Ezt olvasta már?

0

Mága Zoltán megy Amerikába, hogy új évi koncertet adjon

Budapest és Bécs után az Egyesült Államokban, több floridai városban is ad újévi koncertet Mága Zoltán, aki újabb hagyományt szeretne teremteni amerikai újévi koncertjeivel. - Pécsi Napilap -

Mága Zoltán 15 állomásos floridai hangversenykörútja során - amelyen a Budapesti Újévi Koncertet viszi el az Egyesült Államokba - fellép többek között Miamiban, Coral Springsben és Boca Ratonban is, a legnagyobb koncertet pedig a nyugat-floridai Sarasotában adja január 18-án.

Mága Zoltán kiemelte, hogy bár a koncertsorozat java még hátravan, már az első floridai hangversenyek sikere ismét bizonyította számára: az amerikai közönség nagy lelkesedéssel fogadja a virtuóz darabokat, a világhírű magyar zeneszerzők műveit. Hozzátette: úgy tudja, hogy a már most teltházas koncerteken a székek negyedét elszármazott magyarok töltik majd meg a turné során. Felidézte, hogy a Zoltan Mága: From Budapest With Love című, három évvel ezelőtt készített showműsorát a PBS amerikai közszolgálati műsorszolgáltató hálózatába tartozó csatornák már több mint 1000 alkalommal sugározták. Hozzátette, hogy a PBS-szel kötött exkluzív szerződés értelmében 2017-ben készül el második önálló amerikai showműsora, amelyet Magyarországon forgat majd, és amelynek célja, hogy ne csak a zene szépségét, a világhírű magyar zeneszerzők iránti tiszteletet és megbecsülést, hanem a magyar kultúra egyetemességének üzenetét is hírül vigye.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a floridai hangversenykörút csupán három nappal bécsi újévi koncertje után indult. Megjegyezte, hogy az osztrák fővárosban, ahol csaknem 80 éve rendezik meg a Bécsi Filharmonikusok világhírű újévi koncertjét, nem kis kihívás újévköszöntő gálát színpadra állítani, ezért megtisztelő számára, hogy már harmadik alkalommal is telt ház fogadta. Hosszabb távú terveiről szólva kiemelte, hogy nemcsak Amerikába, hanem Európa más nagyvárosaiba is szeretné elvinni újévköszöntő gáláját. A közelebbi jövőről szólva elárulta, hogy a 2017-es esztendő több mint három évtizedes zenei pályafutásának egyik legfontosabb éve lesz, hiszen a 2018-as, tizedik, jubileumi Budapesti Újévi Koncertet készíti elő, amelyen minden eddiginél káprázatosabb és látványosabb gálaesttel szeretné meglepni a közönséget.

2017-ben ismét útjára indítja a 100 Templomi Koncert című jótékonysági hangversenysorozatát. – Pályafutásom során komoly mérföldkő volt a 100 Templomi Koncert és a Hangok és Harangok jótékonysági fesztivál. A magyarság összefogásával és a magyar mecénások segítségével több száz millió forint értékben tudtunk segítséget nyújtani hátrányos helyzetű gyermekek tízezreinek, rászoruló közösségeknek, kórházaknak és számos templom felújítását is támogattuk 2016 őszén – idézte fel.

Mága Zoltán elárulta, hogy 2017-ben egy régi álmát is szeretné megvalósítani: a gyermekek tudását és jövőjét szeretné segíteni alternatív oktatási programokkal, intézményesült formában. Folytatja Hegedűvel a világ körül című turnéját is: a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarral Dél-Koreában, Kínában, Indiában, Oroszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izraelben és számos európai nagyvárosban is fellép. Emellett Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken is találkozhat Mága Zoltánnal a közönség.







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Meglépte a Google

Lehetőséget ad rá a Google, hogy a weboldalakat üzemeltetők kizárják tartalmaikat a mesterséges intelligencia-alapú keresési és...

Eltűnik Budapest ikonikus kéménye

Lebontják a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) Kelenföldi Erőműjének 2005 óta használaton kívül lévő 146 méter...

Bejelentést tett a Kossuth-díjas operaénekesnő: súlyos állapota miatt lemondta az összes előadását

Kolonits Klára operaénekesnő a Facebook-oldalán írt arról, hogy sok aggódó üzenetet kapott azt követően, hogy kiderült: le kellett...

Kapszulagardrób kánikulára – 10 darab, amiből egy hónapig öltözködhetsz

Ebben a cikkben bemutatunk tíz alapdarabot, amelyekkel változatosan öltözködhetsz a nyári hónapokban.

Íme: csattanós videó jött Magyar Pétertől Áder Jánosnak

Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.

Külön támogatást kapnak a legnehezebb helyzetben lévő állatvédő szervezetek

A nemrégiben tapasztalt rendkívüli hőség nemcsak ránk volt hatással, hanem az állatokra is. A Kormány most a menhelyi, ebrendészeti telep...

Fordulatos idő jön: a száraz szombat után vasárnap már lehetnek záporok, zivatarok is

Nem tér vissza a kánikula a hétvégén, a napos időt északon, északnyugaton zavarhatja meg egy-egy zápor, zivatar. A jövő héten a...

Bódi Sylvi párja piszkosul jóképű férfi: „Minden csalódásnak értelme volt, mert végül hozzá vezetett”

Bódi Sylvi párjával, Lacival a reflektorfény helyett egy nyugodtabb, természetközelibb és teljesebb életet él.

Reagált a Volánbusz: ezért hagyta a busz a megállóban a 13 éves lányt a 40 fokos hőségben

A MÁV szerint a busz fedélzeti kamerája alapján nem állt utas a megállóban, ezért a járat nem hajtott be a buszöbölbe. A közlekedési...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény

Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.

„Kizavart a színpadról. Kimentem, és ott kaptam sírógörcsöt” – Szinetár Dóra a színházi bántalmazásról

A magyar színházi életben normálisnak számít az üvöltözés és a megalázás – Szinetár Dóra szerint nemcsak a rendezők élnek vissza a hatalmukkal.

Ennek a 4 jegynek a július hozza el a pénzügyi áttörést – Te is köztük vagy?

Július különösen fontos időszak lehet négy csillagjegy számára, akik izgalmas pénzügyi áttörések elé nézhetnek.

A volt miniszterelnök nekiment a kormánynak: szerinte biankó csekket adott Trumpnak

Az euróövezeti válság idejéről ismert volt görög vezető visszatérne a hatalomba, és azzal vádolja a jelenlegi kormányt, hogy túl sokat enged Washingtonnak. „Görögországnak hűvösebbre kell vennie a MAGA-mozgalo

0