MSZP nélküli önkormányzatok?
Gyurcsány Ferenc arra buzdítja az MSZP-s önkormányzati képviselőket, szüntessenek meg minden intézményes együttműködést a FIDESZ-szel az önkormányzatokban. Szerintünk Gyurcsány ezzel öngólt lőtt, persze nem ez az első tőle, hátvédként egyik focicsapat sem küldené pályára.
Miközben a legutóbbi felmérések alapján a szocialista párt szívós és nehéz munkával a Jobbik alá küzdötte magát – azt némi túlzás lenne állítani, hogy a radikális párt vonzotta magához mágnesként a szavazókat az elmúlt hónapokban –, egykori miniszterelnökünk a jelek szerint pártszakadás felé terelget a szegfűsöknél, legalábbis egyre erősebbek ezek a hangok, amelyek már a tavalyi választásokkor is felcsendültek. Persze nekem mindegy, hogy egy párt hogyan szakad tovább, a magyar politikában ismerős a folyamat, elég az antalli MDF történetét, vagy a kisgazdapártok ma már végeláthatatlan sorát végignézni.
Ugyanakkor azért érdemes egy kicsit elgondolkodni Gyurcsány újabb ötletén, nem az MSZP iránti szánalomból, hanem mint olyan választópolgár, aki szereti néha a mindenkori ellenzék véleményét is megismerni, mint aki tudja, hogy a hatalom kontrollja mindig is a valós politikai ellenfél, nem pedig az egyszeri voksoló. Ez vezetett éppen Gyurcsányék és Bajnaiék bukásához, és csak pusztán az elmúlt húsz év tapasztalata mondatja velem, hasonlóra, a leválthatóság érzésére azért szükség van a mostani – és a későbbi évtizedekben uralmon lévő mindenkori – hatalom esetén is.
Szóval ezért sem tudom értelmezni Ferencünk mostani ötletét, mert mit is ért önkormányzati intézményes együttműködésen? Nyilván FIDESZ-MSZP koalíciót nem nagyon, az ilyenek jóindulattal is legfeljebb tucatnyian lehetnek az országban, talán néhányszáz fős eldugott falvakban fordulhat elő, ahol még a kisbíró dobolja ki a híreket hetente egyszer a kocsma előtt, de ott meg többnyire függetlennek vallják magukat a képviselők. Ráadásul a tavalyi országgyűlési választási kampány és eredmények alapján is minimum mindkét pártból való azonnali kizárás, teljes és mindenre kiterjedő NAV-vizsgálat várhatott az ezt felvállaló képviselőkre.
Akad persze olyan település – elég csak Szegedre gondolni –, ahol MSZP-s polgármesternek kell együttműködni FIDESZ-es többséggel, de ha ezt intézményes együttműködésnek vesszük, és felrúgják a szocialisták, korántsem biztos, hogy egy új választáson városvezetők tudnak maradni (lásd a Jobbik előretörése). Azt sem hinném, hogy önkormányzatok százainak esetében ez az MSZP-s kisebbség teljes és általános kivonulásával járna, mert például Baranyában és Pécsett maradva Horváth Zoltán és dr. Páva Zsolt is rántana egyet vállán: Na bumm, 3-4 képviselővel kevesebb, ha egy évig nem járna közgyűlésre, majd megvonjuk a tiszteletdíjukat is, több marad gyerekétkeztetésre. Ugyanis mind a megyei, mind a pécsi közgyűlés vígan működőképes a szocialisták nélkül is, legfeljebb senki nem tiltakozik, hogy nem is ők csinálták a tízmilliárdokra rúgó városi adósságot.
Mondom, mindezt azért annyira nem szeretném, mert meggyőződésem, minden oldalról érkezhetnek értelmes ötletek, még ha azokon néha csiszolni is kell, hogy az aktuális politikai kurzus számára is elfogadhatók, kompatibilisek legyenek.
M. Z.

- Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
- 10 éves a Kilitiért Egyesület
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Új Sportcsarnok épülhet Siófokon
- Bezár a Coke Club- a város keresi a megoldást
- Pályázat Siófok Város Ösztöndíjára
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Érdekes a pécsi eredmény is
- Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is legyen nyilvános!
- A fogyasztók elégedettek a DRV Zrt. munkájával
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


