Magasabb szintre lép a felsőfokú oktatás Siófokon
Nem marad főiskolások nélkül Siófok, a Kaposvári Egyetem váltja a Kodolányi Főiskolát.
A Kodolányi János Főiskola után a Kaposvári Egyetem szervez majd felsőoktatási képzéseket az ország egyik legszebb elhelyezkedésű felsőfokú oktatási épületébe. A Kaposvári Egyetem vezetése még a hónap elején kereste meg a siófoki városvezetést azzal, hogy telephelyet keresnek az általuk szervezett felsőoktatási szakok részére.
Siófok a kaposvári és veszprémi egyetemek, valamint a Székesfehérváron és Dunaújvárosban működő felsőfokú oktatási intézmények földrajzi középpontjában fekszik. A kaposváriak tervei szerint a master fokozatú képzések mellett a későbbiekben felnőttképzési szakok is elindulnak majd a Petőfi sétányon található, közvetlen Balaton-parti épületben.
Az már biztos, hogy a jövőben a Kodolányi János Főiskola eddigi profiljától eltérő képzésekre jelentkezhetnek majd a Siófokra vágyó hallgatók, és számszerűleg is gyarapodni fog a felvehető szakok száma. A felsőoktatási intézményben a turizmus-vendéglátás szakok helyett új típusú képzések indulnak annál is inkább, mert a régióban több helyen is zajlik turizmusoktatás.
–Siófoknak mindig meg kell tudni újulni – mondta a főiskolai váltás kapcsán Balázs Árpád, polgármester. A városvezető úgy véli, a településen zajló felsőoktatás tekintetében minden bizonnyal nehezebb átmeneti év következik, meglátása szerint mintegy három esztendőre van szükség, mire a Kaposvári Egyetem által elképzelt oktatási rendszer teljesen kiépül a városban. – Siófok csak győztesen kerülhet ki a változásból, hiszen a korábbiaknál többféle képzésre lehet majd jelentkezni, és több hallgató tanul majd a városban – mondta Balázs Árpád.
A Kodolányi János Főiskola 1996-ban indított turisztikai képzéseket Siófokon. A felsőoktatási intézmény hallgatói 2001-ben vehették birtokba a Petőfi sétányon álló épületet. Az egykori Sió és Hullám szállókat Siófok városa alakíttatta át úgy, hogy megfeleljen a felsőoktatási céloknak. Az épület Európai viszonylatban is korszerű, tóparti elhelyezkedése pedig országosan egyedülállónak számít.
A Kodolányi János Főiskola rektora májusban adott tájékoztatást arról, hogy a Siófokon zajló turisztikai képzést Székesfehérvárra kívánják helyezni.
forrás:siofok.hu
F.T.A.
hírek innen, onnan
Bevezetik a kötelező karácsonyi bónuszt - ez minden dolgozónak jár
Sokak számára az idei ünnepi szezon a vártnál is izgalmasabb lehet – nemcsak az ajándékozás, hanem a fizetések miatt is. Szlovéniában...
Nátha, influenza vagy Covid? Így tudod megkülönböztetni, melyikkel van dolgod
Megint itt a megfázásos szezon, és egyre többen köhögnek, tüsszögnek, fájlalják a torkukat. De honnan tudhatod, hogy „csak” egy...
Veszélyben a készpénzt rejtegetők. A KP-nak vége, mi lesz akkor?
A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági...
Ne dőlj be: így lopják el a pénzed, ha rossz helyen fizetsz kártyával – Mutatjuk, hogyan akarnak kifosztani
Hiába kényelmes és gyors a bankkártyás fizetés, vannak helyzetek, amikor inkább érdemes elővenni a jó öreg készpénzt. A csalók...
1500 eurót talált egy bankautomata közelében: „Fogalmam sem volt, hogy ennyi az enyém lehet belőle”
Óriási sokkot kapott tőle.
Donald Trump lemondta a budapesti csúcstalálkozót, és brutálisan lesújtott Putyin olajbirodalmára
Pedig az amerikai elnök élvezi a beszélgetéseket „Vlagyimirrel”.
Ezekkel az egyszerű iPhone-beállításokkal jelentősen növelhető az akkumulátor üzemideje
Az iPhone-ok technológiája folyamatosan fejlődik, mégis sok felhasználó tapasztalja, hogy készüléke egyre gyorsabban merül.
Tragédia történt a Villarreal–Manchester City BL-mérkőzés előtt
Az angol klub egyik szurkolója elhunyt a Villarreal és a Manchester City (2–0) keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.
Lamine Yamal bemutatta a barátnőjét Hansi Flicknek
A Barcelona magabiztos, 6–1-es győzelmet aratott az Olympiacos felett a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a mérkőzés után pedig...
A Sporting fordítással aratott nagy győzelmet a Marseille ellen
A Sporting második győzelmét szerezte meg a Bajnokok Ligájában, miután az alapszakasz 3. fordulójában hátrányból fordítva a lisszaboni...
Az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be, mert Oroszország nem tesz eleget a békéért
Az Egyesült Államok jelentősen növelte a legnagyobb orosz olajvállalatok elleni szankcióit, és felszólította Oroszországot az azonnali...
Ó, de nagyot kapunk az október végétől. A meteorológusok alig hiszik el, hogy mi jön
Megérkezett a jövő hét időjárásának az adatsora.
Sport
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Lefújták a Barcelona történelmi meccsét
A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Gólparádé a Bajnokok Ligájában: itt nézheti meg a keddi játéknap összefoglalóit
Ha lemaradt volna a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapjának góljairól, itt bepótolhatja egy helyen.
Bulvár
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed
A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana
Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint
Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál