkább visszavonta ezt a "népnevelési diktátumot", és "gyávaságból" nem engedte, hogy az emberek népszavazáson mondjanak véleményt.

Megjegyezte: az elmúlt tíz évben csak olyan népszavazás volt Magyarországon, amelyet a kormány rendelt meg, mert a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak többsége "Fidesz-katona", így nem lehet olyan referendumot tartani, amely kellemetlen a hatalomnak.

Hangsúlyozta: négy éve a hatalom "kopaszok képében jelent meg", és próbálta megakadályozni a népszavazási kezdeményezést, így az MSZP most kíváncsian várja, hogy amikor a Balaton megvédéséről van szó, akkor vajon kiket küld a Fidesz.

"Újra kopaszokat, vagy most öltönyösök jönnek, akik elmagyarázzák, hogy miért kell oligarcháknak odaadni a Balatont, miért nem lehet a gyerekeké, a fiataloké és a családoké?" - tette fel a kérdést.

Nyakó István szerint húsz napon belül megtudják a választ, de az biztos, az MSZP most sem hagyja, hogy "kiforgassák a magyar népet nemzeti örökségéből, a Balaton ingyenes használatából".

Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, illetve elidegenítési tilalomról. A Nemzeti Választási Bizottság a benyújtástól számított 30 napon belül dönt a kérdések hitelesítéséről.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Tizenegyespárbaj után Egyiptom jutott a nyolcaddöntőbe

Nem jött be az Ausztrálok kapuscseréje a büntetőpárbajt megelőzően.

Ha nem tudsz aludni a melegben, lehet, hogy ezt rontod el lefekvés előtt

A kánikulai éjszakák egyik legbosszantóbb része, amikor az ember fáradt, mégsem tud elaludni. Forgolódás, izzadás, éjjeli ébredések:...

Ha ekkor nyitod ki az ablakot, te magad fűtöd fel a lakást a hőségben

Van egy nyári szokás, amely elsőre teljesen logikusnak tűnik, mégis könnyen rontja a helyzetet a lakásban. Sokan minél tovább nyitva...

Kertész ismerősöm kikotyogta! Többé nem kell szúnyogriasztó: ezt az 5 növényt ki nem állják a vérszívók

A nyári estéket gyakran megkeserítik a szúnyogok, de nem minden esetben szükséges vegyszeres megoldásokhoz nyúlni.

Társadalmi egyeztetést indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról

Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá...

Az MTVA frissen kinevezett vezérigazgatója két utasítást is kiadott

Nagy szerepe lesz a közmédiában az előzetes jóváhagyásoknak.

Megszűnik a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24, Márki-Zay Péter örül

Hódmezővásárhely polgármestere a hírre hosszasan sorolta a  általa ismert bűneit, leginkább azt, hogy állami vállalatok közpénzből...

Évtizedekig jártak Egerszalókra gyógyulni, mielőtt hivatalosan is elismerték a vizet

Az egerszalóki termálvíz gyógyhatását nem tudományos kutatások igazolták először, hanem azok az emberek, akik nap mint nap...

Ez nem Guller Zoltán hete, most Kapitány István rúgta ki

Gullert kedden Kármán András pénzügyminiszter már a Szerencsejáték Zrt. éléről is eltávolította.

Megjelent a törvénytervezet az ügynökakták feltárásáról, bárki hozzászólhat

A Tisza-kormány a honlapján ismertetett dokumentum szándékai szerint az 1990-es rendszerváltás ígéretét teljesíti be. A cél, hogy...

Guller Zoltán bukta ezt is, visszahívták a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából

Ő volt az, aki jellemzően egy személyben dönthetett azokról a jellemzően NER-közelben landoló támogatásokról, amelyekkel az...

Alig két napja érkeztek, máris megszöktek a Fővárosi Állatkert új majmai

A Fővárosi Állat- és Növénykert új lakói, a hulmán langurok alig két nappal a szerdai bemutatásuk után hagyták el a kifutójukat. A 74...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n

Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

0